A gyárost utóbb saját rokonai meggyilkolják, így ez a jelenet csak korfestő mellékszál marad a húszas évek Angliájából. A sors szeszélye folytán a Magyar Televízió ugyanazon a napon sugározta ezt a történetet, amikor a Népszabadság hírt adott az esztergomi Suzuki-gyár munkásainak szakszervezet-alapítási kálváriájáról (Parkolóban alakult szakszervezet, január 14.). Ami Angliában már nyolcvan esztendővel ezelőtt is a maradi állapotok bizarr jele volt, az 2006 Magyarországán keserű realitás.

A Magyar Suzuki Rt. nem engedélyezi munkásainak szakszervezet alapítását a gyár kapuin belül, s a marketing-igazgató nyíltan be is jelenti, hogy "a kerítésen belül a gyár vezetése nem tartja kívánatosnak a szakszervezet jelenlétét". Az esztergomi rendőrség a gyárkapukon kívül igazoltatja a szakszervezet szervezőit, s leveteti velük (igaz, csak egy időre) a "Törvényességet a Suzuki Rt.-nél!" feliratot. Rendőrattakra, ahogy azt a Horthy-korszakról tanultuk az iskolában, egyelőre még nem került sor.

Magamfajta széplelkek szeretnek választékos vitákat folytatni arról, hogy vadkapitalizmus van-e Magyarországon vagy sem. Azt hiszem, ez most nem az elméleti viták ideje. Ha a magyar ipar egyik vezérhajójának számító Suzuki Rt. továbbra is büntetlenül szegheti meg az alkotmányos rendet és a fennálló törvényeket, akkor az a magyar demokrácia súlyos működési zavarát jelzi. Hazánk hatályos alkotmánya két helyen - már az első fejezet negyedik paragrafusában és később a 70/C paragrafusban - rögzíti a szakszervezetek szerepét és működési szabadságát. Ugyanezt törvényi rendelkezések is biztosítják. A Magyar Köztársaság aláírt és ratifikált több olyan nemzetközi szerződést, amelyben szintén elismerte a szabad szakszervezet-alapítás jogát. Tudjuk, hogy a munkavállalók jogait a minimálbér kijátszásával, feketemunkával és hasonló trükkel sok kis kócerájban és magángazdaságban kijátsszák. De az esztergomi Suzuki-gyárat időnként meglátogatják a magyar miniszterelnökök, a cég akcióin és persze autóin keresztül országosan ismert, s valamiképp a külföldi tőkebefektetések modelljének számít. Ha demonstratív módon felrúghatja az alapvető munkavállalói jogokat, akkor ez azt is jelenti, hogy a Magyar Köztársaság hatóságaiban nincs meg az erő vagy az akarat az alapvető szabadságjogok érvényesítésére.

A munkaügyi főfelügyelőség amúgy már megbüntette a gyárat, ám a cég a jelek szerint inkább kifizeti a névleges büntetést, de nem enged a jognak. A történet jól mutatja, hogy miért féloldalas az 1989-90-ben megszületett magyar demokrácia. A kormány és az önkormányzatok vélt vagy valós törvénysértéseivel szemben számos civil szervezet, jogvédő egyesület lép fel, s ezek széles sajtótámogatásra számíthatnak. Az ilyen akciók, mint legutóbb a Zengő esete mutatta, akkor is meghátrálásra kényszerítik a kormányt, ha esetleg annak is lennének megfontolásra érdemes érvei. A magántőke törvénysértéseivel szemben azonban a civil szervezetek nem tesznek semmit, a sajtó az esetek nagy többségében hallgat, az állami szervek pedig erőtlenek. Arra szocializálódtunk, hogy a "hatalmat" kell ellenőrizni, azt azonban nem vesszük észre, hogy az igazi hatalmat egyre inkább a magántőke gyakorolja felettünk. Ha e fölé nem épül ki demokratikus kontroll, akkor nem "vadkapitalizmus", hanem törvényen kívüliség lesz Magyarországon.

A Suzuki Rt. nem egy banánköztársaságban, hanem olyan demokratikus jogállamban telepedett le, melynek alkotmányos rendje és számos nemzetközi kötelezettsége van. A magyar hatóságok feladata ezek betartatása, s nem a jogaikkal élni akaró munkások vegzálása. A Suzuki-ügy ebben az értelemben a magyar demokrácia tesztje.

Őszintén remélem, hogy a kormány megérti ennek az ügynek a példaértékét, s ezért az állam tekintélyének és saját elveinek védelmében határozott fellépésre szorítja félénk, aktatologató hivatalnokait.