Hiteles apróságok a forradalomról
Vasárnap az 1956-os év hangulatát idézték a budai oldalon korabeli ruhákba öltözött mutatványosok. A Lánchídon a véres harcokat felelevenítő, tizenhárom képből álló performance-t láthattak az arra járók, Pesten pedig a kor jellegzetes járműveit állították ki: a Moszkvicstól az Ikarus buszokig. A legnagyobb érdeklődést talán "Az én 56-om" sátor váltotta ki a Clark Ádám téren, ahol egy kamera előtt bárki elmondhatta tízpercnyi terjedelemben emlékeit a forradalom napjairól.
- Csak a kíváncsiság hozott ide, mert nem vagyok radikális emlékező - jegyezte meg az egyik, sorára várakozó úr, amikor a sátor előtt megszólítottam. Laurenszky Ernő 27 esztendős múlt 1956 októberében. Tüntetett 23-án, részt vett a Magyar Rádió, illetve a Parlament előtti demonstráción is. Mivel jól beszélt oroszul, megpróbált tárgyalni a harckocsiban várakozó szovjet katonákkal, hogy ne bántsák a forradalmárokat. Ha kellett, sebesülteket mentett, az utolsó napokban pedig nemzetőrnek állt - ott volt tehát szinte minden fontosabb helyszínen. A harcokban többször is megsebesült, ezért 1957 nyaráig kórházban ápolták. Elbocsátása után - ismerősei segítségével - egy peremkerületi iskolában lett történelemtanár.
- A kórházban vészeltem át a forradalmat követő lefogásokat, aztán igyekeztem eltűnni szem elől - meséli. - Úgy mutattak be 1957-ben az iskolaigazgatónak, aki befogadott az intézményébe, hogy "pöttyös vagyok". A következő évtizedekben egészen másképp voltam kénytelen tanítani a történelemnek ezt a szeletét, mint ahogy átéltem. Csak akkor meséltem a személyes tapasztalataimról, ha az osztály összetétele ezt megengedte, azaz nem kellett tartanom a szülők feljelentéseitől. De akkor is mindig hozzátettem: most elmondok pár dolgot, ezek nincsenek a tankönyvben, ezért talán jobb lesz, ha nem használjátok fel.
- A rendszerváltozást követően a politikusok többsége megpróbálta kisajátítani 1956-ot, s elsősorban nem arról beszéltek, ami megtörtént. Mindent a maguk elgondolásai, érdekei szerint értelmeztek - mondja Magács László, a Merlin Színház igazgatója, "Az én 56-om" sátor kitalálója és létrehozója. - Akik most megszólaltak a kameráink előtt, olyan hiteles apróságokat is elmeséltek, amiket máshonnan soha nem tudhatnánk meg azokról a napokról. Azt, hogy mi lesz a felvételekből, még nem tudni. Ám ezek talán az utolsó pillanatok, hogy a még élő szemtanúk emlékeit rögzítsük és az utókornak megőrizzük.
