Hatévesen holtvágányon
A példák sora folytatható, de csak egy kutatót tartok igazán kiemelésre érdemesnek: Zolnay Jánost, aki kérésünkre nem vállalta ugyan a miskolci perben való közreműködést, és a Népszabadságban írt cikkében (A miskolci próbaper, október 18.) sem a per pozitív hatásaira mutat rá, de akinek alapos, szakszerű kutatásai teljes egészében igazolják a keresetüben állítottakat.
Hadd mondjam el a nagyra becsült szociológusszakmának, hogy miért vagyunk "túlontúl derűlátóak". Azért, mert azt gondoljuk, demokratikus országban élünk, demokratikus jogainkkal élhetünk például akkor, amikor szabadon választunk iskolát; olyan iskolát, ahol gyerekünk képességeinek megfelelő oktatásban részesül, függetlenül a bőrszínétől, szociális helyzetétől, és megszerzi azt a tudást, mely továbbtanuláshoz segíti, és ezáltal munkát, megélhetést, létbiztonságot teremthet; hasznos, elismert tagja lehet környezetének.
A gyakorlatban persze a cigány gyerekek meséje másképp hangzik: demokratikus jogainkat sárba tiporhatják, hiszen az iskola szabadon választja meg diákjait, olyan diákokat, akiknek a bőrszíne, helyzete vonzóbb a cigányokénál. Ezt a mesét ismeri mindenki, akit a téma közvetlenül vagy közvetetten érint.
Ismerik a szociológusok, akik kutatják és tanulmányaikban az éppen aktuális megrendelő szája íze szerint elemzik a problémát. Ismerik a közoktatási szakértők, akik a szociológiai felméréseket alapul véve integrációs terveket, pedagógiai programcsomagokat dolgoznak ki a cigány gyerekek elkülönítésének felszámolására. Ismerik a felelős tárca szakemberei, akik szociológiai helyzetelemzéseket rendelnek meg, majd új normatívák bevezetésével, integrációs hálózat felállításával, valamint az integrációt megvalósító intézmények, civilek számára kiírt pályázatokkal törekszenek az ország egyik legsúlyosabb gondján javítani. De ismerik a civil jogvédők is, akik az évtizedes kutatási eredmények birtokában azt vették a fejükbe, hogy megpróbálják számon kérni a törvénysértő gyakorlatot folytató iskolákat/önkormányzatokat, és bírósági úton érvényesíteni a cigány gyerekek alapvető jogait.
Mennyit és milyen régen beszélünk már arról: tűrhetetlen, hogy Tiszavasváriban külön ballagnak a cigány nyolcadikosok, hogy Bogácson az iskolai menzán külön cigányasztal, cigánytányér, cigánykanál volt; hogy évek óta senki nem tud tenni semmit Jászladány ügyében?! S most, amikor végre a régen várt - és ugyan módosításokra szoruló, de létező - esélyegyenlőségi törvény és a közoktatási törvény módosításai lehetőséget adnak arra, hogy egy civil szervezet is felléphessen a cigány gyerekek jogaiért, szkeptikusan és elutasítóan fogad egy ilyen próbapert a szociológustársadalom. Furcsa!
Ki tudja tovább nézni tétlenül, hogy átlagos hatéves kisgyerekeket minősítenek alkalmatlannak angoltanulásra vagy ítélnek fogyatékosnak, esetleg tesznek be olyan homogén cigány iskolába, melyben az alapvető oktatási feltételeket sem tudják biztosítani, terelik őt ezzel már hatévesen holtvágányra, gyakorlatilag eldöntve a sorsát egész életére?! Kinek a joga ezt eldönteni, kisgyerekek sorsával rendelkezni?
Joga van egy önkormányzatnak megpecsételni egy hatéves kisgyerek sorsát - úgy alakítva a beiskolázási körzetet, hogy a cigány gyerek ki ne tudjon törni szegregált lakókörnyezetéből?! A pedagógusnak van joga munkanélküliségre predesztinálni a hatéves kisgyerekeket, amikor az osztályába került cigány gyerekeket a hátsó padba ülteti, ügyet sem vet rájuk, nem tekintvén őket teljes jogú diáknak?!
Megmondta-e valaki azoknak a szülőknek, akik cigánymentes iskolát próbálnak kierőltetni az önkormányzatoktól a gyerekeik számára, hogy elért sikerükkel arra ítélik saját gyerekeiket, hogy a minőségi oktatásból kiszorított és majd munkanélkülivé váló roma kortársaikat nekik kelljen majd eltartani?! Tudják-e, hogy már ma is az ő adóforintjukat pazarolja az önkormányzat, amikor silány oktatásban részesíti a hátrányos helyzetű gyerekeket?! Ha nem tudják maguktól, a pedagógus, az iskolaigazgató vagy a polgármester el fogja-e nekik mondani?!
Végiggondolta-e a sok száz jól képzett, rátermett és jól fizetett szakértő közül valaki, milyen hatása lenne annak, ha legközelebb egy angol tagozatot - anyanyelvi tanárral, esetleg külföldi nyári táborral, cserediákokkal - egy cigány iskolában indítanának? És ha esetleg ezen iskola mellett egy uszoda is épülne, és egy jó edzőt is szerződtetnének, ezzel téve vonzóvá az iskolát, nem pedig felzárkóztató programmal és népismereti órákkal?
Nem tudni, mit tesz majd az önkormányzat, ha a bíróság megállapítja a felelősségét; nem tudni, hogyan fogják fogadni Miskolcon a hírt a romák, hogyan hat az ítélet az integrációs folyamatokra, de egy eredménye mindenesetre már a per elindításának is volt: a vitatott beiskolázási körzeteket az önkormányzat ebben az évben már összevonta.
Ha reményünk valóban "homokra" épülne, hagyhatnánk az egészet, hisz úgysem változik semmi. Az emberek előítéletesek maradnak, a "cigány is csak cigány marad". Lehet, hogy túl derűlátóak vagyunk, amikor eltökélt szándékunk 30-40 pert indítani Miskolc után, amikor azt hisszük, hogy ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy nálunk is változzék az emberek szemlélete, mint 50 évvel ezelőtt Amerikában a Brown-per vagy a Rosa Parks-ügy után. Remélem, az álmunk nem fog 50 évig váratni a megvalósulásra, mint Martin Luther Kingé, nem kell ennyit várni arra, hogy a kisiskolásaink majd emberhez méltóan élhessenek - de legalább addig is kutatási témát adhatnak szociológusainknak.
A szerző az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány igazgatója
