Nagyjából egykorúak (46-47 évesek), ám két teljesen eltérő felfogással: az első az állam gazdasági beleszólásának növelését, szövetkezetek létesítését, a szociális különbségek csökkentését hirdette programjában - a másik a liberális piacgazdasági modellt, a privatizáció folytatását, a külföldi befektetések vonzását ígérte. Bolívia a dél-amerikai földrész legszegényebb országa: az egy főre jutó évi jövedelem nem éri el az ezer dollárt, és a lakosság hatvan százaléka él a szegénységi küszöb alatt. Ugyanakkor Bolívia a földrészen a második legnagyobb gázlelőhellyel rendelkezik. Ez utóbbi, így az amerikai monopóliumok jelenlétének jövője adja az elnökválasztás tétjét.

Washington - amelynek már így is sok, hogy Castro Kubája után megerősödött Chávez baloldali rendszere Venezuelában - most arra számíthat, hogy a balos "duó" Latin-Amerikában esetleg kibővül trióra, az ugyancsak populista Evo Moralesszel. Az indián származású népvezér választási kampányában nyíltan meg is fenyegette az Egyesült Államokat, hogy győzelmével "Bolívia népe visszanyeri méltóságát", és "a változás rémálom lesz az amerikai imperializmus számára".

Az USA és Bolívia viszonyában két érzékeny téma is akad. Washington komoly pénzekkel támogatja a kokain elleni háborút, Evo Morales viszont különválasztja az indiánok hagyományos "táplálékát", a kokacserjét a kokaintól. A kokalevél termelésének bővítését kívánja engedélyezni, igaz, nemet mond viszont a kokain előállítására. A másik kérdés a földgáz, amelyet a népszerű Evo nemzeti tulajdonnak tekint, ezért lebegteti a kitermelés államosítását.

Az időkülönbség miatt lapzártáig részeredményt sem tettek még közzé. A közvélemény-kutatások mindenesetre ötszázalékos előnyt jósoltak Evo Moralesnek, ám a neki feltételezett 35 százalék messze nem elég a törvényben a győzelemhez rögzített ötven százalék plusz egy szavazathoz. Márpedig ha ezt nem éri el jelölt, Bolíviában nem rendeznek második fordulót, hanem a törvényhozás - a kétházas parlament - választ a két legtöbb szavazatot kapott jelölt közül. Ugyancsak az előrejelzések szerint a mostani választásokon Jorge Quiroga liberális polgári szárnya (Podemos) kerülhet többségbe a szenátusban, míg kiegyenlítettebb erőviszony várható a képviselőházban.

A helyzetet bonyolítja, hogy az ország történetében első ízben kormányzókat is választanak Bolívia kilenc tartományának élére. Míg az Andok magas fennsíkján, így a főváros, La Paz környékén is az őslakos ajmara és kecsua indiánok vannak többségben, a földgázban gazdag keleti és déli tartományokban, így Santa Cruzban a kreolok és fehérek - s ez utóbbiak egyre határozottabb autonómiatörekvésekkel lépnek fel. Ebben a fejlődő országrészben nem divat a külföldi, amerikai cégek ellen lázadozni. Azaz Bolívia gyakorlatilag két részre szakadt politikailag, amit jól tükröz Evo Morales és Jorge Quiroga gyökeresen eltérő programja. A sajátos választási helyzet miatt semmiképpen sem ígérkezik egyszerűnek a kormányozhatóság.

Ha a parlamentre marad a döntés, Bolívia puskaporos hordóvá válhat. Evo Morales indiánjai sztrájkjaikkal, hetekig tartó utcai megmozdulásaikkal az utóbbi három évben két elnököt is idő előtti távozásra kényszerítettek. Ha viszont Evo Moralest tennék meg államfőnek, és a népvezér bevetné a "földgáz-fegyvert", tehát az államosítások gondolatát, akkor a jelenleg is bizonytalankodó külföldi tőke kivonulna, és Santa Cruz néhány más tartománnyal együtt alighanem a La Paz-i központ ellen fordulna.

Bolíviai nõ voksol El Altóban