Tudatosság részletekben
Szélütés után sokan válnak - örökre vagy átmenetileg - mozgáskorlátozottá, például nem képesek használni valamelyik végtagjukat. Néhányan mégis az állítják, hogy semmi bajuk, és ha kórházi ágyuknál megkérdezik tőlük, miért nem mozog a kezük, visszakérdeznek: hogy kerül melléjük egy idegen kéz.
Erről az évtizedeken át lelki védekező mechanizmusnak tartott, és ideggyógyászati oldalról nem is vizsgált jelenségről (az anozognóziáról) tártak fel részleteket a torinói orvosegyetem munkatársai dr. Anna Berti vezetésével. Harminc betegük közül, akiknek egyik oldala teljesen lebénult, 17-nél áll fenn anozognózia és az azt gyakran kísérő féloldali látómező-kiesés, 12-nél csak látótér-kiesés, egynél pedig csak anozognózia. Dr. Berti munkacsoportja komputertomográfiás (CT) és mágneses rezonanciás (MR) felvételeket készített a betegek agyáról - számolt be a vizsgálatokról a New Scientist.
Amikor számítógéppel eltüntették a felvételekről a látómező-kieséskor érintettnek talált agyrészletet, meglepődve tapasztalták, hogy a további károsodások többsége az agynak azt a részét érinti, amely a mozgások elképzeléséért, megtervezéséért és végrehajtásáért felelős. Itt - az ún. premotoros területeken - kell tehát lennie a mozgások tudatosulását meghatározó területnek.
A szakemberek meglepődésének oka, hogy eddig a tudatosságot felsőbb agyi régiók - az agykéreg - működésének tulajdonították. Régóta élő elképzelés, hogy létezik "fenn", az agykéregben egy tudatosságközpont, amely figyeli és meghatározza a testben, azaz "lenn" zajló eseményeket. A mostani eredmények viszont arra utalnak, hogy mozgásaink tudatosulásáért ugyanaz az agyi terület felel, amelyik megtervezi és kivitelezi őket. Felmerül tehát a lehetőség, hogy ha a mozgásokhoz hasonlóan az egyéb dolgok - például a tapintás vagy a hallás - máshol tudatosulnak, akkor apró központok tízezrei működhetnek szerte az emberi agyban, és a tudatosság ezeknek a részleteknek az összességéből áll össze.
Az elmélet az anozognóziára is magyarázatot ad: ha csak a végrehajtó rész sérül, de a tervező-érzékelő nem, akkor - mint dr. Berti magyarázza -"az agy szimulálja, a beteg érzékeli bénult végtagja mozgását, a végrehajtás viszont elmarad". A mozgásképtelen végtagú, de magát járóképesnek érző betegnél tehát nem a bénultság elfogadási képtelensége áll a háttérben, hanem az érintett agyterület sérült és ép részeinek sajátos elhelyezkedése. Az ilyen betegek fantáziaelemekkel szövik tele mozgásképtelenségük magyarázatát, ám a vizsgálatok ennek magyarázatát még nem tárták fel.
