Nézzük egy másodikos kisdiák - ilyenünk van itthon - átlagos keddjét. Matematika, német, magyar, úszás és cselgáncs, ez a páros hét órarendje. Magyarból van négy könyv és két füzet, matematikából egy-egy, németből szintén. Ez így stimmel, toll- és a füzettartóval a két kilót is alig éri el, úgyhogy emellé nyugodtan vihet még magával fél liter teát vagy kakaót, szendvicset vagy lekváros táskát, simán befér még egy alma is szalvétával együtt az uzsonnás zacskóba.

Igen ám, de van még két zsákunk.

Az egyikben az úszáscucc - fürdőköpeny, papucs, úszónadrág -, a másikban a cselgáncs: vastag fehér felsőrész, könnyebb nadrág, sárga öv, harmincdekás. A táska a hátán, az úszós zsák a mellkasán, a cselgáncscucc a vállára akasztva, s elvileg indulhatna is az egy kilométerre lévő iskolába, hat kilót cipelve legalább. A gerince - amelynek kímélésére a törvény megszületett - cseppet sincs egyenesben, mert noha elölről és hátulról jól kiegyensúlyoztuk, a cselgáncsfelszerelés vagy jobbra, vagy balra rántja el.

Persze mindez csak egy teoretikus kép, a gyerek általában kocsival jut el az iskoláig, s cipelnie sem kell sokat, lévén háromból két táska az én vállamon vagy a nyakamban. Általában így megyünk, mi, szülők reggelenként az iskolába: elöl a tehermentesített tanulók, mögöttük a zsákos, szatyros anyukák vagy apukák.

A rendelet persze jó és hasznos. Valahol bizonyára elkönyvelik majd mint reformelképzelést, amellyel ismét tettünk egy lépést a gyerekek egészségének megóvására. Ilyen a mindennapos testnevelés is, amelyik a legtöbb helyen csak papíron létezik, a heti két-három testnevelésóra mellett ugyanis a délutáni sportfoglalkozásokat már vagy megtartják, vagy nem.

A háromkilós korlátot viszont már az első iskolaévben sem lehet betartani. Később pedig jön a még több tantárgy, a még több könyv, s nincs az a tantestület, amelyik képes "kilós" alapon összeállítani egy órarendet. Néha kampányszerűen tartanak egy-egy táskamérlegelő napot, de az is inkább a sajtónak szól, szépen le lehet fotózni a nagy táskát cipelő kisdiákokat.

Persze a szülő mondhatná, hagyd itthon, fiam a környezetkönyvet, mert húsz dekával túllépted vele a háromkilós határt. Az iskolában aztán visszakérdezhetne a pedagógus, hogy miért nem a matematikát vagy a magyart, s már írná is be a fekete pontot.

A gyerek viszont idejében megtanulná, amit a felnőttek amúgy is tudnak: minden törvény annyit ér, amennyit be lehet tartatni belőle. Se többet, se kevesebbet.