Így volt ez az “ántivilágban". És így volt ez az “átkosban" is. De ugorjunk 1953-ba (amely évben a Fővárosi Operettszínháznak egyetlen új bemutatója volt, mégpedig a munkássággal szövetséges parasztok világában játszódó matyó lakodalmi operett: Boci, boci, tarka). A Gáspár Margit vezette Operettszínház tervbe vette, hogy Kálmán Imre jelenlétében mutatják be a Csárdáskirálynő felújítását, ám a munkálatok közben, 1953. október 30-án jött a hír: Kálmán Imre szívroham következtében Párizsban meghalt. Az ’54 novemberére meghirdetett premierre azonban lázasan készült az Operettszínház.

“A Csárdáskirálynő előadásán megjelentek az összes miniszterek Rákosi Mátyással az élen, de ez utóbbi látogatása nehéz terhet rótt a színházra az elkövetkező években" - olvashatjuk az operett 1954-es felújításának premierjéről a Rátonyi Róbert által feljegyzett történetet, amely így folytatódik: “A Csárdáskirálynő második felvonásának szünetében a társalgóban összegyűlt vezetőségnek és szereplőknek ezekkel a szavakkal gratulált Rákosi:

- Látom, milyen nagy sikerük van, és hallom, milyen jól megy a színház! Minek akkor maguknak állami támogatás? Majd intézkedem, hogy ezentúl önellátók legyenek! Így lett az Operettszínházból az ország egyetlen önellátó színháza..." Játszották is pár ezerszer a Csárdáskirálynőt telt házakkal (és játsszák ma is az Operettszínházban, de mostanában nem az 1954-es verzióját, hanem a 1916-os eredetit.) Azzal a premierrel, amire Rákosi Mátyás is hivatalos volt, szintén biztosra kellett menni és nem a nagy ember, hanem a nagy primadonna miatt.

Gáspár Margit ötlete nyomán Békeffi István és Kellér Dezső átdolgozták az eredeti darabot. Volt ennek ideológiai vonulata is, de hagyjuk, ez Békeffiéknek sem volt ínyére. A lényeg, hogy a primadonna szerepkörből kiöregedett, akkor már 61 éves Honthy Hanna számára főszereppé növesztették a korábbi Anhilte (Edwin anyja) szerepét, és Cecíliának keresztelték, és megteremtették ezzel az operett grande dame-jának szerepkörét a leghíresebb magyar primadonnának.

Biztosra kellett menni, hiszen Honthy Hannáról volt szó. És itt jön egy epizód, amiről nem ejt szót sem a Rátonyi-féle operett-történet, sem az Operettek könyve, sem a Honthy Hannáról szóló Gál György Sándor-féle “regény" (Molnár Gál Péter említi egy cikkében, de másról ír, ezért csak röviden.)

1954. június 6-án Miskolcon mutatták be először a Békeffi-Kellér-féle Csárdáskirálynőt, hogy kipróbálják az átírást, teszteljék a közönséget. Az őszi fővárosi nagybemutató próbapremierjén az egyik nagy miskolci primadonna, Nádassy Anna (1923-2000) volt Cecília, a Miska főpincér kibővített szerepét Pethes Ferenc alakította, Szilvia pedig Karácsonyi Magda volt. A Miskolci Nemzeti Színház könyvtárában a Lapkiadó Vállalat Sajtószolgálata jóvoltából egy (1 db) egykori kritika található erről az előadásról, amely bőven foglalkozik az eredeti darab és az átdolgozás ideológiai vetületével, végül jóvá hagyja az előadást, dicséri a szereplőket, rendezőt stb.

A jól bevált átdolgozott változatot aztán 1970-ben tűzték műsorra ismét Miskolcon, akkor Máthé Éva (1924-2004) volt Cecília, Várhegyi Márta Szilvia, Miska szerepét pedig felváltva játszotta Fehér Tibor (Pufi) és Csapó János.

A miskolci Csárdáskirálynők történetének volt egy érdekes epizódja: 1980-ban Jancsó Miklós rendezésében került színre Stein és Jenbach - tehát az 1916-os librettó - nyomán Hernádi Gyula által írt Csárdáskirálynő, die Csárdásfürstin von Miskolc alcímmel, amelyben Sylvát Csonka Zsuzsa, Anhiltét Várhegyi Márta alakította. Az 1992-es Csárdáskirálynő megint az ’54-es változatban került színre Komáromy Éva “művészi jutalmául", s ekkor Nagy Ibolya és Csonka Zsuzsa osztoztak Szilvia szerepén. 2004-ben pedig az utóbbi évek nagy miskolci primadonnáját, Seres Ildikót láthatjuk a Csárdáskirálynő Cecíliájaként.

Kornya István

Az örök primadonna szerepében

Seres Ildikó - Cecília

- Sokan hitték ezt, de az Nívódíj volt. 1996-ban, a Szívhangok című önálló estem bemutatásának évében kaptam... Ez úton is szeretném megköszönni a Déryné-díjat, aminél nagyobb városi elismerést egy miskolci színésznő nem is remélhet!

