Juhász vizsgálja fotósa szerződését

"Barátságos arcot kérnék!" felszólítással lefényképezte a belügyminisztert az azonnali kérdést feltevő Dorkota Lajos (Fidesz), majd át is adta Lamperth Mónikának a róla készült polaroid fotót. Az ellenzéki képviselő ezzel Juhász Gábor BM-államtitkár szerződésére utalt, amely szerint az államtitkár nyilvános szerepléseit havi 300 ezer forintért fotózzák. Dorkota valószínűsítette, hogy Juhászt akkor is fotózták, amikor bejelentette, hogy az önkormányzatok támogatását 100 milliárd forinttal kurtítják meg.

Ezután a képviselő már Gyurcsány Ferenccel foglalkozott, azzal az átkötéssel, hogy vélhetően azért nincs az ülésteremben, "mert pózol fotósának, mint követője, Juhász Gábor". Majd azzal folytatta: "a dumakormány azt ígérte, megerősítjük az önkormányzatok pénzügyi önállóságát, több pénzt hagyunk az embereknél, a minisztériumoknál pedig kevesebbet, Gyurcsány csak azt nem tette hozzá, hogy több pénzt az őt kormányfői bársonyszékbe emelő MSZP-s képviselőknek".

Lamperth Mónika visszautasította az ellenzéki képviselő kijelentéseit, mint az Országgyűlés színvonalához nem illő, nagyon lapos és hazug állítást. Közölte: tárcája folyamatosan eleget tesz az üvegzseb-törvényből adódó kötelezettségének, a szerződések nyilvánosak. Természetesnek tartja, hogy egy politikai államtitkár a közéleti szerepléseit meg akarja örökíteni. Az államtitkár felülvizsgálja szerződéseit, és erről a nyilvánosság is tájékoztatást kap majd.

Dorkota ingyenképet készít
Dorkota ingyenképet készít
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.