Az Andok menti Bolívia függetlenségének 180 éves történetében első ízben ajmara, tehát indián származású elnököt választottak a 46 éves Evo Morales személyében vasárnap. A kilencmilliós lakosság mintegy hatvan százalékát adják az indián őslakosok, akiknek "a méltóság viszszaszerzését, szociális igazságosságot" ígért a leendő elnök. Bolívia utóbbi negyedszázadában arra sem volt példa, hogy ennyire biztosan győzzön egy jelölt demokratikus választásokon. Az utóbbi négy évben öt elnök váltotta egymást, közülük kettőt az Evo Morales vezette Mozgalom a szocializmushoz (MAS) sztrájkjai, utcai demonstrációi késztettek távozásra.

A kormányzás mégsem ígérkezik egyszerűnek: a MAS képviselőinek száma a törvényhozásban elmarad az ötven százaléktól. Bolívia fejlettebb délkeleti, földgázban gazdag részein ugyanis a fő rivális, a liberális piacgazdaság híve, volt átmeneti konzervatív elnök (2001-2002) Jorge Quiroga pártja, a Podemos jelöltjei győztek. Santa Cruz és Tarija tartományok a gázkincs birtokában hajlandók akár a szakításra is az adminisztratív központtal, La Pazzal, ha veszélybe kerülne a fejlesztés. Az utóbbi két-három év politikai bizonytalanságai már így is visszatartották a külföldi tőkét, köztük a British Gas, a spanyol Repsol vagy a brazil Petrobras befektetéseit.

Evo Morales eddig hangadója volt a lakosság szegény rétegeinek, amelyek a liberális gazdaságpolitika következtében az utóbbi években elkeseredve tapasztalták a jövedelmi szakadék növekedését. A szociális nyomás viszont mostantól akár ellene is fordulhat. Útkereséskor példaként persze ott lebeghet előtte Kuba és Venezuela. Morales hétfőn a kubai televíziónak nyilatkozva forradalmi üzenetében azt fejtegette, most "beteljesülhet álma, hogy csatlakozzon Fidel és a kubai nép antiimperialista harcához". Ugyanakkor a balra tartó Latin-Amerika kínál más utat is, hiszen a szocialista kormányzat Chilében, Uruguayban, a populista peronista Kirchner Argentínában, avagy a szintén szakszervezeti vezetőből lett elnök Lula da Silva Brazíliában a mérsékelt reformok útját járja, kitartva a piacgazdasági modell mellett. Evo Morales kampányakor még a gázipar "nacionalizálását" említette, most győzelmét követően az állami ellenőrzés erősítéséről szólt, ami nem feltétlenül ugyanaz.

Nem biztos, hogy a kivont kard politikája a legcélszerűbb Washingtonnal szemben, amely - Irakban lekötve - egyelőre érdemi reakció nélkül szemléli a déli félteke politikai arculatának változását. Morales a voksolás után megtartott első sajtóértekezletén úgy vélte: az Egyesült Államoknak az illegális bolíviai kokacserje-termesztők elleni küzdelme csak annak az álcázása, hogy ki akarja építeni katonai jelenlétét a térségben. (Az USA 91 millió dollárral támogatja Bolíviában a drog elleni fellépést.) Morales, aki éppen a kokacserje-termesztők szakszervezeti vezetőjeként vált ismertté, azzal érvel, hogy a koka része az ősi kultúrának, alapvető táplálék - levél és tea formájában. Más kérdés, hogy ő maga is ellenzi a kokain előállítását és csempészését.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a CNN hírtelevízióban közölte: amint Bolíviában hivatalosan bejelentik az eredményt, Washington - mint azt minden más megválasztott elnök esetében - megvárja, hogy az új kormányzat miként viszonyul a kétoldalú kapcsolatokhoz. Tény, korábban washingtoni részről "illegális kábítószerügynöknek" titulálták az akkor még csak szakszervezeti vezetőt, akit úgymond Hugo Chávez támogat felforgató célú politikájához Latin-Amerikában. Morales utolsó kampánybeszédében mindenesetre azt jósolta, hogy megválasztása "rémálom lesz" az Egyesült Államok számára.

A bolíviai fordulat leginkább a hasonló gazdasági, szociális szerkezetű Perura és Ecuadorra lehet hatással, ahol jövőre esedékesek a választások. A megfigyelők most azt jósolják, hogy Nicaraguában a sandinisták visszatérhetnek a hatalomba. A baloldal térnyerése szempontjából a legizgalmasabb és legnagyobb jelentőségű alighanem a mexikói választás lesz, ahol jó eséllyel indul Andres Manuel López Obrador, a főváros korábbi népszerű polgármestere. "Ami most Bolíviában történt, tehát a népi mozgalmak hulláma a hagyományos elitekkel szemben, az egész Latin-Amerikára jellemző" - nyilatkozza az AP hírügynökségnek Gustavo Fernandez volt külügyminiszter. Amit Fidel Castro évtizedek óta remélt, s amiért Che Guevara éppen Bolíviában sikertelen gerillaháborúval próbálkozott, most megvalósulni látszik. Igaz, demokratikus választások, s nem a forradalom exportjának révén.