Az "önkényesek" és az önkény
Az önkormányzati logika fittyet hány minden tudományos és szociológiai kutatásra, melyek szerint az önkényes lakásfoglalás nem más, mint a hajléktalanság egy formája, a hajléktalanság elől menekülés kényszerpályája. A lakásgazdálkodást mint kötelező feladatot elhanyagoló önkormányzatok valójában maguk generálták az önkényes lakásfoglalások problémáját, hiszen a társadalmi méreteket öltő lakásínséggel egy időben, hosszú éveken át üresen és kihasználatlanul álltak az önkormányzati tulajdonú bérlakások.
Az önkényesek kizárásával a helyi szociális bérlakások elosztásából pont a leginkább rászoruló, legkiszolgáltatottabb, legkisebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező családokat lehetetlenítették el, azzal a ki nem mondott céllal, hogy elűzzék illetékességi területükről.
A Roma Polgárjogi Alapítvány szerint demokráciánk érettségének egyik meghatározó mutatója, hogy a kiszolgáltatottak, elesettek, leszakadók esetében mennyire érvényesülnek a jogállamiság követelményei. Ezért is fordultunk az Alkotmánybírósághoz 2004-ben azzal a kéréssel, hogy semmisítsék meg három budapesti önkormányzat helyi rendeleteinek azon kitételeit, melyekkel kizárják a szociális bérlakások elosztási rendszeréből az önkényes lakásfoglalókként nyilvántartott családokat. Beadványunkat többek között arra alapoztuk, hogy az önkényes lakásfoglalás tényállását a szabálysértési törvény tartalmazza, ebből következően az önkormányzatok kizáró rendeletükkel jogszabálysértő módon túlléptek saját hatáskörükön, hiszen a szociális célú bérbeadással összefüggésben kizárólag a szociális, jövedelmi, vagyoni helyzet vizsgálatára jogosultak. (Megjegyzem, ha az önkényes lakásfoglalás szabálysértési tényállás, akkor az összes szabálysértési tényállást megvalósító állampolgárt ki lehetett volna zárni, pl. a közlekedési szabálysértőket, a tilosban parkolókat, a garázdákat stb.)
Az Alkotmánybíróság 2005. február 28-án kelt határozatában igazat adott nekünk, a kifogásolt rendelkezéseket megsemmisítette, s ezzel biztosította, hogy az önkényes lakásfoglalókként nyilvántartott családok élhessenek állampolgárságukból fakadó jogukkal. Az Alkotmánybíróság határozata ugyanakkor nem érinti a kilakoltatások ügyét.
Márpedig ez ügyben az önkormányzatok, a hatóságok a legnagyobb önkénnyel járnak el. Már az a kifejezés is, hogy "önkényes lakásfoglalókként nyilvántartott", a hatósági önkényre utal.
Nagyon könnyen lehet önkényes lakásfoglaló vagy kilakoltatott bárki, aki önkormányzati tulajdonú lakás bérlője, használója. Számos esetben találkoztunk azzal, hogy az önkormányzati lakás bérlője kisebb-nagyobb hátralékot halmozott fel, s ennek következtében felmondták a lakásbérleti szerződését, ezt követően felszólították mint jogcím nélküli lakót a lakás elhagyására, s miután ennek nem tett eleget, már önkényes lakásfoglalóként kezelték, és/vagy ekként indítottak vele szemben lakáskiürítési eljárást.
Önkényesekként kezelik az albérleti és ingatlancsalások áldozatait, a jogcím nélküli lakókat és a jogcím nélküli hátramaradottakat is. Ez a gyakorlat pedig nem más, mint a jogi kategóriákkal való zsonglőrködés, ezek önkényes alkalmazása.
Az önkényesekként nyilvántartottak így szinte kizárólag hivatali önkényre számíthatnak.
Kezdve azzal, hogy Budapesten majd mindegyik önkormányzat szerződtetett őrző-védő céget az üres lakásállomány őrzésére. Nem vitás: az üres lakásállomány őrzéséhez joguk van, ahhoz azonban már nincs, hogy velük hajtassák végre a kilakoltatásokat. Az őrző-védő cégek azonban rendkívül készségesek megbízóikkal, az önkormányzatokkal szemben.
Hosszan lehetne sorolni azokat az eseteket, amikor felbérelt őrző-védő cégek zaklattak, fizikailag és pszichikailag megfélemlítettek családokat, megsemmisítették ingóságaikat, és kilakoltatásokat hajtottak végre bármilyen erre való jogosultság nélkül, megbízóik hallgatólagos támogatásával, sőt utasítására. Mindmáig ez a bevett - teljességgel törvénysértő - gyakorlat. Mind az őrző-védők, mind megbízóik figyelmen kívül hagyják az érintett családok állampolgársági jogát az erőszakmentes és jogszerű eljáráshoz.
A jogszabályok alapján ma kétféle eljárásban lehet kilakoltatni önkormányzati tulajdonú lakásból önkényes lakásfoglalás esetén:
1. A 2000. évi XLI tv.-nyel módosított 1993. évi LXXVIII. tv. - lakástörvény - rendelkezése szerint a 60 napon belüli önkényes lakásfoglalás esetén a jegyzőtől is kérhető a lakáskiürítés elrendelése.
