Dohányfüstös verem?
Jávorszky és Sebők nem hagyja magát befolyásolni ugyanis, mondjuk, a Bosch vagy az E-épület miliőjétől: a kötet két szerzője egészen más légkörről ír. Arról, amely torzóvá tette a "Magyarock" történetét. A könyvet az elolvasás után csak kiábrándulással vegyes tűnődéssel lehet letenni: "Én nem tudtam azt, kérem..."
De jó, hogy megmondták.
Legalább utólag. Mert valamennyi fejezetben visszaköszön: nem a műfaj iránt elkötelezett dilettánsok idehaza évtizedeken át előre eldöntötték, mi, miből, mennyi és hogyan szóljon. S noha a tehetség nemegyszer túlnőtt a hatalmasságokon, sokkal inkább a "Sáncdalbizottság" vagy a lemezgyár tört Borsot a fésületlen ideálok orra alá, mint fordítva. (Még akkor is, ha Baksa Soós, a Kex frontembere levelet írt a Győri Keksz- és Ostyagyár igazgatójának: "Hozzájárulok a zenekar nevének termékeiken való feltüntetéséhez.") Szörényi Levente vagy Presser zsenialitása ellenére is legalább annyira a "fővezérek" alakították ki az úgynevezett Szentháromságot (Illés, Metró, Omega), amennyire a bódult rajongók... Az "őszinte, kőkemény" Piramis-számok egy részének szövegét S. Nagy István írta inkognitóban... A Budai Ifjúsági Park felavatásának tizenötödik évfordulóján a legtöbbször (az egész napos műsorban három alkalommal!) a Kati és a Kerek Perec lépett a színpadra...
Kerek perec manipuláltak mindenkit: úgy a muzsikusokat, mint bennünket. És csak hálát adhatunk az égnek, hogy így is a miénk volt - mert tényleg a miénk volt! - a Gyöngyhajú lány, a Rock and roll Rézi, a Tengelykezű félember, az Őszinte bohóc... De persze sok minden nem "jött át", és még Gothár Péter 1981-es, feledhetetlen filmjében is előkerült az ifipark "beates magyar urának", Rajnáknak a neve: megállt az idő...
A könyv, amely a Magyarock első része, a hetvenes évek végéig kíséri nyomon a hazai rock-, beat- és popkultúra alakulását, olykor erősen szubjektíven, de általában szakszerűen, pontosan, hitelesen. Nem mellesleg: dokumentumok, fotók sokaságával, valamint a kor ellentmondásainak megfelelő fanyar humorral.
Ám, mondom, a história korántsem vidám. Az itthoni rocktörténetre leginkább az jellemző, amit Benkő László elevenített fel a füstköd kipróbálásáról. Az Omega technikusai szippantó csővel kísérleteztek, majd - az átható szag ellensúlyozására - illatosítót használtak. Az eredmény? "Mintha egy teleszart fenyőerdőben álltunk volna..." (Népszabadság, 446 oldal, 6290 forint)
