Letelepedhetnek a "kiszorított kémek"

A bukaresti román napilapok hírügynökségi jelentések alapján számoltak be kedden arról a magyarországi újsághírről, amely szerint egy román állampolgárságú házaspár Budapesten Romániának kémkedett, és az asszony különösen bizalmas kapcsolatot ápolt egy volt és egy jelenlegi magyar miniszterrel.

A lap szerint a házaspárt a titkosszolgálat leleplezte, és "kiszorította az országból".

A lapok a házaspárt név szerint nem azonosították. A román Külföldi Hírszolgálat illetékese cáfolta, hogy a házaspár Romániának dolgozott volna. A Gandul című napilapnak nyilatkozó illetékes kijelentette: a Magyar Nemzet állítása "félrebeszélés". - Azt, hogy rendkívül aktívak lennénk a magyar területen, a magyarországi sajtó már korábban is hangoztatta. Valójában azonban ellenkezőleg áll a dolog, nagyon jó kapcsolataink vannak a megfelelő magyarországi szolgálattal. Ilyen híreket egyébként nem is szoktak kommentálni - mutatott rá.

A politikai bulvár jellegű Evenimentul zilei első oldalas anyagban számolt be az ügyről A romániai Mata Hari címmel, s főképp azt emelte ki, hogy a magyar sajtóinformáció szerint az érintett asszony intim kapcsolatba került magyar kormányzati tisztségviselőkkel. A lap kérdésére sem Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszter, sem pedig Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója nem kívánt reagálni.

A Magyar Nemzet által megadott ismertetőjelekből kiindulva, Erdélyben ráismertek a "kémügy" főszereplőire. Szatmári Tiborról és feleségéről, Ildikóról van szó. A férfi januárig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) budapesti irodáját vezette, felesége előbb az Oktatási Minisztériumban, később a Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH) dolgozott, és az Apáczai Közalapítvány kuratóriumának is tagja volt.

Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak elmondta: Szatmári Tibor a szövetség Budapesten dolgozó szakértője volt. Mivel a tavalyi romániai parlamenti választások nyomán az RMDSZ kormánytényezővé vált, a szövetség Comunitas Alapítványának alkalmazásában lévő Szatmárinak Romániában kellett volna folytatnia munkáját. - Ez munkaszervezési kérdés volt. Mivel Szatmári korábban áttelepült Magyarországra, s ottani munkájára már nem tartottunk igényt, munkaszerződését közös megegyezéssel bontottam fel - közölte. Leszögezte: amíg Szatmári Tibor Budapesten az RMDSZ számára dolgozott, a szövetséget soha semmilyen magyarországi hivatal nem értesítette arról, hogy vele kapcsolatban biztonsági kérdések merültek volna fel. - Szatmári Ildikó nem az RMDSZ alkalmazottja volt, így vele kapcsolatban a szövetségnek semmilyen illetékessége nincs - tette hozzá.

Szatmári Tibor a Népszabadságnak azt mondta: egyetlen szó sem igaz a kémügyből. Bizonyítja ezt az is, hogy ellentétben a Magyar Nemzet hírével, miszerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) tavaly őket - a tartózkodásukhoz szükséges engedélyek bevonásával - "kiszorította az országból", ma is Magyarországon élnek. Hozzátette: mi több, nemrég kapta meg letelepedési engedélyét.

Kérdésünkre Szatmári Tibor cáfolta, hogy ő vagy felesége a román kémszolgálatoknak dolgozott volna. Úgy vélte, rosszakarói közvetve az RMDSZ-t kívánják támadni, hiszen "az erdélyi és a magyarországi radikálisoknak régi szokása, hogy az RMDSZ vezetőit és munkatársait a román Szekuritátéval, illetve annak utódszervezeteivel hozzák kapcsolatba". - Szerintem ez az egész ügy nem rólunk szól, hanem a közelgő magyarországi választási kampány része - mondta. Rámutatott: az RMDSZ tavaly decemberi kormányra kerülését követően azért nem volt többé szükség az ő munkájára, mert "a diplomácia szabályaiba is ütközött volna, ha Markó Béla kormányfőhelyettesnek egy másik országban dolgozó tanácsosa van".

Szatmári Tibor elmondta: felesége már 2004 tavaszán átesett a HTMH-ban kötelező C típusú átvilágításon. A férje szerint Szatmári Ildikó mindvégig oktatási ügyekkel foglalkozott, s mivel a HTMH-ban újonnan létrehozott támogatáspolitikai főosztály vezetőjeként más kérdésekkel is foglalkoznia kellett volna, önként mondott le az idén áprilisban tisztségéről.

Szatmári Ildikó kérdésünkre kijelentette: az ellene felhozott vádakból ugyanannyi igaz, mint abból, hogy őt és férjét tavaly az országból kiutasították.

2003 májusa: tanácskozás az Oktatási Minisztériumban. Hiller István mellett Szatmári Ildikó
2003 májusa: tanácskozás az Oktatási Minisztériumban. Hiller István mellett Szatmári Ildikó
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.