- Levél Végel Lászlónak -

Rossz ősz ez mindannyiunknak Közép-Európában. Írod, hogy az IMF szorongatja Szerbiát, hogy privatizáljon, privatizáljon és privatizáljon! A nacionalista csoportok pedig az öklüket rázzák. Ördögi kör. Az amerikai befektetők bevásárolták magukat, szükségük lenne jogállami biztosítékokra, a privatizációk láncolatára, és makrogazdasági konszolidációra. Valami elindult. Csakhogy az ország egészében aligha vihető végbe. Belgrád, a Vajdaság, Crna Gora megúszná, de mi lesz "mély-Szerbiával"? A nemzetiek azt ordítják: nem adjuk! Ha nem, hát nem, vonnak vállat a befektetők. Eléldegélnek Szerbia nélkül is.

Az egésznek nincs távlata. Mi van, ha jó fiúk leszünk? Bevesznek az unióba? Segítséget adnak a konszolidációhoz? Esélyt adnak a szerbiai, avagy a jugoszláv revízióra? Vagy legalább garantálják, hogy a mai formában egyben maradunk? A válasz: nem, nem és nem. Jutalom nincs, csak büntetés. Igaz, a büntetés is rémes. Nem teljesítés esetén nincsenek kapcsolatok a világgal, jön az államcsőd, jönnek az újabb szecessziós kísérletek. Oroszország legalább visszavonulhatott az energiajövedelmeire, Horvátország pedig az adriai jövedelmekre alapozott államhoz, de hol van Szerbia olaja, merre a tenger? Akár a reformokhoz, a diktatúrához, a központi erőszakhoz is hiányoznak az erős állam intézményei és jövedelmei. Ezt éli át most Románia és Bulgária, sőt, ha visszatolják a Balkánra, ez következik majd Horvátországban is.

Teljes a politikai szerkezet megrendülése Bulgáriában, és a kezdeti liberális nekifutás után káosz következett be Romániában is. A bolgárok alig tudtak épkézláb kormányt létrehozni a választások után. Romániában pedig áldatlan harc folyik az elnök és a miniszterelnök, illetve a kormányon lévő pártok között. A reformok állnak, minden bizonytalan. Amíg a helyreállítási szakasz biztosítja a magasabb gazdasági növekedést, az országok egyes részeinek látványos átalakulását, a konfliktusok nem mélyülnek el, de az államháztartások rendbetétele, elfogadhatóan működő közigazgatás nélkül a növekvő társadalmi egyenlőtlenségekkel nehéz lesz megbirkózni.

De baj van az EU-ba bekerült országok politikai szerkezetével is. A sors iróniája, hogy a rendszerváltás kezdetén bejutott keletnémetek a legdühösebbek. Éppen az egyesült Németország politikai építményét szerkesztik át. Látod, az ő példájuk mutatja, hogy Kohl mekkorát hibázott, amikor felértékelt árfolyamon, minden előkészítés nélkül egyesített. Hiába tömtek a keleti tartományokba milliárdokat, szerencsétlen gazdasági szerkezetű térséget hoztak létre, ahol szomorú és ellenséges ossik élnek.

Szlovákia bizonytalan koalíciója éppen most roggyan meg. A szlovák mintatanuló-szerep, az elkésett diák versenyfutása az európai bejutásért gazdaságilag sikeres volt, de hatalmas társadalmi terheket rótt a fiatal szlovák államra és politikai osztályra. Szlovákia a közép-európai "egykulcsos adóország" központi tere, de senki sem tudja, hogyan fogja kibírni a radikális rendszerből következő társadalmi feszültségeket, ami nyugati és keleti, urbanizált és vidéki területei között feszül.

Lengyelországban darabokra hullt a baloldal, és nem éppen európai kultúrájú pártok győzelme várható. Valamit egyensúlyozhat, hogy a bizonytalan kormánykoalíció mellett megválaszthatják köztársasági elnöknek a realista és európai horizontú Cimoszewiczet. A lengyel gazdaság mutatói jók, de az ország súlyos társadalmi egyenlőtlenségeket és lélektani konfliktusokat hordoz. Sőt, nem tudható, milyen következményekkel jár az elmúlt két év középhatalmi túlterjeszkedésének ábrándja, amellyel mind a világ-, mind Európa, mind pedig a régió politikájában komoly lengyel szerepet vállaltak. Lengyelország gazdaságilag és katonailag törpe ahhoz, hogy egyszerre váltsa ki maga ellen Oroszország és Németország gyanakvását, hogy magára vállalja Ukrajna és Belarusz "felszabadítójának" szerepét.

