Macskakaland, németjuhásszal

Jött a gyerek a nyár végén, erősen bűzlő hátizsákkal, amiből előkerült egy nagy fülű, vörös kismacska. A buszon majdnem rálépett - mesélte -, valaki nyilván úgy akart megszabadulni az otthon feleslegessé vagy kényelmetlenné vált jószágtól, hogy betette egy dobozba, aztán a járművön felejtette.

Így került a macska hozzánk. Ami önmagában még nem lett volna baj, ha nem tartozna a családhoz egy idős németjuhász is, amely zsigerből gyűlöli a macskákat. Ifjabb korában a környékbeli macskatársadalom joggal illethette volna a Hóhér névvel, mára azonban nehézkesen húzza a lábát, rosszul is lát - így hát azt reméltük, figyelmen kívül hagyja a jövevényt.

A kismacska azonban mindenáron ismerkedni akart, s mindjárt a harmadik napon - amikorra kezdte otthon érezni magát - úgy határozott, odasétál a kutyatálhoz megkóstolni, mit kap reggelire a vaksi, sántikáló öregúr. Kis híján azonban ő maga lett a reggeli, az öregúrban ugyanis felébredt az ifjúi virtus, alig lehetett az óvatosságot nem ismerő kis vöröst a fogai közül kiráncigálni. A kutya azonban érezhette, hogy elegendő, ha csak móresre tanítja - megrángatta, mint egy rongycsomót, de nem tett kárt benne.

Azt hittük, a kismacska megkapta a leckét, s ezentúl messzire elkerüli a németjuhászt, de nagyot tévedtünk. E naptól nem tudtuk eldönteni, a kis vörös teljesen ostoba-e, vagy olyan vakmerő, hogy szándékosan keresi az életveszélyt: mindegyre a kutya közelébe akart kerülni.

Stratégiát kellett tehát kidolgoznunk életének megmentésére, meg azért is, nehogy meg kelljen utálnunk régi barátunkat, az öreg kutyát, ha egy óvatlan pillanatban, ösztöneinek engedelmeskedve, a szemünk láttára mégiscsak kinyírja a kis vöröst. E stratégia szerint a macska az éjszakát a ház egyik helyiségében töltötte, majd reggel bezártuk az óljába a kutyát, amíg a macska levegőzött. Amire a kutyát ismét elengedtük, a macskának már zárt helyiségben kellett lennie. E tervben minden családtagnak jutott feladat, melyeket folyton egyeztetnünk kellett, lévén, hogy a legkülönbözőbb időpontokban tartózkodtunk otthon.

A két állat közötti konfrontációt így sem sikerült mindig elkerülni, ám amikor a kismacska háztól való eltávolítása szóba került, azt valahogy senki nem vette volna a lelkére. Noha a stratégiát tovább bonyolította, amikor megkezdődött a madarak etetése - a cinkék, vörösbegyek és csuszkák életének megóvása végett a macskát immár a madáretetőktől is távol kellett tartani.

Mire a madarakat rászoktattuk, hogy csak délelőtt tíztől tizenegyig, majd háromtól négyig jöhetnek a kertbe az esedékes eleségért, már meglehetősen belefáradtunk a folyamatos életmentésbe. Így eshetett meg, hogy egy péntek délelőtt valami fatális tévedésből kifolyólag egyszerre tartózkodtak a kertben a madarak, a macska és a kutya is. Jómagam azzal voltam elfoglalva éppen, hogy egy hajdani csirkeólból - ahol újabban a napraforgómagot tároljuk - a madáretetőkbe való szétosztás céljából zacskóba szedjem az eleséget, mikor is bejött utánam a macska. Ezt észrevéve - némi féltékenységtől is hajtva - fél percre rá berontott a kutya is, valószínűleg eldöntötte, hogy elérkezett a végleges leszámolás ideje. Az ól, ahol a napraforgók közt guggoltam, véres csata helyszínévé lett hirtelen.

Megmozdulni nem lehetett, ahhoz nem volt elég a hely, a hörgő és sikoltozó hadviselő felek közül legfeljebb négykézláb sikerült volna kihátrálni. Ezen igyekeztem éppen, amikor a kutyának sikerült megragadnia a macska lábát, az pedig, hogy hadállását tartani tudja, összes karmát és fogát belevájta a kezembe. Amikor lecsúszni látszott, megismételte, vagy ötször egymás után, miközben a gyűlölettől elvakultan acsargó kutya elállta a kijáratot.

- Nagyon fájt? - kérdezte egy óra múlva a sebészet folyosóján egy várakozó, szánakozó pillantást vetve a kezemen lévő, átvérzett kötésre. - Épp így járt tavaly a sógornőm, annak is a macskája szaggatta meg a karját.

A kis vörös most karanténban van otthon, két hétig figyeli az állatorvos, hiszen macskáknak nincs oltási bizonyítványuk. Prímán van különben. A kutya hasonlóképpen. Mi meg azon tűnődünk, a tarthatatlan állapotokra tekintettel kinek kell távoznia a házból. A dolgok pillanatnyi állása szerint az sem kizárt, hogy mi költözünk.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.