A konzervatív, az álkonzervatív és az egyházi propagandával ellentétben: pontosan a hagyományos család az, amelyet az anyagi értékek uralnak, s amelyben a szeretet nem szempont, megléte esetleges.

Szabó Zoltán írta hetven évvel ezelőtt A tardi helyzet-ben: "A legények egytől-egyig reálisak, ha házasságkötésről beszélnek, munkatársat választanak maguknak, szeretőjük úgyis volt, rendesen több is házasság előtt. Csaknem minden legénynek és lánynak van kedvese és ennek kiválasztásában természetesen semmiféle gazdasági szempont nem fordul elő. De a házasodás komolyodást jelent, az életfenntartás kemény parancsának vállalását... a paraszti értékelés szerint nem annyira az a házasság mértéke, hogy ember és asszony hogyan férnek meg egymással, hanem inkább az, hogy a termelőközösség, mely a házasság által létrejött, hogyan felel meg feladatainak." És ez a társadalom minden szintjén így volt: "Az alsóbb néposztályok házasságában aligha volt több érzés, mint a felsőbb osztályokéban. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy a házasságok boldogtalanok lettek volna. Ellenkezőleg, egyáltalán nem vártak tőle semmiféle érzelmi tartalmat... Mit vártak hát az emberek a házasságtól? Leginkább anyagi biztonságot, társadalmi helyzetük megszilárdulását, esetleg társat az életben és a munkában." (Kaari Utrio: Éva lányai - Az európai nő története.).

Néprajzi leírásokból tudjuk, hogy a hagyományos népi közösségekben a gyász mértékét is anyagi szempontok határozzák meg. Sokkal nagyobb a gyász, a veszteségérzet, ha munkaképes korban lévő családfő, családanya távozik, vagy pláne ha a már felnevelt, épp "termőre forduló" fiatal, mintha "kiszolgált" öreg száll a sírba. De a legkevésbé a kisgyerekek (szapora) halála rendíti meg a hagyományos népi közösséget, miközben a mi világunkban éppen az ő haláluk a legmegrendítőbb, és éppen azért, mert individualisták vagyunk: mert a fő szempontunk nem az, hogy egy közösség mekkora erőt, befektetést vesztett, hanem az, hogy egy egyénnek mennyi jutott az életből, mennyire mutatkozhatott meg, hogy kicsoda ő.

A minap beszámoltunk az olvasónak arról, hogy azokban az országokban, ahol a hagyományos családi munkamegosztás az uralkodó, sokkal kevesebb gyerek születik, mint ott, ahol nem (Hámor Szilvia: Tradicionális családdal a család ellen, november 21.). Hogy miért van ez így, elég egyszerű: amit már nem kötelező, nem létföltétel "hagyományosan" csinálni, de még nem elfogadott másképp, azt nem fogják csinálni. Legalábbis nem elegen. A hagyományos család akadályává vált annak, aminek évszázadokon át a föltétele volt: hogy a társadalom újratermelje önmagát.

Nemcsak arról van szó, hogy sokkal kevesebb nő hajlandó bekötni magát a hagyományos családi munkamegosztás igájába, ha ez nem szoros föltétele megélhetésének és társadalmi elfogadottságának, hanem sokkal többről. A hagyományos család a nem hagyományostól nem azért különbözik, mert más benne a munkamegosztás, hanem azért, mert a munkamegosztás a lényege. És nem a személyhez kötődő vágyak és érzelmek. A hagyományos családban adottak a szerepek, azokba kell beleillő, belefaragható embert találni, s a gyerekeket is azokba kell beleszíjazni. A hagyományos utáni családban: adottak az emberek, akik megtalálták egymást, s egymásnak és a család igényeinek megfelelő szerepeket, munkamegosztást kell kialakítaniuk. A hagyományos családmodell helyébe nem másik modell áll, hanem egyedi családi konstrukciók sokasága.

Ez súlyos és nehéz gond, de nem az értékvesztés, hanem az értéknyerés gondja. A szabad párválasztás és pályaválasztás, párváltás és pályaváltás adta gond, a szeretetbarát, szerelembarát, boldogságbarát és alkotásbarát szabadság adta gond. Ennek a szabadságának ára van, s ez az ár lassan csökken. Úgy, ahogy szaporodnak az egyedi családformálást segítő eszközök, intézmények és tapasztalatok. A családokat segítő és a gyerekeket szolgáló társadalmi intézmények fejlettségén és érzékenységén túl a szülők felelősségérzetén múlik, hogy a gyerekeik (akik közül sokan sajnos, de szükségképpen nem élnek együtt mindkét vér szerinti szülőjükkel) menynyit fizetnek rá választásaikra.