Hormon a csapvízben?
Ismert, hogy a gyógyszerek hatóanyagának nagy része a vizelettel eltávozik. A gyógyszerszármazékok természetbe kerülése külföldön már 10 éve napirenden van, ugyanis amikor nagy érzékenységű műszerekkel vizsgálták a szennyvíztelepekről kikerülő vizek minőségét, kiderült, hogy a gyógyszerszármazékok nem tűnnek el a szennyvízkezelés során. "Magyarországon azonban viszonylag új a téma, mivel hazánkban csak a mostanában beszerzett műszerekkel tudják kimutatni a vizekben egészen kis koncentrációban előforduló gyógyszerszármazékokat" - nyilatkozta lapunknak Varga Margit, az ELTE Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszékének docense.
Sőt, a külföldön elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok valószínűsítik, hogy az élővizekbe kerülő gyógyszerszármazékok, hormonok hatással lehetnek a vízben élő szervezetekre, a táplálékláncra, befolyásolva az ökológiai egyensúlyt. Az antibiotikumok maradványai befolyásolhatják a baktériumok szaporodását, a gyógyászatban alkalmazott antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumfajok elterjedését idézhetik elő. Bizonyos hormonkészítmények - a fogamzásgátlók lebomlásából származó női nemi hormonok - hatására csökken a hím halak aránya a nőstényekhez képest, s megváltozik a békák szaporodása is. Ha kevesebb az ebihal - egy sor más állat tápláléka - ez megzavarhatja a táplálkozási láncot.
Ezek ismeretében felmerül, vajon degenerációkat, mutációkat okoznak-e ezek a kémiai anyagok? Ennek a kis koncentráció miatt igen csekély a valószínűsége, de a kérdés megnyugtató megválaszolásához a kutatók még nem rendelkeznek adatokkal. Felvetődik, hogy miért nem bontják le a szennyvíztisztításban aktív baktériumok a gyógyszerhatóanyagokat is? Az erre képes mikróbák a kis koncentráció miatt nem tudnak elszaporodni - válaszolta a kutató.
A magyarországi élő- és talajvizek gyógyszerszennyezettsége kiterjedt kutatások hiányában jelenleg csak becsülhető. Az ELTE kutatói, Záray Gyula professzor vezetésével az értékesített gyógyszermennyiség alapján számolták ki a valószínűsíthető mértéket. Az ebből származó eredmények alapján a szennyezettség összevethető a németországi adatokkal - különösen a Berlin környékére jellemző elszomorító mértékkel. Az ottani szennyvíztisztító telepek ugyanis nem bírják maradéktalanul kiszolgálni az ott élő lakosságot - hasonlóan Budapesthez, ahol a szennyvíz 55 százaléka máig tisztítatlanul folyik a Dunába.
A problémát a leghatékonyabban a gyógyszervegyészek oldhatnák meg, amihez persze ösztönözni kellene a gyógyszeripart. Ehhez olyan jogszabály kellene, amely előírná, hogy csak biológiailag lebontható hatóanyagokat tartalmazó - gyógyszerek kerülhessenek forgalomba. Ez a feltétel a gyógyszervegyészek számára nem nagy probléma, de ez eddig nem volt szempont.
Egy másik lehetőség a gyógyszerhatóanyagok kiszűrése a szennyvíztisztítás hatásfokának növelésével. Erre kémiai és mikrobiológiai módszerek adódnak. A kémiai lényege, hogy ózonnal, vagy hidrogén-peroxiddal kezelik a szennyvizet. Egyes országokban az UV-fénnyel való besugárzás lehetőségét vizsgálják abban a reményben, hogy ezzel is elősegítik a lebomlást. Ezek a kísérletek laboratóriumi fázisban vannak. A kémikusok valamilyen hordozófelület kialakításán is gondolkoznak, amelyen a gyógyszerhatóanyag feldúsul, így a megfelelő baktériumok a nagyobb koncentráció miatt ott elszaporodnak. Az ELTE-n még csak most indulnak az ilyen irányú vizsgálatok - nyilatkozta a kutató. Harmadik, egyelőre elvi lehetőség lehetne a szennyvíz szelektív gyűjtése.
Főleg a fájdalomcsillapítók, a gyulladáscsökkentők, az antibiotikumok, és a hormonkészítmények terhelik a környezetet. A világon a természetes vízfolyásokban eddig körülbelül 20 féle gyulladáscsökkentőt találtak, és ezekből nyolcat már csapvízben is kimutattak. Ennek ellenére az ivóvíz-szolgáltatók laboratóriumai a gyógyszermaradványok jelenlétét ma még nem vizsgálják. Míg a mélyről jövő vizeknél a legkisebb a gyógyszermaradványok előfordulási valószínűsége, addig a parti szűrésű kutak (ilyen Budapest ivóvízbázisának zöme) már sokkal nagyobb veszélyben vannak. A kutató szerint a szennyezettség még sehol sem olyan mértékű, hogy ne lehetne nyugodt lelkiismerettel meginni az ivóvizet. Most azt kell elérni, hogy a jövőben se legyen kitéve emiatt veszélynek senki.
