Talán csak a hétfői nap (nem csak ez a két baleset történt - számos más koccanás volt). Talán nem is a nappal van baj, inkább más, emberi tényezőkkel. A fáradtsággal. A figyelmetlenséggel. A bizonytalansággal.

Nézzük a hétfőt: Dulin Jenő közlekedéspszichológus szerint hétfőnként sem történik több baleset, mint más napokon, még ha ezt így is érezzük. Szerinte - és akkor álljon itt az emberi tényező - a balesetek fő oka az, hogy a mindennapi teljesítménykényszer következtében képességeinket folyamatosan megerőszakoljuk, hiszen a tragédiák nem vezethetők vissza csupán egyetlen tényezőre. Pszichológiai és fiziológiai összefüggések bonyolult kölcsönhatása okozhatja a balesethez vezető egyetlen helytelen döntést. Ugyanez számokban: egy-egy út során nap mint nap jó döntések sorozatát kell meghoznunk 140 ezred másodpercnyi idő alatt, majd ennek megfelelően cselekedni, immáron egy-két másodperc múlva. Elég csak egyszer tévedni.

A balesetek többsége kora reggel és késő délután történik. Reggel: munkába indulunk - ébren vagyunk, de még nem éberen. Figyelmünk optimális szintjének elérése - alkattól függően, igaz, de - legalább 1,5-2 óra. Ezután koncentrációs készségünk - szintén egyéntől függően - 2-5 órán át működik megfelelően, utána elkerülhetetlen a tompulás. A tompulással pedig nő a veszélyeztetettség.

Két baleset, egy napon. Az egyik Budapesten, a másik Nógrádban. Ki tudja, van-e köze az előzőhöz annak, hogy a főváros útjai föltúrva, dugó dugó hátán, néha 1-1,5 órás araszolgatás után lehet csak a célhoz eljutni? Ki tudja, hogy az ezzel járó feszültség, a mindennapi idegbaj okozhat-e ilyen szerencsétlenséget? És egy másik kérdés, a vonatszerencsétlenségről: vajon nagyon merész gondolat azt hinni, hogy a MÁV körüli bizonytalanságok akár "lejuthatnak" arra a szintre is, ahol a legfontosabb döntéseket hozzák?

Megválaszolhatatlan kérdések? Ki tudja?