Torino titkai - egy héttel a téli olimpia előtt
Nem tudnám megmondani, ki büszkébb és beképzeltebb saját történelmére, szokásaira és konyhájára: a toszkánok vagy a piemontiak. Minden olasz szenvedélyes lokálpatrióta, de firenzeiek és torinóiak maguk sem tagadják, hogy ők magasabban hordják az orrukat, és tényleg "az igazi" olasznak érzik magukat. Jobbnak honfitársaiknál. Gasztronómiai szempontból ez kétségtelenül így van, talán egyedül Szicília veheti fel velük a versenyt. A torinóiak például meg vannak arról győződve, hogy ég és föld a különbség a műveletlen, pénzéhes, rizottóevő Milánó és a kultúrában, államiságban, borokban kiemelkedő Torinó között. Milánóban mutogatod magad, Torinóban élni lehet. Milánó a Berlusconik, Torinó a Agnellik városa. (A régi vágású Agnellieké, mert a hercegek között kokaint szívó nagypapa, Gianni, és a travesztiták között drogozó unokája, Lapo között is nagy a különbség).
Piemonte (szó szerint a hegyek lábánál elterülő) tartomány székhelyét, a közel egymillió lakosú Torinót Augustus császár katonái alapították a bikák földjén: ezt a jelképet őrzi a mai napig a Torinó csapata a zebrával díszített Juventusszal szemben (amelynek szurkolóit "púposoknak" nevezik pofátlan szerencséjük miatt).
Torinó joggal büszke arra, hogy innen indult az olasz egységesítés Cavour gróffal és a később száműzött és 2002-ben ismét hazatérő Savoyákkal; itt született az első olasz nagyipar és a munkástüntetések a kapitalizmus ellen; ez a grammonként több száz eurót érő szarvasgomba (a tartufo), a Nutellához használt mogyoró, a sajtok és a borok hazája. Torinóban marocchinónak nevezett tejeskávéval indul a délután, ezt vacsora előtti aperitif követi, azután Barolo vörösbor, majd Asti pezsgő. A fő fogás a spagettit helyettesítő töltött tészta, a plin (Itália többi részén tortellini), a népétel pedig a fokhagymában úszó bagna cauda, amelybe zöldségeket mártanak. Enni a piemonti dombság (Langhe) faluiban érdemes: Roddinóban, ahol amerikai milliomosok, japán turisták és a helyiek együtt állnak sorban Gemma néni főztjéért. Helyi kincs az arab és a torinói konyhát ötvöző Kumalé chef kínálata is.
A város nevezetességei között találjuk a kairói után a világ második leggazdagabb anyagát birtokló egyiptomi múzeumot, amelynek porlepte vitrinjei méginkább növelik az ókori hangulatot. A Fiat 1915-től egészen 1982-ig működő gyárépülete, a Lingotto (Aranyrúd) tetején még látható az ideépített autópálya, az alatta levő emeleten pedig a Giovanni Agnelli által gyűjtött festmények sorakoznak. A város jelképe a 167,5 méter magas és az építészről elnevezett Mole Antonelliana kupolája, amelyet zsinagógának terveztek, de mozimúzeum lett belőle. A Pó folyó feletti dombon emelkedik Superga temploma: ennek ütközött neki 1949 májusában az a repülőgép, amely a Torinó csapatát szállította. Ez a Krisztust fedő halotti lepel (Sindone), a franciás házak és a szél és eső ellen zöld függönnyel (és randa nejlonnal) védett teraszok városa, ahol olaszok, kínaiak, arabok a legnagyobb békében élnek.
"Ne túlozzunk! - ez a torinóiak életfilozófiája. Mindent nyugodtan, praktikusan, túlzás nélkül, iróniával éljünk meg" - foglalta össze a Népszabadságnak a városlakók gondolkodásmódját Giordano Bruno Ventavoli, a La Stampa torinói napilap - piemonti-toszkán és egy negyedben magyar - újságírója. Szabó Magda és Vámos Miklós fordítója, aki szerint a város atmoszféráját szerette az itt száműzetésben élő Kossuth is. "Torinó urbanisztikája is egyedüli, ez az egyetlen olasz város, amely megőrizte ókori geometriáját" - teszi hozzá Ventavoli, és a ma ismert híres torinóiak közül az író Alessandro Bariccót, a Fiat kockaautóit megrajzoló Giorgio Giugiarót és a Pininfarina-dizájnt említi, amely sítalp alakúra formálta az idei téli olimpia fáklyáját.
Ebbe a városba érkezik meg a játékok kavalkádja. A február 10-i, ünnepélyes, megnyitó titkos főpróbáját ma tartják: annyit elárulunk, hogy az egyik fénypont az, amikor
Torino, 2006. február
