Lett volna - írom, mert évekkel ezelőtt meghalt.

Utolsó írásai itt, a Népszabadságban jelentek meg.

Az 1956-os forradalom idején András még kis gyermek volt, de felvállalta annak minden igazi értékét. Nem szavakban, nem szónoki beszédekben, hanem egész életével.

Három különböző ünnepet élünk meg e napokban.

Megünnepeltük - ha nem is mindig méltó módon - a forradalom kitörésének 49. évfordulóját, a leverésére emlékezünk november 4-én, közben pedig meglátogattuk szeretteink sírját, gyertyát, mécsest gyújtottunk. Még érezzük a fellobbanó gyufa, az égő kanóc, a lassan olvadó sztearin különös illatát.

Egy szál gyertyánk pici fénynyel világít, az ünnep, az emlékezés méltóságát a gyertyák ezrei adják, melyek világossága elárasztja a temetőket.

A halottak napja az eltávozott családtagoké, de ez a három megemlékezés együtt akkor tölti be hivatását, ha felébred a közösség emlékezete is, és emlékezünk azokra is, akiket a mindennapi munka sodrásában elfelejtettünk.

Mindenszentek napján, és a halottak ünnepén nekem Bálint B. András barátom, kollégám jutott az eszembe.

Róla szólt számomra a halottak napi emlékezés.

Évek óta hiába várjuk, hogy eltávozott testvérünkről, barátunktól, kollégánkról valamelyik lap megemlékezzen.

A barátok és a kollégák nevében - remélem, utólagos egyetértésükkel - írok most róla azok helyett is, akiknek kötelességük lett volna róla megemlékezni.

Bálint Andrást gyermekkorunkban, Balatonszemesen ismertem meg. Tízesztendősek voltunk, azonnal barátok lettünk, és ez a barátság haláláig kitartott.

Már tizenéves korában is olyan fiú volt, aki az igazságot kereste.

Gyermekkorban természetesen az igazság keresése nem a társadalmi igazság kutatását jelentette.

Ha szabálytalankodott a focipályán, föltette a kezét, a pingpongasztalnál mindig bemondta a "csuszát". Jókedvű, mindig optimista gyerek volt.

Vasárnap délelőttönként nem járt ki velünk a strandra. Vallásos volt, hívő katolikus. Templomban volt ilyenkor. Mi ezt akkoriban nem tudtuk. Amikor "divattá" vált hívőnek lenni, akkor is szolidan, szeretettel és nem másokat elítélve, lenézve gyakorolta a vallását.

Az igazság keresése motiválta akkor is, amikor újságíró lett - kiváló, jó tollú újságíró. A rendszerváltás előtt sem volt képes hazudni. Azután sem kötelezte el magát egyik pártnak sem. Ezt ellentétesnek tartotta az újságírói etikával.

Ha igazsága volt a baloldalinak, megírta, ha a jobboldalinak, azt is.

A Bulányi páter vezette Bokor közösséget érintő pápai kiátkozás és mély katolikus hite sem tántorította el attól, hogy szociográfiai írásában mellettük tegyen hitet.

Bajnok Zsolt, a Magyar Hírlap főszerkesztője felsőbb nyomásra kénytelen volt őt néhányszor szilenciumra ítélni, de mindvégig becsülte és tisztelte őt könyörtelen igazságkereső magatartásáért, bátorságáért, meg nem alkuvásáért.

A legutolsó feladatának azt választotta, hogy megismerje a drogosok világát, azt akarta, hogy vele együtt megértsük, mi mozgatja a kábítószeres fiatalokat, hogyan tudunk segíteni rajtuk, és ezáltal önmagunkon.

A munkáját azonban nem tudta befejezni.

Amikor emeletes házukban hazafelé tartott, valakik "átsegítették" a korláton, és a földszintre zuhanva lelte halálát...

A rendőrség szerint öngyilkos lett.

Mi - és a családja - ezt a mai napig nem fogadjuk el.

Egy középkorú, családos, életvidám ember, aki tele volt tervekkel, és megérhette a rendszerváltozást, a szabad, független sajtó diadalát, vajon miért lett volna öngyilkos egy befejezetlen munka közepén?

Miért nem derülhetett ki éppen egy az igazságért mindhalálig küzdő ember haláláról az igazság?

Orvos bátyja is meg van győződve róla, hogy Andrást ledobták az emeletről, tehát gyilkosság történt. Az öngyilkossági teóriát máig nem hiszi el senki, aki ismerte őt.

Nem feltételezünk a rendőrség részéről szándékos cinkosságot, csak hanyagságot. Drogos környezetben mozgott halála előtt, az emberölés motivációja ebből következhet.

Ebben a kérdésben úgy a család, mint én - évek óta - falakba ütközünk.

De ma már számunkra nem ez a lényeges kérdés.

Sokkal inkább az, hogy az újságírótársadalom elfelejtette őt. Méltatlanul nem emlékezik rá senki. Ha élne, ma eggyel többen lennénk, akik megírnánk az igazat. Pártatlanul, nyíltan, őszintén. Most pedig nagyon kevesen vagyunk - ilyenek. Senkinek sem hiányzik Bálint B. András személye, szellemisége, példaértékű életének tanulsága? Füredi Ferenc

A szerző költő