A gyerek ügyeinek jelentős részét önállóan intézni nem képes, ezért a cselekvési szabadsága, az általa gyakorolható jogok köre sokkal kisebb, mint a felnőtté. De amennyivel kisebb, annyival több joga és szüksége lenne rá, hogy jogai érvényesüléséről mások gondoskodjanak. Nyilván azoktól várható ez legkevésbé, akiknek legkevésbé érdekük. Vagyis a pedagógusoktól, akiknek annál nehezebb a dolguk, minél inkább és minél több gyermeki jogra kell tekintettel lenniük.

A gyerekek jogai csak akkor érvényesülhetnek, ha a felnőttek által működtetett intézmények eltökélten, rendszeresen, helyben és konkrétan, központilag és általánosan rákényszerítik ezek tiszteletben tartására azokat, akiket rá kell. Ami az iskolát illeti, ezen intézmények közül szinte kizárólag az Oktatási Jogok Miniszteri Biztosának Hivatala működik, igaz, az olyan kiválóan és olyan liberális szellemben, mintha Aáry-Tamás Lajost nem is Pokorni Zoltán nevezte volna ki. Egy, e hivatal által rendelt kutatás állapította meg, hogy "bár a házirendek több mint 90 százalékában már megjelenik a diákok joga, azok helyi gyakorlásának módszerei egyetlenegyben sem". És így persze nem csoda, hogy "az iskolában a legsúlyosabb problémát az emberi jogok - főleg az emberi méltóság - tiszteletének hiánya okozza". A most készülő ifjúsági törvénynek többek között ezt az intézményrendszert is létre kellene hoznia, de úgy néz ki, hogy a tizennégy éven aluli gyerekeket, úgy, ahogy vannak, kihagyják belőle.

A fönt idézett törvényszövegnek folytatása is van: a diákok "e jogának gyakorlása azonban nem korlátozhat másokat e jogainak érvényesítésében, továbbá nem veszélyeztetheti a saját és társai, a nevelési-oktatási intézmény alkalmazottai egészségét, testi épségét, illetve a művelődéshez való jog érvényesítéséhez szükséges feltételek megteremtését, fenntartását". Igen, a különböző szereplők jogai és kötelességei megszorítják egymást. Ez egyrészt tény, másrészt ürügy. Hogy mikor mi, azt sokszor nagyon nehéz eldönteni, de talán vannak világos példák. Az eléggé kézenfekvőnek látszik, hogy egy gyerek (egészen életszerűtlen eshetőségektől eltekintve) nem tud olyan ruhát, frizurát és díszt viselni, amitől a tanára ne tudna tanítani, az osztálytársai meg tanulni. Amikor tehát ókonzervatív szakszervezeti és iskolai vezetők pedagógiai érdekekre hivatkozva zöld hajak, taréjok, piercingek és egyebek ellen tiltakoznak, akkor nem mások jogainak érvényesüléséért lépnek föl, hanem annak a pedagógiai hagyománynak a folytatására keresnek lehetőséget, ami semmibe veszi a gyerekek önrendelkezési, cselekvési szabadságát, személyiségük szabad kibontakozásához való jogukat. Márpedig a közoktatási törvénnyel ez a hagyomány összeegyeztethetetlen. Nagyon helyesen, mert a demokratikus Magyar Köztársaságban nem kell közpénzen autoriter intézményeket fönntartani és autoriter polgárokat nevelni.

Ellenben az is világos, hogy egy gyerek, ha nem tud is úgy öltözködni, de tud úgy viselkedni, hogy a jelenlétében ne lehessen órát tartani. Ha ezekben az esetekben a gyereknek föltétlen joga van a jelenlétre, akkor a többieknek nem lesz joguk tanórán részt venni. A jelenlét föltétlen joga koraszülött jog. Addig az is marad, amíg az iskolai tevékenykedés kitüntetett kerete a 45 perces tanóra. Rossz keret, de ez van, és még sokáig ez lesz. A koraszülött jog a nem koraszülötteket gyengíti. Mert érvényesíthetetlen, és azt a tapasztalatot mélyíti el a pedagógusban is és a gyerekekben is - mégpedig nem abban a kevésben, akit kiküldenek az óráról, hanem abban a sokban, aki ezt látja -, hogy a diákjogok pusztán elméleti fikciók, és a gyakorlat szükségszerűen más. És ezt fogják vélni azokról a jogokról is, amelyek esetében a gyakorlat nem szükségszerűen, nem "gyakorlati", hanem szemléleti és kényelmi okokból más. A koraszülött jog cinizmushoz vezet, és a jogainkban való hitet pusztítja. Hitetlen állampolgárokat nevel a jogállam számára.