Miközben a rádióhallgatók többsége az országos kereskedelmi adókat (Sláger, Danubius) vagy a hálózatos rádiókat (Juventus, Rádió 1) hallgatja, és egyre jobban előretörnek a helyi médiumok, a közszolgálati rádió a hírversenyben is kezd lemaradni. Bár a közrádió vezető csatornájának, a Kossuth rádiónak még mindig viszonylag jelentős a hallgatottsága, már csak a rendszerváltáskor élvezett előny és hitelesség maradékain őrködik. Míg a Danubius és a Sláger Rádió heti elérése a teljes népesség körében 38-40 százalék körül mozog, addig a Kossuth 25, a Petőfi 20 százalék körüli heti hallgatottságot tud felmutatni, a komolyzenei-kulturális adóként működő Bartók hallgatottsága pedig 1 százalék (Szonda Ipsos - GfK Hungária, 2005. november). Egy átlagos napon a Kossuth rádió a reggeli és a déli Krónika hírösszeállításai idején könyvelheti el a legtöbb hallgatót (a csúcs körülbelül a teljes népesség 9 százaléka). Ugyanakkor a közrádió sávjai a fiatalok és középkorúak körében kevésbé népszerűek: a Kossuthra és az elvileg fiatalosabb hangvételű Petőfire hetente csaknem ötödannyian kapcsolnak, mint a piacvezető kereskedelmi csatornákra. A 18 és 49 év közötti korosztály még a kisebb helyi rádiókat is jobban preferálja a közrádiónál.

A kiszámítható, de elavult műsorszerkezet, az egysíkú szórakoztató és zenei kínálat, továbbá a hírműsorok az elmúlt években alig változó formai és tartalmi elemei minden bizonnyal hozzájárulnak a tartós népszerűségvesztéshez. Pedig a reggel, délelőtt, délben, délután és este rendszeresen jelentkező Krónika adásaira napjainkban is több százezren kíváncsiak. A hajnali 5 órakor kezdődő és kisebb-nagyobb megszakításokkal este fél 11-ig tartó műsorfolyam legnépszerűbb adása a déli Krónika. A Krónika a híreken túl helyi és külföldi tudósításokkal, részletesebb hírháttérrel is szolgál. A kommentárok azonban a műsorvezetők vagy tudósítók egy-két odavetett megjegyzéséből állnak, nem alkalmasak a hírek összefüggéseinek feltárására, ahogy az egymásnak sokszor ellentmondó politikusi, szakértői megszólalások szelektálatlan közzététele sem. Különösen, ha némelyik interjú prekoncepciókon alapul, és - a riporter sugallt véleményével összhangban - egyféle álláspontot közvetít.

A Kossuth rádió hírmagazinját is megfertőzte az egész magyar média betegsége: a katasztrófák, halálesetek, botrányok kiemelése. Érdekesség viszont, hogy a Krónika összeállításaiban a külföldi események szinte kizárólag életveszélyesek. Iraki öngyilkos merénylet, izraeli rakétatámadás, törökországi madárinfluenza, virginiai bányaomlás, bajorországi jégcsarnokbaleset, szlovákiai helikopterszerencsétlenség, Fidzsi-szigeteki földrengés - a Krónika kötelességszerűen beszámol a három legborzalmasabbról, fontos (de nem halálos) gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális eseményeket azonban elhallgat.

Mindazonáltal a Kossuth rádió hírműsorai számára a Kárpát-medencén kívül alig van élet. A krónikák egyheti adását figyelve előfordult olyan is, hogy egy hírblokkban háromszor annyi belföldi, mint külföldi hír szerepelt. Utóbbiak ráadásul mind rövid hírek, míg a hazai események hosszabb összeállítások formájában jelentek meg. A külföldi tudósítók anyagait legtöbbször akkor használják fel a szerkesztők, ha Magyarországot közvetlenül érintő ügyekről (például az ukrán- orosz gázvitáról) esik szó. A tudósítók az egyetlenek, akik - néha furcsa kifejezésekkel - véleményt mernek mondani, a műsorvezetők legfeljebb az ő megállapításaikat szajkózzák. Igaz, ha másként tesznek, abban sincs sok köszönet: az egykori tévéhíradós Papp Endre krónikás műsorvezetőként a január eleji gázárvitából kizárólag azt szűrte le, hogy a magyarok drágábban veszik az importgázt, mint az ukránok.

A Krónika gyakran elfogult, országképe sablonos és elszomorító: tehetetlen kormányzat, marakodó politikai pártok, az elemek állandó fenyegetése, események és hírek unalmas körben forgása. Bár a politikusok szereplése nagyjából megfelel a közszolgálatban elfogadott brit, illetve francia modellnek (többé-kevésbé tartják magukat a parlamenti pártok súlyuknak megfelelő, illetve a kormánykoalíció-ellenzék kétharmad-egyharmad arányú megjelenítéséhez), a számok mögött komoly kiegyensúlyozatlanság húzódik. A kritikus hangnem önmagában nem lenne baj, csak a szolid, de következetes egyoldalúság. Az állami költségvetés szakmai és politikai ellenzői kiemelt hangsúlyt kapnak, a kormányzati programok egy részéről késve vagy soha nem számolnak be, a miniszter nyilatkozatának közepére ellenzéki cáfolatot illesztenek, a lesújtó ellenzéki vélemény a levegőben marad, mert nem érik el telefonon az illetékest, a már megjelent hírügynökségi reagálást pedig nem használják fel.

A riporterek és bemondók képtelenek izgalmasabbá, változatosabbá, interaktívabbá tenni az információkat a vízállásjelentésnél vagy a totószámok felsorolásánál. Az esti Krónika Háttér című beszélgetős műsora is főleg monológokból áll, igazi párbeszéd vagy vita ritkán bontakozik ki. Nem mindig érvényesülnek a Magyar Rádió Közszolgálati Műsor-szolgáltatási Szabályzatának alapelvei a gyors, hiteles, sokoldalú és közérthető tájékoztatás esetében.

A Kossuth lassú reagálása és a hírek maradi feldolgozása, kommentálása miatt nem véletlen, hogy teret nyernek a hírszerkesztésben dinamikusabb, frissebb vagy specializáltabb, a politikával szemben pedig bátrabb vagy kevésbé egyoldalú információs adók, így például a fővárosban és környékén a Gazdasági, az Info vagy a Klubrádió. A Magyar Rádió vezető hírműsorai még a tartalomszolgáltatás középkorában tartanak - ahogy a Krónika is egy középkori műfajról kapta a nevét.