A Farkasházy-Sinkó szerkesztőpáros által felügyelt, Litkai Gergely és Varga Ferenc József felvezetőivel dúsított adásnak akadt néhány sziporkázó perce. Ilyen volt egy újabb ifjú titán, Kőhalmi Zoltán debütálása, vagy a Markos-Nádas duó rádióparódiája, továbbá Sándor György heveny politikusutálattól csöpögő ellenkorteskedése. Néhány harmatgyenge kabaré mellett a többség kényesen egyensúlyozott a jópofaság és a gusztustalanság határmezsgyéjén, és javukra legyen írva, többnyire az előbbi került fölénybe. De az anyósok, valamint a hazánkban élő kínaiak, törökök továbbra sem jártak jól. Mindenesetre egy alapos vágás nem ártott volna a műsornak, így talán azok figyelmét is tartósabban leköthette volna, akik az önfeledt mulatozás ezen olcsó és ártatlan formáját választották. A poénok mellett a közhelyek, a vérbő anekdoták között pedig a mesterkélt hasonlatok voltak teljesen feleslegesek..

A rádiókabaré egyébként évről évre egyre fájdalmasabb. Alig van már min nevetni, hétköznapi esendőségeinken azért mégsem röhöghetjük szét a tüdőnket. Ki göcögne a szerencsétlen kisvállalkozón, aki a kapualjban felállított egyszer-egyes standja révén akarja megfogni az isten lábát karácsony és újév között? Ki vihorászna a 2035-ös "év embere" választáson, ahol a Nagy Testvér kisstílű követői lesznek a nyerők, parkolóőrnek és térfigyelőnek maszkírozva?

A közrádió ismét kimutatta a foga fehérjét. Nincs egy perc lazítás, szilveszter napján is keményen az emberek fejébe kell sulykolni, mennyit mulasztottak az élet iskolájából, milyen tárgyakból kéne korrepetáltatniuk magukat. A Kossuth, a Petőfivel karöltve - a rendíthetetlen Bartók háta mögött - egyre azon ügyködtek, hogy az év hajrájában mindent rázúdítsanak a lusta diákseregnek látszó közönségre. A Petőfin például Novotny Zoltán a Szív küldi... kívánságnótái között jóféle idézetekkel és ostoba történetekkel állt elő, de összefüggést hiába kerestünk, a végére sem tudtuk meg, ki a gyilkos. A Kossuthon híres-neves Szilveszterekkel koccintottak, mert azok ugye példát mutathatnak a pórnépnek, majd Évkezdő címmel újabb didaktikus műsort tálaltak fel.

De az "ünnep" szájba rágása, a közönségre való kéretlen rátelepedés nem a közszolgálati rádió privilégiuma. Enyhébb, gyógyítható formájában a kereskedelmi adókon is feltűnt: a radiocafé 98,6 éves hírösszefoglaló gyanánt Kulcsár Attilától a Katrina hurrikánig, Aján Tamástól Mortimerig mindent egybevagdalt, és zeneszámokkal fűszerezett ínycsiklandó hírkonzervet készített. A baj nem is a tartalomban, hanem a mögöttes szándékban rejlett: számvetésre kényszerítette azokat is, akik semmi földöntúli jelentőséget nem tulajdonítanak egy kutyaközönséges naptári évfordulónak.

A másik véglet: rádiók, amelyek látszólag kivonultak a hallgatók életéből, s a nullával egyenlő munkát fektettek a szilveszteri adásba, mégis abban reménykedtek, hogy idegesítő háttérzörejként a legócskább házibuliba is befészkelhetik magukat. Magyarország a Danubiusra bulizik, hirdette magáról a nagy kereskedelmi adó, ezért a dalokat úgymond nem is szakítják meg szövegeléssel, reklámokat is csak ímmel-ámmal nyomnak, hogy a zenéé legyen a főszerep. Ám a vákuumszeletelt sztárok szólói között mégis malacfart akartak rásózni a jó népre egy hipermarket nevében - hiszen nemcsak kenyérrel és Ákos-nótával él a magyar ember. Reggeli műsorukból is olyan részeket ismételtek, amelyek jócskán kiegyensúlyozták a közrádió népnevelő attitűdjét, így tudatmódosító szerek nélkül is laza elmeállapotba kergethették hallgatóikat. Például azzal a "humoros" jelenettel, amelyben régi magyar költők rugdosták a labdát képzeletbeli focipályán, és a kommentátor kifacsart versrészleteket vágott a fejükhöz: "már egy hete csak anyádra gondolok". Némi öniróniával József Attila aktualizált sorait is citálhatták volna: én egész népemet fogom, nem középhullámokon, taní-tani...

Sándor György mint ellenkortes