E középhatalmi álmok kellemetlen elszigetelődéshez szoktak vezetni Közép-Európában. Augusztus 20-i beszédében elnökünk Magyarországot középhatalomnak mondotta, amelynek nem utánoznia kell, hanem új megoldásokkal kell előrukkolnia. Miniszterelnökünk azonnal csatlakozott: Magyarország valóban középhatalom, gazdasági értelemben. Látod, ilyen jeles mondások nem hangzanak el a finn elnök, az osztrák kancellár vagy az ír miniszterelnök szájából! Mögöttünk kullogó, kicsiny országok: kár rájuk szót vesztegetni.

Csak tudnám, hogy kinek üzen a magyar középhatalom Budapestről? Az Európai Uniónak? Van annak elég baja így is, lám, most nézegetheti a nyomuló magyar középhatalmat. Lehet, hogy Amerikának üzentünk? A parti őrség aggodalmasan figyel, mi lesz, ha megjelennek a magyar középhatalom csatahajói. De a Wall Street lelkes: jönnek a magyarok, jönnek a magyarok! - hangzik innen is, onnan is. Lehet, hogy a szomszédoknak nyilatkoztak közférfiaink: mi középhatalom vagyunk, jól vigyázzatok! Ilyenkor Bukarestben és Belgrádban, Pozsonyban és Zágrábban szeretettel gondolnak a magyarokra. Szeretnének magyarok lenni, ehhez a jóféle egyenes beszédű, baráti magyar középhatalomhoz tartozni. Hát sajnos az nem megy, tetszettek volna magyarnak születni. De nem vagyunk rossz emberek, meghúzódhattok ti is egy igazi középhatalom árnyékában. Mi lesz, ha a cseh Klaus, a szerb Kostunica, az ukrán Juscsenko és a román Basescu is középhatalomról álmodik?

Reméltem, hogy másra jövök haza a tengerről. Indián nyárra. Békés, beszélgetős, álmos nyárvégre, langyos őszelőre. Azt hittem, hogy az új köztársasági elnök, aki az alkotmány és az alkotmányos intézmények elkötelezett őrzője, számba veszi, hol és milyen alkotmányos elmaradások észlelhetők, milyen állapotban vannak az alkotmányos intézmények? Ehhez nemcsak ért, de itt komoly feladatai vannak. Állást kell foglalnia néhány alkotmányos mulasztást illetően, hogy egyeztetni kezdjen kormány és ellenzék között az alkotmányos intézmények általános helyzetéről, vezetéséről. Alkotmánybíróság, Legfelső Bíróság, Legfőbb Ügyészség, MNB, Magyar Televízió, Magyar Rádió, szinte valamennyi gondban van. Sólyom László, aki aprólékos gonddal rakta össze - Tölgyessy Péterrel, Antall Józseffel és másokkal - a harmadik köztársaság alkotmányos szerkezetét, most nagyító alá veszi, féltő gonddal itt húz egyet, ott olajoz. Visszaállítja az eredeti ütemre, hogy ne késsen vagy siessen. 1989-ből emlékszik, hogy valamennyi megoldás csak párbeszédből, egyeztetésből, s nem monológból, nem deklarációból született.

Reméltem, hogy a kormányzati és ellenzéki hölgyek és urak tanultak az elmúlt egy év ostobaságaiból, most leltárt készítenek, és dolgozni kezdenek. A kormány, a baloldal már csak láncait veszítheti. Nem kockáztat többet, ha tesz valamit, mintha kerülni igyekszik a tényleges cselekvést. Az ellenzéknek pedig érdeke, hogy elfogadható állapotú gazdaságot és közigazgatást vegyen át, ne kelljen súlyosabb megszorításokkal kezdeni, mint amennyi ma látszik. Akár párbeszédet is folytathatnának - gondoltam. Tévedtem. Se Orbán Viktort, se Gyurcsány Ferencet nem küldte senki nyaralni. Hallom, hogy nyár ide, nyár oda, a miniszterelnök és az ellenzék vezetője nem nyughattak, állandóan a képernyőn keresztül támadtak ártatlan népünkre, nemzetünkre.

