Bájos, néha majdnem nagy filmek. Enyedi Ildikó azóta sem rendezett jobbat Az én XX. századomnál, pedig a film roskadozik a sok elmondandótól, és az Álmodozások koránál nem hiszem, hogy van kedvesebb Szabó István-mozi.

Ez hát a dicső múlt. A jelen A fény ösvényei, Mispál Attila első játékfilmje. Kétségkívül: film. Jelenetek, képek, színek, hangulatok, kicsit eltúlozzák benne a közelieket, de hát ez ízlés dolga. Van vele így is baj elég. A modell Cseh Annamária mindent tud, ami egy modelltől elvárható, talán többet is, jó a vásznon, és tud játszani az arcával, nem jön zavarba a kamerától - de a mikrofontól annál inkább. A szöveg minden mondata hamisan cseng, bár nem sokkal hamisabban, mint a furcsa módon ezért a szerepért díjat nyert Csányi Sándoré. Idegesnek azért nem kell lenni, vannak nívósabb alakítások is, Kovács Lajos és Cserhalmi György hiteles, az utóbbi esetében ez különösen méltányolandó, a sok egyforma figura után valami más; halkabb, érdekesebb, érzékenyebb, érettebb a játék. A forgatókönyv nagy ügyeskedéssel, sokfelé ugrálgatással leplezi, hogy két mennyire soványka történetből rakták öszsze, és hogy a két cselekmény mennyire esetlegesen fércelődik egymáshoz. Ehhez képest jelentőségteljes utalások és a Tarantino óta divatos ismétlődő jelenetek mutatják, hogy a két eseménysor összefonódása nem véletlen: az összeégett manökennek és a vak ötvösművésznek találkoznia kellett az élet országútján, az arborétum fái alatt.

De mégis, ha illetlenség, ha nem, kénytelen vagyok megkérdezni: miről szól ez a film? Mert azzal a lapossággal, hogy a boldogság nemcsak a szó szerinti vagy átvitt értelmű fényben és csillogásban található meg, és a két foglalkozását elveszítő ember végül egymással többet nyer, mint amennyiről egészségi állapotuk drámai romlásával lemondani kényszerülnek, talán mégsem illik előállni. Valami másnak is kellene lennie, mert ehhez aránytalan is a film egésze, túl sokáig leplezgetik le a divatvilág visszásságait meg az ötvösmesterek kiszolgáltatottságát ahhoz, hogy végül az egészet össze lehessen csapni egy zöld, erdei találkával és az őrangyalként funkcionáló árva ötvössegéd csöndes exitjével. Csak azt nem tudom, hogy mi az a valami.

Ekkor ébred föl a sötét gyanú. Egy régi vágású fiatal filmrendezőnek mondanivalója volt, Mispál Attilának pedig forgatókönyve, amit mozgóképpé akart változtatni. Sikerült is, bocsánatosan képmániákusan, vagyis sokkal többre értékelve egy érdekes arcot, mint egy hiteles mondatot, de nyilván ez még igazodik. Az nagyobb gond, hogy lesz-e az egésznek oka, célja, értelme. (Forgalmazza a Mokép)

Cserhalmi György A fény ösvényeiben