A Lakóházak légoltalma című emlékeztetőt dr. Kartal Imre látta el közérthető kísérőszöveggel, a Liga pedig egyszerű ábrákkal igyekezett megvilágítani, mi a polgárok teendője Budapesten és a környező településeken.

Így ha valaki nem érzett magában elég erőt ahhoz, hogy végigbogarássza a tizennégy paragrafusból álló jogszabályt, sőt még Kartal doktor magyarázatát is túl magvasnak találta, elég volt rápillantania a rajzokra, és máris tudta, mi a dolga. Csinos ábrákon mutatták be, hogy a lakóház légoltalmi szervezete egy parancsnokból, két helyettesből és az őrségből áll. Az utóbbi kötelekébe tartozott a két- vagy háromtagú tűzoltóőrs, a kéttagú mentőőrs, a riasztóügyeletes és a hírvivő. Ugyancsak lerajzolták a "lakóház légo. szervezet egyéni felszerelését". Minden tagnak kellett rendelkeznie sebkötöző csomaggal és gázsebcsomaggal; a parancsnok és a tűzoltóőrs egyik tagja számára volt kötelező a légoltalmi célra engedélyezett A típusú acélsisak birtoklása. A parancsnok és helyettesei felszerelésébe tartozott a jelzősíp; ami pedig a karszalagot és a jelvényt illeti, rajtuk kívül a riasztóügyeletesnek és a hírvivőnek jutott ilyen.

Készült ábra a tűzoltó-felszerelésről is, de ezzel most nem untatom önöket. Sokkal fontosabb, hogy vajon hogyan választották ki a légoltalmi szolgálatot ellátni köteles polgárokat. Mivel ezt nem rajzolták le, a választ csak magából a jogszabályból lehet kibogarászni. Eszerint a húsz vagy annál több lakóval bíró házak önállóan, kisebb épületek házcsoportonként állították föl a szolgálatot. A parancsnokot és helyetteseit a tulajdonos javaslata alapján, a Liga meghallgatása után a polgármester jelölte ki. Ha alkalmas személyt nem talált, választhatott az épületben dolgozó, ott legalább napi öt órát eltöltő személyek közül is. Pontosan megszabták, hogy ha közülük valaki elköltözött, tartós betegségbe esett, netán meghalt volna, ezt a fejleményt 48 órán belül a polgármester tudomására kellett hozni.

Az őrség tagjait viszont már a parancsnok jelölte ki a személyes légvédelmi szolgálatra kötelezettek köréből. Ő gondoskodott arról is, hogy felszerelésük meglegyen, a szükséges továbbképzéseken részt vegyenek, nevük pedig jól láthatóan megjelenjen a házakban kifüggesztett névjegyzéken. Az is kimondatott: aki az előírt kötelezettségeinek nem tesz eleget, büntetendő cselekményt követ el.

1941-ben legfeljebb az egészen borúlátóak sejthették, hogy mindezekre az ismeretekre már belátható időn belül szükség lesz. Egy év volt még hátra, hogy 1942 szeptemberében a főváros megtudja, milyen is egy valódi légitámadás. De az a bombázás is Budát éri majd, messze Pest egyik csöndes, nyaralótelepekből kialakult elővárosától, Rákosszentmihálytól. Mégis akadhattak olyanok, akiknek már a légoltalmi éberség is túl terhes foglalatosság volt. Közéjük tartozhatott Máthé István is, József utca 59. alatti lakos, aki 1941. június elsején felkereste dr. Fekete Sándor községi és OTI-orvost - aki Szent Korona utcai rendelőjében mint képesített iskolaorvos, egészségtanár és bőrgyógyász is helytállt, és "kékfénykezelést és villanyozást" is kínált pacienseinek -, hogy egy pengős okmánybélyeg ellenében Orvosi bizonyítványt állíttasson ki magának.

A papíron Fekete doktor ákombákom írással ugyan, de megfellebbezhetetlenül állította, hogy Máthé István "évek óta gyomorfekélyben és érelmeszesedésben szenved, mely utóbbi betegség különösen a lábszáraiban, heves fájdalmakban és görcsökben szokott jelentkezni. Légo. szolgálatra nem, csak irodai munkára alkalmas."

Egyikük sem gondolhatta akkor, hogy az utóbbira belátható időn belül semmi szükség nem lesz.