Kérdés, mit tehet és mit nem ezért egy elnök. Erre a kérdésre a harmadik elnök kereste a választ az Alkotmánybíróság élén. A válasz értelmezése és a két exelnök gyakorlata vitatott - volt. A vita elült, a médiaháború dúl. Ez a dúlás a harmadik elnök számára kihívás. Most azonban maradjunk egy kicsit a másodiknál. Annál, aki erről a kihívásról soha nem vett tudomást.

A Mádl Ferenc nyugalomba vonulását kísérő sajtókórus egynemű volt és unalmas. Hiányzott belőle a jótékony disszonancia. Elnémultak azok a viták és kételyek, amelyek Mádl elnöki ténykedésének első éveit kísérték. Nem érvek némították el őket, hanem az amnézia. A díszbeszédek, búcsúztatók, protokolláris szövegek alkotói és előadói amnéziára kötelezettek. Ez így van jól. Ebben az esetben azonban az amnézia átterjedt a sajtóra, a nyilvánosság egészére, és ez így egyáltalán nincs jól.

Nekem is mondták, nyilván másutt, másnak is mondták kollégák: hagyjuk már békében az éltes férfiút, úgysem lesz már vele dolgunk. Mint láttuk, lesz. Ahogy a minap a csonka kuratórium által kijelölt rádiócsonkító hölgy és az ő csonkaságkonzerváló törekvései mellett, úgy fog ő kiállni holnap a demokratikus nyilvánosság rombolásában jeleskedő más bajnokok mellett. Ami rendben is lenne, szabad ember, arra használja a hangját, amire akarja. Csakhogy ennek a hangnak hamis súlyt és tekintélyt ad a hiányos emlékezet. A tét egyébként sem Mádl nyugalmának megzavarása, hanem a köztársaság egyik alapintézményének szerepe a demokrácia minőségvédelmében.

A kérdés az, hogy jogosult-e, illetve köteles-e a köztársaság elnöke a demokratikus nyilvánosság alapintézményeit, mindenekelőtt a médiát és a parlamentet megvédeni a rárontó kormányoktól és kormánytöbbségektől. Ez a kérdés addig és annyira aktuális, amíg és amennyire a rárontás ténye és veszélye az. Tehát sokáig és nagyon. Az alkotmányból (miszerint a köztársaság elnöke "őrködik az államszervezet demokratikus működése felett") és Göncz Árpád tevékenységéből az Igen következik, Mádl Ferencéből a Nem. Akinek a magyar demokrácia fontos, nem moshatja össze ezt a két ellentétes hagyományt. Még akkor sem, ha Göncz Árpád sajnos nem vitte végig úgy az Igen-t, mint Mádl a Nem-et.

Ha emlékszünk még, az Antall-kormány idején a lehető legvadabb vita dúlt akörül, hogy mit tett Göncz Árpád, amikor megpróbálta megakadályozni a szélsőjobboldali hatalomátvételt a magyar nyilvánosságban akkor domináns szerepet játszó közszolgálati médiumokban. Az akkori kormánytöbbség szerint ezzel ő a Magyar Köztársaság demokratikus rendjét veszélyeztette, az akkori ellenzék (többek között a Fidesz) szerint pedig éppen ezt védte. Kevés embert gyaláztak annyit és olyan szélsőséges hangnemben a Magyar Köztársaság történetében, mint Göncz Árpádot akkor a kormánypárti sajtóban. Ezt a vitát és általában mindazt, amit az első szabadon választott kormány a magyar demokrácia ellen tett, a kártékony feledés homálya borítja. Az első kormány és az abban miniszterkedő második elnök tevékenységét ugyanaz az amnézia szépíti meg. Ez a megszépítés pedig a demokratikus intézmények további rombolására fogja bátorítani a jövő hasonló indíttatású kormányait és elnökeit. De még az ellenfeleiket is.

Bátorításnak az is elég lett volna, ha Mádl Ferenc csupán tétlenül nézi, hogy a kormánytöbbség a szélsőjobb házszabályellenesen fönntartott parlamenti frakciójával összejátszva alkotmányellenesen megcsonkítja a közszolgálati média kuratóriumait, kisajátítja a köz tévéjét és rádióját, ugyancsak alkotmányellenesen zsugorítja a parlament tevékenységét; és a vizsgálóbizottságok fölállításának, a rendkívüli parlamenti ülések megtartásának megakadályozásával megsemmisíti az ellenzék jogosítványainak javát. (Sajnos elnöksége utolsó éveiben már Göncz Árpád is ezt tette, szintén nem emelte fel a szavát mindezek ellen.) Mádl azonban nemcsak passzívan tűrt, hanem aktívan tagadta, hogy léteznének azok a jogsértések, amelyek orvoslásában a sértettek segítséget kértek tőle. Az ő tiltakozásukat, a közrádió tartalmilag is, formailag is alkotmányellenes tevékenysége elleni tiltakozást Mádl nemtelen, ellenséges támadásnak tekintette, mellyel szemben most nyíltan is kifejezte szolidaritását Kondor Katalinnal.

Van, amiért köszönet jár Mádl Ferencnek, például azért, hogy a jelenlegi kormány alatt született, arra érdemes törvényeket az Alkotmánybíróság bárdja alá terelte. De azért nem jár neki köszönet, hogy fedezte az Orbán-Torgyán-kormány jogsértéseit.

Mádl Ferenc Kondorral