A forgalomba kerülő áruk minőség- és biztonságtechnikai ellenőrzéséről, az egészségügyi laborvizsgálatokról az embernek zsigerből az jut az eszébe, hogy ez klasszikus állami feladat. Szemben például a csirketenyésztéssel. Előbbiek privatizálása mégis szinte zökkenőmentesen folyik.

Az, hogy a politikusok még nem fedezték fel ezt a demagóg érvek felsorakoztatására kiválóan alkalmas privatizációt, talán csak annak tudható be, hogy az ebben forgó pénz nem mérhető a nagy ügyletekéhez. Pedig volna mit átgondolni, hiszen a magánkézbe adás haszna és kényszere távolról sem magától értetődő. A laboreladásokat indokló egyenérv az, hogy az unióban e tevékenység is sokkal inkább piacosult, és ebben a helyzetben az állami kézben maradó szervezetek elveszthetik megrendelőiket, fejlesztések hiányában pedig elsorvadhatnak. Ez az érv egyes területeken igaz, másokon viszont kevésbé. Az uniós csatlakozás kétségtelenül sok tradicionális megrendelőt kihúzott a minőség- vagy biztonságtechnikai ellenőrzést vizsgáló állami szervezetek listájáról. Az áruk itteni forgalomba hozatalához már nem kell magyar pecsét, mint ahogy egy minőségi vitában is érdektelen, hogy a termékről állami vagy magáncég mond-e véleményt. A hatósági hátszél nélkül viszont e szervezetek is a piacról élnek, ott pedig hamar elhalászhatják előlük a megrendeléseket a piacszerzésért áldozni is hajlandó konkurensek. Az állam nem sokat kedvezhet már e laboroknak, hiszen béklyóba zárja a kötelező közbeszerzés.

A magyar valóságot ismerve azonban mégsem vagyok maradéktalanul nyugodt, ha azt hallom: ne aggódjak, hiszen a magánellenőrzők közé csak megfelelő papírral léphet egy cég, ami jobban garantálja a megbízhatóságot, mint az állami fennhatóság. Elvileg ez biztosan így van, gyakorlatilag azonban ott a tapasztalat. Például az, hogy a neves farmergyártó cég egy reklamáció nyomán megrendelt magán-minőségellenőrzése azt állapította meg, hogy az egyébként teljesen normális testalkatú vevő tartáshibája miatt kopott ki hetek alatt a méregdrága nadrág. Ezen persze önmagában nem segít, ha marad egy állami szereplő is. Az azonban talán megfontolható, mikor jön el az a pillanat, amikor az államnak el kell vágnia a köldökzsinórt.

Sokkal érzékenyebb kérdés a tisztiorvosi hálózat laborvizsgálati tevékenységének tervezett eladása. E területen szó sincs arról, hogy az EU-csatlakozás kihúzta volna a piacot a laboratóriumok lába alól: a vizsgálatok jellegéből adódóan ma és a belátható jövőben is korlátozott lesz a verseny. Az állam itt tartósan nagymegrendelő marad, annak pedig nincs értelme, hogy a cégeladással csökkentse a versenyt, és ezáltal magának emelje meg a vizsgálatokért kifizetendő árat. Erre egy kevés szereplős piacon jó esélye van. Az sem megoldás ugyanakkor, hogy a tartósan éhkoppon tartott állami laborok így működnek tovább. Lehet, hogy ebben a helyzetben még mindig az eladás a legjobb megoldás. Azonban az eddiginél alighanem nagyobb figyelmet és kontrollt érdemelne ez a privatizáció, nehogy a csendben kötött ügylet után hangos legyen a folytatás.