Nincs aranyszabály, hogy hol, mikor és miért kell vagy érdemes elnézést kérnie egy politikusnak - mondja Török Gábor politológus. Mint ahogy az sem tudható, hanyadik ilyennél kell meghúzni a határt annak kockázata nélkül, hogy a politikust gyengének tartsa a közvélemény. A beismerés olykor kétségkívül hatékony, de túlzásba is lehet vinni.

Amikor a horvátországi nyaraló ügye, a szaúdi futballisták megsértése vagy az "öregecskedő feleségek" kitétel elhangzott, elég gyorsan jött a bocsánatkérés. Megtette ezt a kormányfőt megsértő Rogán Antal, és a napokban a Magyar Vizsla-ügy után megvádolt Újhelyi Istvánnal szemben Deutsch Tamás is. Török arra sem lát receptet, hogy akkor szabad-e bűnbánóan a közvéleményhez fordulni, amikor már "ég a ház" (Bill Clinton amerikai elnök és a Lewinsky-ügy), vagy megelőzendő a komolyabb bajt. A politológus úgy látja, csak a buta politikus várja meg a mattot, az okos még időben igyekszik elvarrni a szálakat, és kedvező színben feltüntetni magát, mentve a még menthetőt. Arra a felvetésre, hogy a be nem bizonyosodott 1998-as megfigyelési ügy után nem illett volna-e az ügyet kirobbantó Orbán Viktornak (esetleg a saját nagymamáját is a megfigyeltek között emlegető Deutsch Tamásnak) bocsánatot kérnie, Török Gábor úgy válaszolt, hogy a botrány, majd az azt követő hosszas vizsgálódások sok emberben kelthették azt az érzést, hogy a megfigyelés végül is megtörtént.

Többet lehet nyerni, mint veszíteni a beismeréssel - ezt már Hankiss Elemér mondja. A szociológus azt kifogásolja, hogy még mindig nem volt elég mély a XX. századi bűnök, a vörös-, majd a fehérterror, a holokauszt és a kommunizmus bűnei utáni bocsánatkérés. De képtelen erre az egyház is, holott ezt II. János Pál maga is megtette. Ezek egymásra rakódtak, tele vagyunk le nem zárt, gyalázatos történetekkel. Pedig a nyílt bocsánatkérés polgári erény, sajnos, idő kell hozzá, hogy ez a kultúra nálunk határozottan kialakuljon. Hankiss emlékeztetett egy, a hetvenes évek Németországában, Képtelenség a bűnbocsánatra címmel megjelent kötetre. A könyv a náci múlt akkori fel nem dolgozottságáról szólt. Aztán mégis megtörtént, pedig rendkívüli bűnökről volt szó.

A bocsánatkérések oka az lehet, hogy egyre erősödnek a társadalomban azok a hangok, amelyek azt firtatják: miért volt ez eddig képtelenség - mondja Ranschburg Jenő pszichológus. Az a baj - fűzi hozzá -, hogy ez akkor történik meg, amikor a hazugság vagy a tévedés már letagadhatatlan. Amikor egy politikus bocsánatot kér, az olyan, mint amikor a szigorú szülőtől félő gyermek teszi ezt, miközben esze ágában sincs megbánni a tettét, csak hirtelen úgy érzi, a megbocsátás előnyös lehet számára. Valódi, morális megtérésről nincs szó, mert nincs benne az elrontott kapcsolat helyreállítása fölött érzett őszinte öröm - vallja a pszichológus, aki emlékeztetett arra, hogy a "lakótelepi prolizás" után szimbolikusan Orbán Viktor is bocsánatot kért néhány, panellakásban élő család felkeresésével, de aztán mindig jöttek az újabb sértések, elővágások. Az a bizonyos szigorú szülő pedig mi vagyunk, a választópolgárok. - És a ciklusok vége felé rájönnek a politikusok, hogy belőlünk élnek, hogy aztán három és fél évre ezt újra elfelejtsék. Ezért vagyok szkeptikus bocsánatkéréseik hitelességét illetően - mondja Ranschburg Jenő.