A Nobel-békedíjat átvéve az ENSZ Atomenergia-ügynökségének főigazgatója, Mohamed el-Baradei azt mondta, a világ lassan elveszti a türelmét, és ha márciusig nem sikerül megállapodni a teheráni nukleáris program ellenőrzéséről, akkor a Biztonsági Tanács szankciói következnek. Nem mintha ezek visszarettenthetnék Iránt. Az amerikai külügyminisztérium leszerelésügyi államtitkára, Robert Joseph szerint a szankciók nem fogják megállítani "a nagyon agresszív" teheráni vezetést. Az iráni atomprogramot irányító Golamreza Agazadeh pedig sietett leszögezni, hogy mindenképpen kiépítik a nukleáris fűtőanyaggyártó kapacitást. (Ez szinte automatikusan az atombomba előállításának képességét jelentené.)

Az al-Dzsazira a hét végén azt állította: amerikai stratégiai elemzések szerint Izrael repülőgép-hordozók és külföldi légibázisok hiányában nem tudja megsemmisíteni az iráni nukleáris létesítményeket. Lehet, hogy ez igaz, de kár lenne alábecsülni Izrael elszántságát. A Pentagon most fejezi be a védelmi stratégia felfrissítését. A dokumentumban továbbra is két nagyszabású háború egyidejű megvívásának képessége szerepel, s Amerika mindkettőben elsöprő győzelemre készül - de csak az egyikben tervezi megszállni az ellenség fővárosát. Márpedig ez utóbbi opciót Bagdad megszállásával kimerítették. Iránt pedig - annak sajátos adottságai miatt - nem lehet a levegőből legyőzni.

Ahmadinezsad alighanem éppen azért mondta, amit mondott, mert tudta, megteheti: sem Izrael, sem Amerika nincs abban a helyzetben, hogy ezen a télen lebombázza a nukleáris létesítményeket. (Utána meg késő lesz.) Izraelnek Irán túl nagy falat, Amerika meg éppen nem ér rá. A BT még egy korlátozott légicsapásra sem adná áldását. S ami még ennél is fontosabb: az amerikai közvélemény nem viselne el még egy háborút.

Amikor a Fehér Ház három és fél éve elkezdte felvázolni az iraki háború lehetőségét, sokan figyelmeztettek: az iszlám terrorizmust nem annyira Bagdad, inkább Teherán segíti. Azt is mondták, az iráni atomprogram veszélyesebb, mert Teheránnak sokkal több pénze és nemzetközi kapcsolata - nem utolsósorban orosz támogatottsága - van. Az is elhangzott, hogy Szaddám Huszein eltávolításával a térségben hatalmi vákuum keletkezik, amelyet óhatatlanul a radikális iráni vezetés akar majd betölteni.

Gyakorlatilag az összes intelem vészjósló valósággá vált. Ráadásul Irán könyékig benne van a választásokra készülő Irak belpolitikai problémáiban, és bármikor komoly gondokat tud okozni. A Fehér Ház azzal indokolta Bagdad lerohanását, hogy nem szabad hagyni a terroristákat atomfegyverhez jutni. Most a nukleáris klub ajtaján az a Teherán kopog, ahol nyíltan Izrael megsemmisítéséről beszélnek, és szoros kapcsolatokat ápolnak az Iszlám Dzsiháddal meg a Hamasszal.

Ahmadinezsad - a házigazda szaúdiak legnagyobb bosszúságára - éppen a terrorizmus elleni mekkai iszlám csúcskonferenciát választotta a botránykavarásra. A figyelmeztetés mindenkinek szól, zsidóknak, szunnitáknak, amerikaiaknak, európaiaknak, oroszoknak, sőt a kínaiaknak is: új játékos lép a porondra, Teherán domináns szerepre tör az iszlám közösségben. Az iráni elnök, bár sokan egyszerű bolondnak nézik, józan kalkuláció után rontott neki a világnak. Akitől mindenki a megoldást várja, ugyanaz az ember, aki miatt ez a helyzet előállhatott: George W. Bush.