- Vigyázni kell, mert a vonaton könnyen kikapják az ember bríftasniját a zakó, vagy a kabát belső zsebéből. Jön a kedves utastárs, ide ül mögém, odaakasztja a kabátját az enyém mellé, aztán mikor leszáll, szépen kikapja a tárcát a zsebből.

- Veled előfordult már ilyesmi? - érdeklődött rendező barátom.

- Kétszer is. A második eset óta nem hordok személyit. Azt mindig otthon tartom. Ha akar a rendőr, állítson elő. Olyan mindegy hol vagyok végül is. A jogosítvány mindig a motorban van. A bankkártya és a pénz mindig a nadrágzsebemben.

- És akkor mi van a bríftasnidban?

- Semmi. Jegyek. Névjegyek, buszjegyek. És a vonatjegy.

Közben megtelt a kupé, elindultunk, szépen zakatoltunk Vác fele. Kellemesen eldiskuráltunk.

Félúton megérkezett a kalauz is, kérte a jegyeket. Fölálltam nyúltam a kabátom belső zsebébe a briftasniért. A zseb üres volt. Nyúlok a másik belső zsebbe. Az is üres. Nézem a többit, zsebkendő, kulcs megvan, de a tárca sehol.

Mondom a kalauznak, hogy ide tettem a jegyet a tárcába, de azt ellopták. A kalauz rám nézett, legyintett és továbbment.

Barátom döbbenten meredt rám. Alig bírt szóhoz jutni.

- Azt mondod, meséled nekem, hogy már kétszer ellopták így a bríftasnidat, és miközben ezt meséled, ellopják harmadszor is így. A szemem láttára. Hát ez fantasztikus. Óriási! Óriási! Koloszszális! Zseniális.

Rég láttam ilyen boldog embert.

De aztán az arca hirtelen elborult.

- Kár, hogy ezt nem lehet megismételni. Eljátszani. Nem hihető... A fene egye meg, ez nem hiteles... Kár...

Ekkor a mellettem ülő úr megszólalt.

- Már miért ne lenne hiteles. Van ilyen, nagyon is van. Már elnézést, hogy beleszólok, de majdnem ugyanígy jártam.

Tudják talán, hogy az elmúlt évtizedekben két nagyobb baleset történt ezen a vonalon. És nem fogják elhinni, én mindkétszer rajta ültem a vonaton. Ez még nem lenne olyan érdekes. De képzeljék el, én éppen meséltem egy másik utasnak az első karambolt, amikor a második bekövetkezett. Éppen meséltem, hogy pár éve ülök a vonaton gyanútlanul, megy a vonat, nincsen semmi gond, megy a vonat, megy, megy, megy, megy a vonat, én meg csak bámulok az ablakon kifele, megy a vonat, megy, megy, és akkor egyszercsak bummm, reccs, éktelen csikorgás, én belezuhanok a szemben ülő hasába, mások ki is esnek az ülésből, elrepülnek, csikorgás, csörömpölés, sikoltozás mindenütt, éppen ezt mesélem a szemben ülőnek, éppen ezt, derűsen, nyugodtan, mesélem, hogy ment a vonat és akkor hirtelen egyszercsak bumm, reccs... éppen ezt meséltem, amikor egyszercsak bummm, reccs, éktelen csikorgás, én belezuhanok a szemben ülő hasába, mások ki is esnek az ülésből, elrepülnek, csikorgás, csörömpölés, sikoltozás mindenütt...

A rendező szeme kikerekedett, lábával kitámasztott, két kezével az ülés karfáját kétségbeesve szorította meg.