Az önkormányzatok azonban ezen túl akár évek óta ott lakó családokat is előszeretettel lakoltatnak ki jegyzői eljárásban, ami szintén jogsértő.
De az is jogsértő, hogy a tulajdonos önkormányzat alkalmazásában álló jegyző rendelje el a lakáskiürítést, márpedig ez is bevett gyakorlat. A törvény rendelkezése szerint - az összeférhetetlenség elkerülése érdekében - a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok jelölik ki az eljárni illetékes jegyzőket, akiktől a lakáskiürítés kérelmezhető.
A jegyző által elrendelt kiürítést a rendőrség hajtja végre, erre feljogosító, érvényes határozat alapján.
2. A 60 napon túli beköltözések esetén kizárólag bírósági végzéssel lehet elrendelni a kiürítést, amit az önálló bírósági végrehajtó jogosult foganatosítani.
A végrehajtó intézkedéséről előzetesen értesíti: az érintettet, a rendőrséget és kiskorúak érintettsége esetén az illetékes gyámhivatalt.
A kilakoltatás során a végrehajtó gondoskodik az ingóságok önkormányzati raktárba szállításáról és jegyzőkönyvbe vételéről. A raktárba szállítást követően az érintettnek 30 nap áll rendelkezésére ingóságai elszállítására.
Az őrző-védők által törvénytelenül végrehajtott kilakoltatások során azonban az ingóságokról nem készül jegyzőkönyv, azokat nemritkán a szeméttelepre szállíttatják, ami magántulajdon elleni bűncselekmény.
A bírósági eljárás során pusztán az adminisztrációs feltételeket vizsgálják:
- valóban az önkormányzat tulajdona-e az adott lakás;
- az érintettet felszólították-e a lakás elhagyására;
- és az érintett eleget tett-e ennek.
Ha e feltételeket az önkormányzat dokumentumokkal igazolja, akkor a bíróság az érintett család(ok) szociális helyzetének, kényszerítő körülményeinek vizsgálata nélkül meghozza végzését a lakáskiürítésről, így akár a jogszerűség megtartása mellett is könnyen biztosítható, érvényre juttatható az önkormányzat tulajdonosi érdeke, kilakoltatási szándéka.
Miért hát mégis e töménytelen jogsértés a közintézmények részéről? A válasz egyszerű: a lehető legrövidebb idő alatt akarnak megszabadulni a sok esetben reménytelenül nehéz helyzetű családoktól, illetve velük együtt a kilakoltatások következtében az önkormányzatokra háruló szociális ellátási kötelezettségektől, amelyeket a szociális és a gyermekvédelmi törvények írnak elő számukra. Az események felgyorsítása érdekében előszeretettel használják azt a jól bevált módszert is, hogy a családokat gyermekeik állami gondozásba hurcolásának rémével terrorizálják.
Miközben feladatuk pont az ellenkezője volna, hiszen a gyermekvédelmi törvény elismeri és biztosítja a kiskorú családban történő nevelkedésének jogát, kimondja, hogy pusztán a szegénység okán - márpedig a lakhatás hiánya súlyos szegénységi tényező - nem lehet a gyermeket elszakítani szüleitől. Az otthontalanná váló szülő a törvény szerint kérheti gyermekeivel való együttes elhelyezését a családok átmeneti otthonában.
A Szociális és Családügyi Minisztérium állásfoglalása is alátámasztja a Roma Polgárjogi Alapítvány következetesen vallott álláspontját, miszerint a kilakoltatás elrendelőjére a kilakoltatás időpontjával egy időben hárul az a kötelezettség, hogy a fenti szociális jogokat biztosítsa.
E jogszabályokat igyekeznek tehát megkerülni és lerázni magukról az önkormányzatok, ezért is késlekedtek olyan sokat a "családok átmeneti otthona" nevű intézmény létrehozásával, de legtöbbjük ki is váltotta ezt a kötelezettséget azzal, hogy egy karitatív szervezettel kötött egy-két férőhelyre szóló ellátási szerződést. Ezek az önkormányzatok úgy hajtják végre a törvényt, hogy valójában kijátsszák azt.
A jogszabályok tehát az önkormányzatok tulajdonosi jogait és az állampolgárok szociális ellátáshoz való jogait egyaránt biztosítják, illetve a jogszabályok az önkormányzatokra tulajdonosi jogaik biztosításával együtt kötelezettségeket is rónak. A helyhatóságok viszont sűrűn figyelmen kívül hagyják a jogszabályok egyenrangúságát, a tulajdonnak adnak elsőbbséget. Az emberrel szemben. Jogaiknak a kötelezettségeikkel szemben. Egy 20 négyzetméteres dzsumbujos putri önkormányzati tulajdonlása, százezrekért való őrzés-védése előbbre való, mint a háromgyerekes szabolcsi család éhezéstől vagy megfagyástól való megvédése? Ugye, jól gondoljuk, hogy az önkormányzatokat nem azért hoztuk létre, hogy kizárólag a saját érdekeiket és általában a jobb módúak érdekeit juttassák érvényre, és közben fütyüljenek a legszegényebb sorsú állampolgárok alkotmányos állampolgári és szociális jogaira?
Setét Jenő
A szerző a Roma Polgárjogi Alapítvány munkatársa
