Schüssel, az ék

Ausztriában hősként ünnepelték, az európai sajtóban azonban nem kímélték Wolfgang Schüsselt, amiért az osztrák kancellár kierőszakolta, hogy az Ankarának adott zöld jelzésért cserébe Zágráb is a tárgyalóasztalhoz ülhessen.

A berlini taz szerint a néppárti politikus "katolikus horvát barátainak" tett szívességet, a londoni The Times pedig a "hitvány alkut a volt gyarmattartó pofátlan manőverezésének" minősítette.

Schüsselt előszeretettel állítják be olyan politikusnak, aki a törökök ürügyén bosszulta meg öt évvel ezelőtti megaláztatását. Az EU 2000-ben "kiközösítette" Ausztriát azért, mert a Néppárt vezetője koalícióra lépett a választásokon másodikként befutó szélsőjobboldali, Jörg Haider féle Szabadságpárttal.

Schüssel akkor is, most is színtiszta politikai realizmussal indokolta álláspontját. Az osztrák külpolitika számára a Balkán hagyományosan kiemelt jelentőségű, s erre gazdasági érdekek erősítenek rá: Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában Ausztria a legnagyobb külföldi befektető. Bécs elsők között ismerte el a jugoszláv szövetségi államból kiszakadt önálló köztársaságokat. Több mint egy évtizede azt képviseli, a Balkánon létre jött utódállamok joggal tartanak igényt valamiféle EU-s perspektívára.

Ausztria - amely az unióban a kelet-közép-európaiak mentoraként saját nemzeti érdekeit is érvényesíti - érezhetően mintaszerepet szán Horvátországnak, Ursula Plassnik külügyminiszter a hiányzó közös határ ellenére a kulturális-történelmi tapasztalatokban osztozó szomszédról beszél. Az osztrák diplomácia Horvátországot próbaesetnek tekinti, amely a többi jelentkezőnek megmutathatja, hogy milyen integrációs küszöböket kell átlépni, illetve a 25, holnapután 27 tagú unió is tesztelheti, hogy valóban képes-e befogadni további új tagokat.

A Schüssel-féle, látszólag "egy mindenki ellen" felfogás a 70 milliós Törökország mellett olyan jelentkezőknek is szól, mint az 50 milliós Ukrajna. A Die Welt szerint Németországtól Franciaországon és Hollandián át Svédországig - sokan osztják az osztrák kancellár, az "ék" nézeteit. A mikrofonba ezt nem mondják, de a színfalak mögött megveregetik a vállát.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.