A balszélső rámenőssége

Az egyik eseményen odamentem az akkori sportminiszterhez, Gyurcsány Ferenchez, és a segítségét kértem.

Miniszternek kellett szembenéznie a nyolcvanadik évét taposó egykori balszélső rámenősségével. Papliczky Pál ugyanis eltökélte, hogy nem marad Borsodnádasd sportmúzeum nélkül.

A korábban lemezgyáráról ismert Borsodnádasdon 1910-ben alakult meg az első futballcsapat, a BLASE. Többnyire a megyei bajnokságokban koptatta a zöld gyepet a jól összeszokott együttes. Aztán 1940-re kiöregedett a garnitúra, második sor híján ekkor fiatal gyerekek kerültek a csapatba. Ez az együttes egyre-másra érte el a jó eredményeket, 1943-44-ben megnyerték a rangos Szent László Kupát és a megyei I. osztályú bajnokságot. Aztán a háború véget vetett a sportéletnek.

- Hadifogságba estem, ahonnan 1948-ban kerültem haza - meséli Papliczky Pál, aki egykor balszélsőként rúgta a bőrt. Hívták az ózdi NB II-es csapatba, ahol 1949 őszétől 1954-ig játszott. A lengyel hangzású Papliczky helyett Papváriként került a jegyzőkönyvekbe. Máig emlegeti a Diósgyőrrel vívott vérre menő rangadók hangulatát. Pályafutását munkahelyi előmenetele okán feladta, ám a sport területén megszerzett közösségi tapasztalatokat tovább kamatoztatta. Egy sportmúzeum létrehozásából már kivette a részét, így gyakorlati tapasztalatokkal felvértezetten látott hozzá egy újabb tárlat összegyűjtéséhez. Több esemény is kínálta magát, hiszen a csapat 60 éve nyerte meg a már említett Szent László Kupát. Ehhez egy szomorú évforduló is társult. 1967. augusztus 15-én villámcsapás következtében életét vesztette a dunavarsányi edzőtáborban a Borsodnádasdról elszármazott Szucsányi András, aki az MTK színeiben eljutott a B válogatottságig.

- Két éve fogalmazódott meg bennem a sportmúzeum létrehozásának ötlete, amivel felkerestem a városvezetést. A jelentős forráshiány miatt nem tudtak anyagi segítséget ajánlani, ezért más lehetőség után néztem. Az egyik eseményen odamentem az akkori sportminiszterhez, Gyurcsány Ferenchez, és a segítségét kértem. Ő az államtitkárához irányított, végül Rétai Gábor főelőadóval tárgyaltam, aki a Wesselényi-pályázatot ajánlotta. Csakhogy abból rövid időn belül kikerült a múzeum létrehozásának lehetősége - meséli fáradozásait Papliczky Pál.

Tudta viszont, hogy az MLSZ-ban dolgozik Kasza János, aki 410 alkalommal húzta magára a BLASE mezét, és most az utánpótlás terület egyik felelőse. Felkereste, és általa sikerült az első lépésekhez szükséges anyagi eszközöket előteremteni. Ennél viszont többet jelentett, hogy öszszehozta Fülöp Ferenccel, az MTK szakmai igazgatójával, aki pénzzel és relikviákkal járult hozzá az ügy előmeneteléhez.

A nehézségek és anyagi gondok ellenére a közelmúltban megnyílt a borsodnádasdi sportmúzeum, ahol megtudható, hogy kikre lehet büszke az utókor. Volt a korábbi nagyközségben futball-, torna-, ökölvívó-, úszó-, természetjáró-, asztalitenisz-, sí-, modellező-, sakk-, női és férfi kézilabda-szakosztály, vagyis egészséges életmódot folytattak a nádasdiak. A szponzor szerepét a legnagyobb munkáltató, a Borsodnádasdi Lemezgyár töltötte be. A korabeli sportéletet mintegy 250 megsárgult fotó, repülőmodellek, kupák és serlegek, valamint egyesületi zászlók idézik. Az első fényképek 1923-ban készültek. Külön falon emlékeznek az Ózdot és Diósgyőrt is megjárt Szucsányi Andrásra.

Papliczky-Papvári Pál pedig boldog, mert ott tudott értéket alkotni, ahol született, és ahol először rúgott labdába. Munkájához Sági Tibor pedagógusban talált igazi segítőre. Ő az, aki a megszűnt helyi múzeumot a semmiből újjáélesztette, és ma már hat tárlaton tekinthető meg Borsodnádasd története különböző nézetekből.

Papliczky Pál ott alkotott értéket, ahol született
Papliczky Pál ott alkotott értéket, ahol született
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.