- Ez volt a város hivatalos díja, viszont a miskolci közönség régen elismeri - úgy is mint vezető színészt, és persze mint primadonnát...

- Pályakezdőként az ember alig várja, hogy primadonna lehessen. Később elkezd tiltakozni a cím ellen, mert a szakma szemében inkább bélyeg, mint rang a primadonnaság. Ma már úgy gondolom, méltósággal is lehet viselni, ha nem csupán a szerepkört, hanem minőséget és a színházi hierarchiában elfoglalt helyet jelöli. Egyébként az eddig eljátszott 50 főszerepből csak alig 20 volt operettprimadonna. A többi musical, zenés játék, próza, illetve opera.

- A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, a magánének tanszakon kizárólag komolyzenével foglalkoztunk. Viszont amikor a győri színházhoz kerültem, mindjárt kiderült, hogy az évadonként bemutatott egy-egy opera mellett operettben, musicalben is fogok játszani.

- A színházban elsősorban a játék lehetősége fogott meg. Tisztában voltam azzal is, hogy lírai szopránokkal Dunát lehet rekeszteni. És én nem voltam különleges hang. Ráadásul az operajátszás - ha ma már vannak is szerencsére ellenpéldák - elég statikus, sablonos. Azért szerettem meg a vidéki színházi létet, mert itt minden műfajban, szerepkörben lubickolhat az ember. Kaptam prózai szerepeket, játszhattam kísérleti előadásokban, stúdiódarabokban, operákban, musicalekben és persze operettekben is. Például mindjárt az első miskolci évadomban egyik este az Acélmagnóliák - Dallastól nyugatra - prózai főszerepét játszottam, másnap a Csárdáskirálynőben, vagy a Cirkuszhercegnőben voltam a primadonna, illetve Szervét Tibor partnereként bolondozhattam ugyanabban az előadásban, mint szubrett.

- Úgy általában... De például a Mágnás Miskában a szubretté, Marcsáé a hálásabb szerep.

- Erre azt illik mondani, hogy mindig az a legkedvesebb szerep, amit éppen játszunk. De hogy őszinte legyek, nagyon szerettem Sylviát... Háromféle rendezésben - Kecskeméten, majd itt Miskolcon és három éve az Operettszínház művészeivel Debrecenben - is eljátszhattam ezt a szerepet. Imádom a két drámai finálét, és a legkedvesebb duettem az Emlékszel még... Viszont ebben a darabban Cecília is remek szerep, és remélem, sikerül egy olyan szenvedélyes dívát megformálnom, aki veszélyes, akire oda kell figyelni, aki még képes hódítani, küzdeni, de tud méltósággal veszíteni is.

- Én már évekkel ezelőtt az ötgyerekes Goldét játszottam a Hegedűs a háztetőnben. Elég hamar elértek az anyaszerepek, de nem panaszkodhatom, igazán remek “fiaim" voltak! Tóth Sándor, Dézsy-Szabó Gábor, Sasváry Sándor a Mária evangéliumában, Gazdag Tibor a Hamletben, most pedig Domoszlay Sanyi és Buch Tibi!

- Színpadon, élőben sosem láttam Honthy Hannát, csak kései tévéfelvételekről, lemezekről ismerem. Bevallom, fiatal koromban nemigen szerettem. De ma már tisztelem és csodálom, mert már tudom, hogy a sikert, a népszerűséget hosszú távon megőrizni sokkal nehezebb, mint elérni azt. Mindig is izgatott, mi lehetett Honthy Hanna titka. Most is éppen a róla szóló Molnár Gál Péter-könyvet olvasom...

- Azok az idők elmúltak, amikor pezsgőt ittak a primadonna cipőjéből, vagy amikor kifogták a lovakat a hintó elől a rajongók, hogy ők vihessék haza az ünnepelt színésznőt. Ma már virágot sem szokás bedobálni a színpadra. Nagyot változott a világ... Bár Kecskeméten Lendvay Feri bácsi még arra tanított, hogy a színpadon kívül is meg kell felelni a szerepkörhöz tapadó elvárásoknak: ne lásson a néző bevásárlókosárral, rendezetlen frizurával, kifestetlenül az utcán... Nem voltam valami jó tanítvány. El kell dönteni, sztár akar-e lenni az ember, vagy “csak" színész. Persze, néha jól esne egy kis extra kényeztetés... És olykor azt gondolom, egy kis távolságtartás talán tényleg nem ártott volna...

- Az operett olyan felnőtt mese, amit meg lehet - és meg is kell! - tölteni élettel, valódi érzelmekkel, hiteles emberi viszonyokkal. Egyáltalán nem könnyű műfaj! Ha komolyan veszi színész, rendező, és sikerül igazi színházat csinálni belőle - és “mellesleg" gyönyörűen eléneklik, eltáncolják -, akkor repes a lelkem - akár játszom benne, akár a “kispadról" figyelem.

Filip Gabriella

• Az írások a Színházi Esték legfrissebb, 60. számában jelennek meg.

Eperjesi Erika (Vereczky Szilvia, sanzonett) és Buch Tibor (Edvin)