Az éneklő fogoly 7.
Miután a vendég távozott, Svéd Sándor operaénekes a szobájába rendelte házvezetőnőjét, Matildot, akivel akkor immár negyedik éve élt egy fedél alatt.
- Tudja, ki volt ez az ember, akivel az imént beszéltem?
- Nem, nagyságos úr.
- Akkor miért engedte be hozzám?
- Mert azt mondta a nagyságos úr, hogy engedjem be.
- De miért nem igazoltatta?
- Nem vagyok én rendőr, nagyságos úr!
- Tudja, ki volt ez?
- Valami Nagy Tamás.
- És tudja, ki volt ez a Nagy Tamás?
- Nem tudom.
- Ez a Nagy Tamás az Államvédelmi Hatóság ügynöke. Nagy tisztelőm. És ezért kötelességének érezte figyelmeztetni engem arra, hogy a hatóság megfigyel, telefonomat hallgatja, leveleimet elolvassa és rólam folyamatosan jelentéseket kap.
- Hát...
- Mi hát?!
- Hát ez benne volt a pakliban... művész úr.
- Igen? És tudja, ki írja rólam a jelentéseket?
- Nem tudom, nagyságos úr.
- Maga, Matild, maga!
- Ez nem igaz, művész úr! Nem igaz!
- De igaz!
- Nem igaz! Maga mindent tud énrólam. Alig mozdulok ki innen. Mikor, hogyan, kinek? Nagyságos úr, hogy gondolhat ilyet!
Svéd Sándor meglehetősen keményen bánt alkalmazottjával, de néha mégiscsak megenyhült, és ilyenkor hosszan beszéltette őt. Főleg éjszaka került erre sor, amikor Svéd átszámolta a hálószobában lévő nem kicsiny vasládikában rejlő nem kevés készpénzt. Pár százezer forint után annyira megrémült néha, hogy behívta Matildot magához. Ilyenkor néha hajnalig diskuráltak.
Svéd pontosan tudta, hogy Matild 1904-ben született Tiszakürtön. Cseléd volt tizennégy éves korától majd egész életében. Csak egy kicsit lett közben nagyságos asszony. A háború alatt Varga Miklós győri vezérigazgató alkalmazottja volt, aki az egyszerűség kedvéért barátnőként is hasznosította őt. Mielőtt Vargát deportálták volna, ingóságait maradéktalanul Matildra bízta. Matild mindent megőrzött, a lakást is, amiben üldözötteket bújtatott. Varga visszatért, és talán hálából, talán az új világ adta lehetőségekkel élve, vagy urambocsá' szeretetből is, immár a nyilvánosság előtt is vállalta a kapcsolatot. Matild pár évre úrinő lett. 1948-ban azonban Varga Angliában élő lányához disszidált. Matild bánatában-dühében otthagyott mindent, lakást, tárgyakat, Győrt, és felcsapott újra cselédnek - Svédhez. Kicsit lelki beteg lett, kicsit bolond - de hát ki nem lett az a huszadik század Magyarországán? Mindenesetre testvérein és Svéden kívül nem érintkezett senkivel. Fizetése havi 330 forint volt, ezért főzött, takarított és karban tartotta a kertet, amelyhez 1954-ben Svéd megvette a szomszéd birtokot is, amelyet teliültetett krumplival. A nagy énekes semmitől nem félt jobban, mint az éhenhalástól.
Svéd pontosan tudta azt is, hogy Matildnak él még az apja, aki Kunszentmártonban gazdálkodik öt holdon, és él még a nyolcból hat testvére is. Közülük Erzsi Pesten él, férje minisztériumban dolgozik, párttag, Etus otthon van Szentmártonban a papával, az ő férje szabó, a téesztag Laci gyerek is otthon él, Magdi viszont szakácsnő az Ódry Árpád Színészotthonban, és pesti lett Borbála is, akinek férje sofőrként és párttagként szolgálta a szocializmus ügyét.
Tudta ezt Svéd Sándor és tudták mások is.
- Mindent tud énrólam nagyságos úr! - mondta jogosan akkor Matild.
- Maga is mindent tud rólam.
- Hát igen, nagyságos úr. Sajnos...
- De én mégsem jelentek magáról!
- Én sem jelentek, higgye el, nagyságos úr, higgye el!
- Hát azt honnan tudták, hogy én eladtam a magyar-angol futballmérkőzésre szóló jegyemet? Azt csak magától tudhatták meg!
- No de, nagyságos úr! Hogyhogy honnan tudták? Hát maga árulta az Opera büféjében. Saját fülemmel hallottam, hogy telefonon felkínálta Czeglédinek. Meg az angol követnek is. Az egész város tudta ezt. Ne haragudjon, művész úr, de önről mindenki tud mindent. Mert maga olyan... olyan... olyan... tudható ember! Higgye el, én nem jeleztem semmit senkinek...
Svéd nem hitte el, és azonnali hatállyal elbocsátotta asszonyát. Majd két nap múltán visszavette, mert magának nem tudott megfőzni egy tojást sem. Meg talán hiányzott is neki Matild.
Aki valóban nem jelentett.
De ezt már Svéd nem tudta meg soha.
Mikor 1956 viharos őszén Svéd gond nélkül elhagyta Magyarországot, házvezetőnője a Lepke utcai villában maradt.
Ott ölte meg pár hónappal később az a rablógyilkos, aki arra tévedt. Bestiális kegyetlenséggel, mert hogyan másképp, ha már.
