Nicholas D. Kristof tavaly májusban, kínai kalandozásai során készített oknyomozó videoriportjában a független bloggereket méltatta. Azt sugallta, hogy az internet szólásszabadságot és demokráciát teremt. "A kínai kommunisták a polgárháború csataterein legyőzték a nacionalistákat. Koreában felülkerekedek az amerikai seregeken. A Tienanmen téren leverték a demokrácia híveit. De az internet terepén végre méltó ellenféllel kerülnek szembe” – idézte a Metazin.

Timothy Wu harvardi jogászprofesszor és internetszakértő ellenvéleményt jelentett be. Nem osztja az újságíró lelkesedését: "A Kristof-féle techno-optimisták hittételnek tekintik, hogy a kínai cenzúra bukásra van ítélve." Wu szerint azonban a hatóságok lépést tartanak az internet fejlődésével.

Az Állami Információs Tanács tizenegy pontba foglalta az online magazinok és a blogok szerkesztőire vonatkozó főbb szabályokat. Nagy Tűzfallal védik a népköztársaságot a nemkívánatos külföldi internetes oldalaktól.

A kommunista hatóságokat a nagy nyugati cégek is segítik. A Google beleegyezett, hogy a pártvezetés által tiltólistára vett szavakat ne lehessen keresni. A Microsoft pedig hozzájárult, hogy blog-szolgáltatásába hasonló szellemben működő szűrőprogramot építsenek.

A kínai kormány az állampolgárok teljes ellenőrzését akarja elérni. Olyan adatbázis készül, amely az ujjlenyomatot, és a fényképet is tartalmazza. A rendszer legfontosabb eleme a Policenet, mely lehetővé teszi, hogy a rendőrök hozzáférjenek minden kínai személyes adataihoz, beleértve a bankszámla-adatokat. A Policenet kifejlesztőjének, az amerikai Ciscónak évi félmilliárd dollárt hoz a kínai üzlet – olvassuk Derek Bambauer internetszakértő cikkében.

Mit lehet tenni az elnyomó rezsimek hatalmát erősítő nyugati cégekkel? – teszi fel a kérdést Bambauer. A kérdés azért bonyolult, mert Kínában, Líbiában, Szaúd-Arábiában és Tunéziában az állampolgárok megfigyelésére és az ellenzék elhallgattatására használt eszközöket más, kevésbé ellenszenves célokra is használják.

„Nagyon nehéz helyzetben van az amerikai törvényhozás, hiszen ugyanazt a berendezést jó és rossz célokra is lehet használni.” A Siemens zárt láncú kameráit a bolti lopások kiszűrésére fejlesztették ki. Kínában viszont a Tienanmen téri tüntetők azonosítására használták. A Siemens pedig azzal védekezett, hogy nem volt tudomása róla, hogy Kínában nem a bolti tolvajok ellen vetik be a kamerákat. A Cisco által gyártott eszközök az internetes vírusok elleni védelmet biztosítják. Arról nem tehet a cég, hogy Kínában ugyanezeket a berendezéseket a tiltott oldalak blokkolására használják. Annál is kevésbé, mert a szeptember 11-i terrortámadások után épp az amerikai kormány kötelezte a Ciscót, hogy a terroristák üldözése érdekében tegye lehallgathatóvá a szóbanforgó berendezéseket.

Bambauer arra a következtetésre jut, hogy jogi eszközökkel nem lehet szabályozni, milyen berendezéseket helyes vagy helytelen exportálni. Eredményesebb lenne, ha a részvényesek gyakorolnának nyomást a vállalatokra, hogy azok magukat korlátozzák.

Ezzel csupán az a baj, hogy a részvényesek így saját magukat rövidítenék meg, hiszen kisebb lenne a profit.