Nyílt levél az "Egy ügynök azonosítása" című cikk szerzőjének

Kedves Úr! Ön, kedves úr, sajtófelelős volt az Objektív Filmstúdiónál 1988-ban. A stúdióvezető-helyettes Szabó István volt akkor, ebben a minőségében az Ön egyik munkaadója. Én éppen az első játékfilmemet készítettem volna az Objektívben. Ön egy katalógust szerkesztett a készülő filmekről. Szöveget és fotót kért tőlem, ez ügyben járt a lakásomon. Kértem, hogy a nyomdai munkálatok után mindenképpen adja vissza a képet, mert az egyetlen emlékem egy nagyon közeli barátomtól, aki disszidált, lehet, soha többé nem látom. Nem is láttam azóta. A fotót sem.

Aztán filmszemlék megnyitó fogadásain találkoztam Önnel többször, mint filmkritikus kapott meghívást az eseményre. Mindkét minőségében a filmszakma tagja volt évtizedeken keresztül. Ezért merem feltételezni, hogy pontosan tudja, mit jelent a szakmának a szemle - alkotóknak, színészeknek, szakalkalmazottaknak. Mennyire várja mindenki, hogy megmutathassa, mit csinált abban az évben. Mennyire izgulunk, hogyan ítélik meg a munkánkat, ugyanakkor mennyire fontos ez a megmérettetés, hogy megtudjuk, hol tartunk a pályánkon, mennyit érünk. Több mint ezer ember felelős, tisztességes ünnepe.

Önnek, kedves úr, sikerült ezt az ünnepet megkeseríteni és elrontani az ÉS-ben megjelent leleplező cikkének időzítésével. Egykori kollégáinak ártott. Nevetséges magyarázkodás, mondhatni lódításnak tetszik, hogy éppen most lett kész vele, és alig várta már, hogy nyomtatásban megjelenhessen. Ha így van is, szerzői türelmetlensége nem vette figyelembe érzékenységünket, szakmai önérzetünket és emberi méltóságunkat.

Ön, kedves úr, egy kicsit önzőnek tűnik.

Nekünk sokat ártott, Szabó Istvánnak viszont semmit. Tudom, hogy nem is akart, hiszen a légynek sem tudna, csak az igazságot szerette volna napvilágra hozni. Csakhogy az igazságot, Szabó István tekintetében, a filmjei jelentik. Egy alkotót csak és kizárólag a műveiből lehet és szabad megítélni, csak a műveiben létezik. Ön, kedves úr, nálam sokkal jobban tudja, hogy egy mű, egy alkotói pálya elemzése szempontjából nem releváns, hogy a szerző alkoholista volt-e, mennyi tartozása volt, megcsalta-e a feleségét, vagy éppen 19 éves gyerekként hagyta magát megfélemlíteni és/vagy segíteni akart egy barátján. Ezért gondolom úgy, hogy éppen Öntől nem lett volna várható, hogy a Szembesítés című film egyik mondatát ebből a szempontból elemzi. Filmkritikus szakmájának etikai normái alapján ez nehezen elfogadható.

Ráadásul éppen most készült el egy új Szabó István-film, a Rokonok, amiből Ön is, mi is megítélhetjük, hogy alkotója most éppen milyen ember és művész, mit gondol a világról és önmagáról. Ami biztos: 16 éve nem készített magyar filmet, és már csak ezért is fontos esemény lehet a bemutató mind Szabónak, mind a filmben dolgozó több mint száz embernek, mind a filmszakmának. Ön, kedves úr, nyilván nem gondolt arra, hogy a pénteken megjelenő írása hatására négy nappal később, kedden, milyen érzelmi és idegállapotban fog színpadra lépni a Rokonok stábja, hogy megkapják többéves munkájuk gyümölcsét, a tapsot.

Ön, kedves úr, nem túlságosan empatikus.

Mi viszont tapsolni fogunk nekik és Szabónak is. Büszkék leszünk arra, hogy ismét magyar rendező lett. Komoly érdeklődéssel fogjuk megnézni a filmet, elemezzük, ha kell kritizáljuk, és mindenképpen összevetjük azokkal a remekművekkel - Álmodozások kora, Apa, Bizalom, Mephisto -, amik Szabó Istvánt jelentik.

Persze tudom, hogy Ön nem Szabóról akart írni, nem is a többi nevesített művész magánéletéről, akkori politikai nézeteiről, az akkori rendszerhez való hozzáállásukról, szó sincs erről, Ön egyszerűen a kor hangulatát, világát szerette volna megmutatni a kezébe került dokumentumok alapján. Hiszen Ön, kedves úr, ahogy mondja, mára már egy kutató lett. A kutató kutat, semlegesen, előítéletek nélkül, a lehető legtöbb adatot begyűjtve koncentrál kutatásának tárgyára. Mire is? Egy filmrendező osztályra. Miért ne? Van hálásabb téma, mint ismert, sőt világhírű emberek ifjúkori magánélete? Botlásaik, bornírt megjegyzéseik, meggondolatlan viselkedésük, egy korszak erkölcsi és politikai imperatívuszainak való megfelelési kényszerük, hősködésük vagy gyávaságuk, indokolt vagy indokolatlan félelmeik, karrierizmusuk, amivel saját valódi tehetségüket akarták realizálni? Mindezzel egyébként, a rendelkezésünkre álló információk szerint, vajmi keveset ártottak, és leginkább saját életüket tették pokollá. De igaza van, a téma remek, kutatásra érdemes. Mindenki oda fog rá figyelni, port fog kavarni, a cikk szerzőjéről (is) fognak beszélni. Végre.

Ön, kedves úr, mintha sikerre vágyott volna.

Persze Szabó István is sikerre vágyott, minden alkotó ember sikerre vágyik. De vajon mindenki, aki sikerre vágyik, egyben alkot is?

A szerző filmrendező

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.