A bolhapiacon kötött ki a Pokol?
Van, aki nemcsak reklámkiadványokat és egyleti dokumentumokat - például a századelő pesti korcsolyaéletének fényképes összefoglalóját - vásárolta meg a Verseny utcában, hanem az OSZK pecsétjével ellátott könyvekre, illetve a Darányi-hagyatékból származó nyomtatványra is szert tett. Egyes szakemberek biztosra veszik, hogy az anyag az állítólag megsemmisített ládákból került ki. A főigazgató ezt lehetetlennek tartja.
Mint emlékezetes, július elején az index című internetes hírportál tette közzé Weeber Tibor eredetileg a könyvtár belső nyilvánosságának szánt levelét. Az OSZK közalkalmazotti tanácsának vezetője "kulturális bűncselekménynek" nevezte azt a tényt, hogy a könyvtár vezetői júniusban elrendelték mintegy öttonnányi - más megfogalmazásban: nyolcvan doboz, avagy 350 folyóméter -, javarészt aprónyomtatvány megsemmisítését. Mire az ügy napvilágra került, a fertőzöttnek s így veszélyesnek minősített anyag már rég a zúzdában volt. Így a kérdések egy része végleg megválaszolhatatlan marad - ahogy lehetetlen biztosat mondani arról is, ebből a forrásból kerültek-e ki a bolhapiacon felbukkant papírok.
A kívülálló számára meghökkentő, de tény, hogy senki sem tudja pontosan, hogyan keletkezett a Pokol néven emlegetett - mert pokoli poros és pokoli nehezen rendbe tehető - anyag. A legvalószínűbb magyarázat szerint az 1898-as kötelespéldány-törvény megszületése után a magyar nyomdák rázúdították a kisnyomtatványokat - termékkatalógusokat, gyászjelentéseket, étlapokat, egyleti közlönyöket stb. - a nemzeti könyvtárra, de a tényleges feldolgozásuk csak 1935 után, a Plakát- és Kisnyomtatványtár megalakulásakor indult meg. A korábbi anyag - állítja Weeber Tibor egy múlt heti cikkében - rendszerezetlen maradt. A könyvtárosok ugyanakkor azt is hangsúlyozzák: az a tény, hogy minden egyes darabon nem volt rajta a leltári pecsét, még nem jelenti, hogy ne törzsanyagról lett volna szó. A kisnyomtatványokat ma sem egyenként, hanem csoportosan leltározzák.
Monok István főigazgató ugyanakkor úgy véli - és ezt erősítette meg a kulturális minisztérium hivatalos vizsgálata is -, hogy nem a könyvtári gyűjteménybe tartozó anyagot semmisítettek meg. Ő a könyvtár selejtezési gyakorlatához köti a Pokol keletkezését. A Széchényi könyvtár története során rendszeresen értékesített ugyanis duplumokat, és a főigazgató feltételezi, hogy a hetven éven át raktárról raktárra vándorló kisnyomtatványokat is ilyen célra tették valamikor félre. Hogy duplumok voltak-e valóban, ma már nem lehet megmondani. 2005 januárjában nekiálltak ugyan az azonosításnak, három- doboznyi papírt át is vizsgáltak, és úgy találták, hogy tíz dokumentumból egy nincsen meg a leltározott anyagban. Két óra elteltével azonban - mondja a főigazgató - a dolgozók szemgyulladásra kezdtek panaszkodni, ezért nem folytatták a munkát. A megsemmisítésig újabb próbát már nem tettek.
Utólag már abban is lehetetlen igazságot tenni, valóban gombafertőzött vagy csak nagyon poros volt-e a papírhegy. A hivatalos szakértők találtak gombás mintát, de tény, hogy csak szúrópróbaszerűen vizsgálódtak. Az is biztos, hogy az anyag kalandos története során, a könyvtár külső raktáraiban hosszú időn át össze volt zárva bizonyítottan fertőzött dokumentumokkal. Látható viszont, hogy a bolhapiaci árusok tüsszögésre, szemgyulladásra speciel nem panaszkodnak.
Monok István azt mondja, a most felbukkant papírok nem származhatnak a Pokolból, mert a bezúzásról szabályos jegyzőkönyv készült, amelyet a könyvtár munkatársa is aláírt. A könyvtárban viszont azt rebesgetik, hogy a hasonló könyvtári tételeknél nem ritka, ha egyes dobozok "leesnek a teherautóról". Ami a gyakorlatban sokkal prózaibb ügymenetet takar: a könyvkereskedők megjelennek a bezúzás helyszínén, és átválogatják az anyagot, "megmentve", amit eladhatónak látnak. A retro tematika manapság kifejezetten divatos, bolhapiacokon és antikváriumokban is akad rá vevő.
A főigazgató úgy véli, most nem ez történt. Igaz, az ő magyarázata sem megnyugtató: szerinte a második világháború után felállított és 2000-ig működő fölöspéldány-raktárakból kerülhettek ki azok a könyvek, amelyeket most piacra dobtak.
A fölöspéldány-központot az államosításkor hozták létre. A nemzeti könyvtárba behordott egyházi, főúri könyvtárak anyaga került bele, de mivel így számos duplum keletkezet, azokat is el kellett rakni valahová. A raktárakból aztán kifelé is dőlt a könyv: eladtak belőle, sőt állítólag olykor a munkásokat is kötetekkel fizették ki. Még Széchényi Ferenc gyűjteményéből is kikerültek így darabok, mert az akkori szemlélet az épebb példányokat részesítette előnyben. (A nagyrevíziók viszont jóval kedvezőbb képet mutatnak: a gyűjtemény fennállásának 200 éve alatt mindössze 20 ezer példány volt az illegális fogyás, 1964 és 2002 között 3500 darabnak kelt lába. Ezeket javarészt pótolták.) A fölöspéldány-raktárakban azonban rémes állapotok uralkodtak, és az ezredfordulón bele is fogtak a felszámolásukba. Ekkor 400 ezer könyvnek találtak új helyet: visszakapták őket a régi tulajdonosok, kaptak belőlük a területi és egyetemi könyvtárak, a rossz állapotú, a leselejtezett anyagot zúzdába küldték. Körülbelül tízezer kötet még ma is a sorsára vár.
Hogy a 400 ezer kötet közül mennyi kötött ki "nem tervezett módon" a kereskedőknél, senki sem tudja. Ahogy azt sem, közülük vagy a Pokol ugyancsak sok tízezer dokumentuma közül való-e a bolhapiacon felbukkant anyag. Azt pedig megjósolni sem lehet, mennek-e majd könyvtárosok is turkálni a Verseny utcába, hogy aztán vásároljanak - a nemzeti könyvtárnak.