Megtudtam, hogy a genetikailag és történetileg meghatározott nemzeti jobboknak szükségük lenne önkéntes nemzeti balokra, de szegények hiába jelentkeznek, mert genetikailag - négy aranyos nagyszülő a bemutatott keresztlevelével - és történetileg - itt éltek az elmúlt száz évben - nem felelnek meg az alaposabb vizsgálaton. Hallom, hogy "azokban az esetekben, amikor nem volt szabálytalan a privatizáció és nem volt korrupció sem, de nemzetgazdasági érdek, hogy az adott vagyontárgy állami tulajdonban legyen, azt kell mondani a tulajdonosnak: - Legyen kedves, adja vissza". Egy középhatalom nem lehet kishitű. "Ha egy kormány valakinek azt mondja, hogy legyen szíves, adja vissza, annak nyomatéka van." A nyomaték, az nyomaték. Lehet, hogy szerbül mondta, hogy mindenütt jól értsék. Ilyenkor esni kezd az eső, esik, esik, esik hajnaltól alkonyatig.

Egy reggelen a szlovák miniszterelnök nyomatékkal mondja: - Szlovák nemzetgazdasági érdek, hogy a Slovnaft szlovák kézben legyen. Magyar Mol, legyen kedves, adja vissza! A horvát miniszterelnök délben nyilatkozik: - Horvát nemzetgazdasági érdek, hogy az INA horvát maradjon. Magyarok, adjátok vissza! Nem adjuk az Adriát sem, ki a magyarokkal! Délután a bolgár elnök: - Bulgária eladta ősi nemzeti takarékpénztárát, magyar OTP, adja vissza! Este Tariceanu elgondolkodik. Most írják ki a román takarék, a CEC privatizációját, és elindult érte az OTP. No, azt már mégsem! Éljen a kelet-európai nemzetek kölcsönös nacionalizmusa! Isten éltesse Seselj vajdát, Vladimir Meciart, ki ne mondd...

E középhatalomnak se felelős kormánya, se felelős ellenzéke. Reméltem, hogy a kormány kidolgoztatja az ország egységes külpolitikai, külgazdasági és biztonságpolitikai stratégiáját, egyezteti az ellenzékkel, hogy legyen mihez kapcsolnia a nemzeti fejlesztési tervet. Kitaláltatja, milyen szerepet kíván Magyarországnak az elkövetkező évtizedben, Európában és a világban. Amiről ránk is ránk ismernek, mint a finnekre és az írekre. Megtehette volna? Igen. Megtette? Nem.

Reméltem, hogy e kormány az ősszel benyújtja az ország közigazgatási regionalizálására vonatkozó törvényt. Ha a nemzeti fejlesztési tervet komolyan szeretnénk működtetni, ha a helyi adókat és a forgalmi adót területi különbségekhez és kiegyenlítésekhez kívánjuk kötni, s ha az önkormányzatokat a 2006-os választások után konszolidálni akarjuk, akkor e törvényt keresztül kell vinni. Tervezte 1998-99-ben az Orbán-kormány. Tudja a kormány, tudja az ellenzék, tudják az önkormányzatok, a vállalatok, az Európai Unió. Talán még a társadalom is tudhatna róla. Nem lehet, mondják a kormányzati politikusok, az ellenzék vissza fogja dobni ezt a kétharmados törvényt, mi pedig nem engedhetünk meg magunknak egy ilyen parlamenti vereséget. Csak a német Schröderben volt annyi gerincesség, hogy akkor is bevigye a Bundestagba a kínos törvényeket, ha tudta, hogy belebukik. Csak Merkelben volt annyi ész, hogy megszavaztatta a törvényeket. Várhatunk-e gerincességet Gyurcsány Ferenctől és eszességet Orbán Viktortól?

Hittem, hogy a kormány benyújtja a központi közigazgatásról és a kormányzati szerkezetről készített Sárközy-féle törvénytervezeteket, azzal, hogy a 2006-os választások után lépnek életbe? Hittem. Reméltem, hogy az ellenzék megszavazza? Reméltem. Ott ültek a mi tárgyalónkban az ellenzék szakértői, s valamennyien nagyon remélték, hogy még ez a kormány söpri ki Augiász istállóját, nem nekik kell. Hallom, a kormány habozik, merthogy parlamenti vereség, különben is hagyják őt békén.

Na majd a nemzeti fejlesztési terv! És akkor a meghirdetett egészségügyi átalakítás! Oktatási középhatalom leszünk! Tudjuk, mi lesz velünk öt év múlva, tíz év múlva! Igaza van E. P. gróf úrnak: "Ceterum censeo: basszák meg az urak a sarkantyújukat!"