2000-ben az EU vezetői Lisszabonban - tekintettel a gazdaság stagnálására - elfogadtak egy tízéves programot, amely az EU-n belüli növekedést és a fenntartható fejlődést lett volna hivatott fellendíteni. Ezzel a lisszaboni stratégiaként ismertté vált kezdeményezéssel az EU "új stratégiai célt tűzött ki maga elé a következő évtizedre: a világ legversenyképesebb, legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává válni, amely képes a fenntartható gazdasági fejlődésre, több és jobb munkalehetőséget, nagyobb szociális kohéziót hozva létre".

Két évvel később az Európai Unió vezetői Barcelonában megegyeztek abban, hogy "az Európai Unióban mindenütt növelni kell a kutatás-fejlesztésre és innovációra fordítható összegeket, 2010-re megközelítve a GDP három százalékát, s ennek kétharmada a magánszektorból kell hogy származzon."

A Barcelonában meghatározott célkitűzés a lisszaboni stratégia alapvető része. Ehhez forrásokra van szükség - nem elég a magasröptű politikai deklaráció.

Ehhez képest: az EU politikai vezetői 2005 decemberében a 2007-13-as büdzsé tervezésénél az EU-s kutatás-fejlesztésre és innovációra fordítható összegeket jóval alacsonyabban határozták meg, mint amit a szükséges minimumnak tekinthetünk. Ez a döntés nem vall sem politikai bölcsességre, sem politikai bátorságra. Tekintettel arra, hogy a versenyképesség területén növekszik a szakadék az EU és legnagyobb globális versenytársai között, a finanszírozási hajlandóság hiánya megbocsáthatatlan.

Túl vagyunk a lisszaboni folyamat félidején, de nem igazán látunk előrehaladást és eredményeket. Úgy tűnik, az EU nem fogja elérni a 2010-re kitűzött célokat. A kérdés most már az, hogy vajon a lisszaboni stratégia kezdetektől fogva illuzórikus célokat kergetett?

A lisszaboni stratégia - el kell ismernünk - elindított egy folyamatot, mely hasznos lehet az EU számára, és úgy tűnik, a folyamat immár fontosabbá vált, mint maguk az eredeti célok.

Néhány év múlva az EU politikai vezetőinek - már azoknak, akik még hivatalban lesznek - számot kell adniuk arról, hogy cselekedeteik miért nem követték az eredetileg meghatározott célokat.

Addig is ki kell jelenteni: a decemberi döntés alapján a következő években kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt összegek nem elegendőek arra, hogy Európa versenyképességének fejlődését felgyorsítsák.

Minden lehetséges eszközt meg kell ragadni arra, hogy ezt kompenzáljuk. A strukturális alapokat is fel kell használni a K+F és az innovációs tevékenységek támogatására. Ez különösen fontos az új EU-tagországokban, de még fontosabb a belépés előtt álló tagjelölteknél.

Csak remélni tudjuk, hogy a 2007-2013-as pénzügyi perspektívákról a Tanáccsal folytatott tárgyalások során az Európai Parlament is hallatja majd a hangját. Különösen azért, mert a javasolt büdzsé köszönő viszonyban sem áll az EU vezetőinek hangzatos ígéreteivel: "fenntartható gazdasági fejlődés, több és jobb munkalehetőség, nagyobb szociális kohézió".

Ez nagyban erősítené az Európai Parlament képviselőinek politikai hitelét is.

Fayl Gilbert
a Közép- és Délkelet-Európai Innovációs Térség Egyesület (CEIA) alapító elnöke

Nagy Éva
a CEIA elnöke