„Öt évvel ezelőtt az internetes hirdetők mindent megtettek a figyelem felkeltésére. Az egyik hirdetésben majmokat kellett püfölni. Máshol felugró ablakok véget nem érő sora nyílt meg, vagy villogó bannerek okoztak átmeneti vakságot” – írja Randall Stross gazdaságtörténész a New York Timesban. 

Csak a méret és mennyiség számított – az, hogy akarva-akaratlan hányan nézik meg a reklámot. „Attól, hogy valami feltűnő, még nem biztos, hogy rossz” – nyilatkozta akkoriban a médiagurunak tekintett Brian McAndrews, az egyik piacvezető internetes PR-cég igazgatója. A nagy cégek a Microsofttól a Yahoon keresztül a New York Timesig egyaránt így hirdettek.

A hirdetések hatásával alig törődtek. Aztán a hirdetési piacra lépett az addig semmilyen reklámot nem hordozó kereső, a Google, és szembeszállt a szakmai közvéleménnyel.

A Google arra törekedett, hogy a megfelelő célközönséghez juttassa el a hirdetést, ezért minden oldalon csak az éppen keresett témához illő reklám jelent meg. Az is csak az oldal szélén, a keresett tartalomtól jól elkülönítve. Ráadásul kizárólag szöveges reklámokat engedélyeztek. Még azt is kikötötték, hogy csak kisbetűs lehet a hirdetés, és kerülni kell az öntömjénezést.

Eleinte a Google vezetői közül is sokan kételkedtek a kezdeményezés sikerében. Némelyikük attól tartott, hogy ennyi reklám is sok lesz a kereső használóinak. Mások abban nem hittek, hogy csillogó-villogó bannerek nélkül ér valamit a hirdetés.

Az eredmény a bátrakat igazolta. Ma már a Google kapja az online hirdetésre költött összes pénz egyharmadát. A cég bevételei az égbe szöktek. A versenytársak is áttértek a szöveges reklámokra.

A médiaguru kifordította varázsköpenyét. „Megváltozott a véleményem – mondta nemrég McAndrews. – Már nem a feltűnőséget tartom a legfontosabbnak. Ma a relevancia a kulcsszó.”