Internetcsúcs Tunéziában

Az ENSZ tuniszi konferenciájától nem sok jót lehet várni. Ki akarják venni az USA kezéből az internetes címek elosztásának adminisztrálását. A cenzorok nyújtják érte a kezüket.

Az ENSZ november 16 és18 között rendezi a második Információs Társadalom Csúcstalálkozót Tuniszban. A sajtó nem sok jót vár az összejöveteltől.

Az egyik ok a konferencia színhelye. „A világtalálkozó pikantériája – írja Berta Sándor az SG.hu informatikai és tudományos webmagazinban –, hogy a rendezvénynek ezúttal az a Tunézia ad otthont, ahol blokkolják a hozzáférést az ellenzéki hangvételű weboldalakhoz, és ahol a hatóságok rendszeresen fellépnek az interneten felszólaló ellenzékkel szemben.”

A magát „technika-kritikusnak”nevező kommentátor, Bill Thompson szerint már az első, 2003-ban Genfben tartott csúcstalálkozó is csalódást keltett.

Nagy célokat tűztek ki: meg kell teremteni a „befogadó információs társadalmat”; 2015-ben a világ minden falujában legyen internet csatlakozás. De a célok elérése érdekében létrehozandó alapítványból „agenda”, vagyis örök terv lett.

Thomsont már nem érheti csalódás, mert tudja, hogy az új találkozónak valójában nem a fejlődés lesz a fő témája, hanem az internetes címek elosztásának kérdése. Ezt jelenleg egy magáncég, az ICANN végzi, amely az amerikai Kereskedelmi Minisztérium felügyelete alatt működik.

Azt mondják, hogy a feladatot egy nemzetközi szervezetnek kellene ellátnia az ENSZ ellenőrzése alatt. Ez első hallásra jól hangzik. De az olyan országok – mutat rá a „technika-kritikus” –, mint Kína és Szaúd-Arábia igazából a saját ellenőrzésük alá akarják vonni a honlapok elérhetőségét, hogy ezzel hatékonyabbá tegyék a netcenzurát.

A Neue Zürcher Zeitung is hasonló szellemben ír a világcsúcs kilátásairól. A tunéziai diktatúra halad a korral. Már nem tiltanak be minden civil szervezetet. Sőt, az állampárt maga hoz létre nem-kormányzatinak mondott szervezeteket, és képviselőivel elárasztja a már meglévőket.

Az eredmény imponáló. Tízezer szervezet működik a kis észak-afrikai országban. A baj csak az, hogy alig tíz tekinthető függetlennek – idéz az NZZ egy helyi nőjogi aktivistát. – A csúcstalálkozó mindamellett alkalmat kínál majd a valódi civileknek, hogy hallassák a hangjukat. Addig, amíg ott tartózkodnak a külföldi kormányküldöttségek.

Az ilyesmire egyébként sem hajlamos svájci lapot nem tölti el lelkesedéssel az a perspektíva, hogy esetleg az ENSZ fogja adminisztrálni az internetet: „Sok bába közt elvész a gyerek. Az ENSZ-bürokrácia kiskapuin pedig beszivárognak a cenzorok.”

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.