A rádiós létszámleépítésről van szó, amely a szervezeti átalakítás első lépcsőjeként arra volt hivatott, hogy megelőzze a bajt, az anyagi ellehetetlenülést. Most meg itt a baj.

A Magyar Rádió Rt. két ügyvezető alelnöke nyugdíjazással és átszervezéssel több mint száz munkatárstól vált volna meg. Ezt úgy akarta megtenni, hogy a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökség csak az elvekről - a konkrét nevekről ne kapjon tájékoztatást.

A fideszes küldöttek valószínűleg "vakon" bíztak Hollósban, a kormánypártiak pedig úgy gondolták - sokkal több rossz a Magyar Rádióban már nem történhet velük. Miután pedig kigyulladt a zöld lámpa, a két ügyvezető nyugdíjazta Kondor Katalin asztaltársaságát.

Hollós Jánosból néhány órán belül áruló lett, a döntésből botrány, a határozatok semmisek, a kuratórium elnökségének annyi, bár derekasan hajtogatják, hogy becsapták őket. Holott a Magyar Rádióban nem történt más, mint nagyarányú leépítéskor bármelyik munkahelyen. Végignézték a listát, hogy kik a nagy fizetésűek, s közülük kiket lehet nyugdíjazni, majd visszafoglalkoztatni, mert úgy a munkaadónak feleannyiba kerülnek, miközben ők sem járnak rosszul. Logikus, hogy a sokszor nyíltan az ellenzék hangját fölerősítő közszolgálati rádióban a kulcspozíciókat többnyire azok foglalják el, akik Kondor Katalintól kapták a megbízást. Ezzel tisztában lehettek a kuratórium ellenzéki tagjai is. Tehát: vagy "tudjuk, de hagyjuk" alapon engedtek, nem számítva ekkora botrányra, vagy annyira torzan látják a körülöttük lévő világot, hogy egy irracionálisan összeeszkábált listát képzeltek maguk elé, amely kizárólag a politikát, nem pedig a szükségszerűséget szolgálja. Igaz, a rádiós vezetők nem hihették ennek az ellenkezőjét.

Hollósban bízott Szadai Károly, a kuratórium fideszes alelnöke, aki alaposan megismerhette a rádiót, hiszen több mint tíz éve tagja a testületnek.

Hollós bízhatott Szadaiban, mert Szadai alaposan ismeri a rádiót, és nem merev pártszolgálatos - annak idején Such György elnökké választásáért sokat tett, nem rajta és nem is a szocialistákon múlott, hogy az alkalmas jelölt végül a civil kurátoroknál bukott el.

Lehet, hogy a maradék szakmai-emberi szempont, a "mindenki jól jár" elvén működő egyetlen logikus döntés kényszere tényleg lépre csalta őket - mindketten azzal áltatták magukat, hogy ezt már csak nem üti fölül a politika, illetve ha üt is - svungja lesz, ereje nem.

Svung is van, erő is.

Hollósék úgy vélik, tervezetük megalapozott volt, az pedig a kuratórium dolga, hogy ennek politikai rezonanciáját fölmérje. Szadaiék elismerik, hogy hibáztak, amikor nevek ismerete nélkül bólintottak a tervezetre, de hát meg lettek tévesztve.

A képtelen összeesküvés-elmélet szabályai szerint az álnok Hollós a választások előtt átjátszotta volna a rádiót a szocialistáknak. Csőszkunyhóról ugyan még senki nem tesz említést, de az ügyvezető alelnök megtanulta, milyen az, ha racionálisan dönt, és szimpatizánsai nézik ellenségnek.

Az eset kapcsán a pártokról, a közszolgálatiságról, a rádióról, a médiatörvényről, a kuratóriumok felelős munkájáról semmi újat nem tudtunk meg. Csak az vált még nyilvánvalóbbá, még nevetségesebbé, ami eddig is az volt. Természetesen nem lesz nyugdíjazás, átszervezés, nem lesz takarékossági program. Néhány százmillió elköltése után a Magyar Rádió is arra az útra lép, amelyen a Magyar Televízió már régóta halad. De nem kell félni. A politikusok majd segítenek. Mint most is: elnök nincs, van viszont újabb pályázat - beadási határidő 2006. június (jól olvassák!) 13.