Bizalmat azonban a Hamasz csak a palesztinoktól kapott, hiszen a körülmények egyáltalán nem normálisak. Nem is lehetnek azok a kettétagolt, menekülttáborokban is leledző mini majdnem állam esetében, amely lényegében háborúban áll legfőbb szomszédjával. A Hamasz, programja szerint legalábbis, ezt a szomszédot el akarja pusztítani, erőszakkal is.

Logikus a külső vélemény: egy párt vagy kormányoz, vagy terrorcselekményekre is kész haderőt tart fenn. Vagy kormány, vagy pokolgép. Ebből logikusan következne, hogy a Hamasz, ha valóban kormányozni akar a Palesztin Nemzeti Hatóság területén, akkor lemond az erőszakról, elismeri Izraelt, majd tárgyal, végül békét köt vele. Lehetetlen? A most ellenzékbe szorult Fatah leírta ezt a pályaívet úgy három évtized alatt.

Ám a Hamasznak nem adatik ilyen sok idő. Izrael akár egyoldalúan is meghúzza a leendő palesztinai arab állam fizikai és szuverenitási határait, talán még az idén. Ha a palesztin hatóság partner ehhez, akkor jó - ha nem, akkor az Abbasz elnök baja.

Valójában a helyzet főleg a Hamasznak új, már ha valóban kormányozni akar. Először is: csak akkor kap külföldi elfogadást és létfontosságú nyugati pénzt, ha elismeri Izraelt. Ha nem, akkor visszaveti az öszszes palesztin reményt és tervet, vissza a múltba. Másodszor: ha nem mond le az erőszakról, akkor válaszerőszakra kell számítania, márpedig nem ezt ígérte, hanem békét, orvost, tanítót és működő államot.

E pillanatban szavakat, fontos szavakat követel a Hamasztól Izrael és a külvilág. Meglehet, hiába. De az megtörténhet, hogy a Hamasz eleinte kimondatlanul bár, de a cselekvésében tudomásul veszi az új helyzetet. Akkor lehet majd szavakon lovagolni. Ettől függ, hogy tényleg új lesz-e a helyzet vagy nagyon is régi.