Deutsch és Gyurcsány - anno

A háromhetes, még illegális Fidesz 1988. április 21-23-án, a Veszprémben megtartott egyetemi és főiskolai ifjúsági parlamenten érte el első sikerét. Deutsch Tamás adta elő a javaslatot - s ez be is került a parlament határozatába -, hogy szükség van új politikai ifjúsági szervezetekre. A KISZ taktikai vereséget szenvedett.

- A veszprémi parlamenten találkoztam Deutsch Tamással - idézte fel a KISZ KB Egyetemi és Főiskolai Tanácsának volt vezetője, az Altus Befektetési Társaság elnöke, Gyurcsány Ferenc 1999-ben. - Mondtam Deutschnak: ezek ki fognak benneteket készíteni: ha azt mondják, törvényen kívüliek vagytok, be is bizonyítják. Gyertek ki a Fideszből, alapítsatok egy új szervezetet, akkor ők is presztízsvesztés nélkül kikeverednek ebből a helyzetből. Deutsch azt válaszolta: nekünk ehhez jogunk van, ha beledöglünk, akkor is végigcsináljuk! Mi ezt nem mertük volna megtenni. Mi reformerek voltunk, ők forradalmárok. De az, hogy elérték a céljukat, nem annyira nekik, mint a társadalmi környezetnek köszönhető.

- Gyurcsány Feri emléke talán túl szép, lehet, hogy nem is voltam ennyire határozott - jegyezte meg az akkor sportminiszter Deutsch Gyurcsány felidézett szavaira. - Veszprémből ijedten tartottunk hazafele a vonaton, de jól palástoltuk érzelmeinket. Mindenki fejében az járt, mit szól apánk, anyánk, ha tényleg kirúgnak bennünket, ahogy ígérték. Május végéig voltam megijedve. A szüleim tovább is.

Ám nem valami jól palástolhatta a félelmét, mert a titkosszolgálat jelentette: a Veszprémben történtek után "rájött, hogy bármi megtörténhet vele, még börtönbe is zárhatják". A kari tanács április 26-i ülésén közölte, hogy az aznapra tervezett Fidesz-tájékoztatót nem tartják meg az egyetemen, és "felhagy a további intenzív szervezéssel, mert nem akarja 22. születésnapját börtönben tölteni". A halódó KISZ XII. kongresszusán, 1989. április 21-én kimondta függetlenségét az MSZMP-től, feladta monopolhelyzetét, és átalakult a számos tagszervezetet összefogó Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséggé.

- A Demisszé alakuláskor lemondtam, és munkanélküliként meghívtak Deutschcsal és másokkal Ajkára, lakossági fórumra - idézte fel Gyurcsány Ferenc ugyancsak 1999-ben. - Deutsch késett, mert nem volt pénze és stoppal jött. Ujjongás fogadta, aztán én hoztam haza az öreg Skodámon. Útközben vitatkozunk. Szerinte Kádár János politikai gyilkos, bűnöző, nem érdemel kegyelmet. Volt-e választása 1956-ban Kádárnak? - kérdeztem. Igen. És az országnak? Nem. Mi a fontosabb? Nem tágított: Kádárt meg kell büntetni! Én erre azt mondtam: ne higgye az ország, ha pár bűnöstől megszabadul, a saját múltját is letudja.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.