Folytatom: rövidebb-hosszabb ideig szent tehénné.

Most épp ez történik legnépszerűbb sportágunkban, amelynek szervezése, irányítása az elmúlt másfél évtizedben többé-kevésbé európai jelzővel illethető kereteket kapott. Mint tudjuk, ezen szükséges, de nem elégséges feltétel megléte sem hozta meg a sikert, ám e szomorú ténytől ezúttal el kell tekintenünk. Az egyesülési törvény, a sporttörvény és a szövetség alapszabálya jelöli ki e demokratikus játéktér oldal- és alapvonalait. Tudomásom szerint mind hatályosak, tehát betű szerint és szellemüket tekintve is betartandók. Természetesen nem hibátlanok, számos passzusuk módosításra szorul. Az is igaz, hogy sok esetben kifejezetten akadályozzák a hatékony munkát, az üdvözítőnek tűnő, radikális lépéseket. Persze, körültekintésre is kényszerítenek, megóvnak az elhamarkodott ötletek rapid megvalósításától. A demokrácia már csak ilyen. Labdarúgásunkban is csak az érvényben lévő előírások keretei között lehet végigvinni a kívánatos változtatásokat. Ehhez kell megtalálni a megfelelő megoldásokat. Ebbe a szabályrendszer megváltoztatása, jobbá tétele is beleérthető. Áthágásuk azonban nem.

Elfogadhatatlan, hogy egy társadalmi szervezetben a vezérjelölt személyes döntésére legyen bízva az elnökség többségének kiválasztása, az adott területen ténylegesen tevékenykedők képviselete pedig kisebbségbe szoruljon. Elfogadhatatlan, még ha el is játsszák majd a jól ismert jelölősdi színjátékot. Persze anélkül, hogy bárki is tudná, mi az üdvözítő program, melyek a megvalósítás eszközei, mi a végrehajtás üteme. Arról már nem is szólva, hogy nem ártana körülnézni, nincs-e másnak, másoknak esetleg jobb elképzelésük a magyar futballkatyvaszból való kikecmergésre.

Ez abszurdum. Kiváltképp a sportban, ahol minden a versenyről, a vetélkedésről, a sportszerűségről, az egyenlő esélyekről szól(na).

És miért ez az eszeveszett sietség? Mi indokolja, hogy a normális menetrend szerinti negyedik-ötödik lépés elsőséget kapjon? Az ad hoc bizottságnak az MLSZ elnökségére pályázóktól - többes számot használtam! - középtávú koncepciót, erre épülő programot kellene kérnie, ha lenne benne némi civil kurázsi. A kimunkálást elősegítendő, néhány megkerülhetetlen kérdés megválaszolását is előírhatná. Csak példaként néhányat: továbbra is a naftalinszagú megye, körzet, avagy kistérség és régió? Az iskolai labdarúgás mellék- vagy főszereplő? Utánpótlás-nevelésen alapvetően a tömegesítést vagy a nemzetközi mércével mérhető minőség előállítását értjük-e? Utóbbi esetben van-e állami feladat, finanszírozási kötelezettség az üzleti szféra irányában? Kell-e főállású szövetségi kapitány, vagy indulásként végezhető ez a tevékenység tisztes költségtérítéssel, siker esetén természetesen bőkezű honorálással? Meddig kell elnézni a futballban a gazdasági áltársaságok machinációit, és hol, mikor kötelező az amatőr státus? Az önkormányzat tulajdonos, obligát megmentő vagy csak bizonyos feladatatok végrehajtását támogató partner? Mi a program, ha Európa-bajnokságot társrendezünk, és mi, ha nem? (Ez utóbbit kellene részletesebben kibontani.) Mi az elképzelés a nézőtéri rendbontások megelőzésére, szankcionálására - különös tekintettel a rasszista megnyilvánulásokra? Mely területek, teendők támogatására kezdeményezhető az állammal hosszú távú megállapodás? Hol kell hozzányúlni a jogszabályokhoz, az alapszabályhoz, a szervezeti felépítéshez, mi a módosítások lényege?

Tehát először a megrendelés, a kérdésfeltevés, utána a koncepció és a program ismertetése, versenybe küldése, ezt követően jön a labdarúgó társadalommal és a reálisan számba vehető támogatókkal való zsűriztetés, s ha mindez megvan, akkor választhatnak a kötött mandátummal szavazó képviselők-küldöttek. Ez a módszer spontán módon felszínre hozhatja az alkalmas elnököt. Aki újfent biankó csekket akar a közgyűléssel aláíratni az idejekorán - a tételes előírások mellőzésével, az önkormányzatiság elvének megcsúfolásával - kierőszakolt elnökválasztás útján, minden jó szándéka ellenére súlyos hibát követ el. Megjósolom, a hiba el lesz követve.