Liberális Demokrata euroképviselő a legális kemény drogok mellett érvel

Törvényesítené a kemény drogokat az Európai Parlament liberális demokratáinak vezetője, Chris Davies, aki szerint ez az egyetlen módja a kábítószer-kereskedelem és közvetve a terrorizmus megfékezésének. Példaként a holland engedékenységet említi, amely nem vezetett a kábítószerezők számának növekedéséhez.

Chris Davies megengedné, hogy a heroint és a kokaint üzletben, polcokról árulják. Az európai parlamenti képviselő szerint a drogok szabályozott és ellenőrzött értékesítése az egyetlen mód a kábítószer-csempészet leküzdésére, s csupán így lehet biztosítani, hogy a fontmilliárdok ne jussanak bűnözők zsebébe, terrorista tevékenységek támogatására. 

Davies megjegyzése zavarba hozta saját pártja vezetőségét, amely köztudottan ellenzi a kemény drogok legalizálását, és amely így kellemetlen drogpolitikai kérdésekkel szembesül a brit választási kampány során. 

Csökkenne a bűnözés

Chris Davies, a párt euroképviselőinek vezetője azzal vádolja a politikusokat, hogy nem foglalkoznak kellő mélységben a drogfogyasztás súlyos problémáival. Szerinte drasztikus intézkedésekre van szükség a drogfogyasztás elterjedésének meggátolásához, az ebből eredő bűncselekmények felszámolásához. 

- Egy, a törvény által szabályozott drogpiac csökkentheti a társadalmat súlyosan érintő bűnözés mértékét. A kérdés csak az, hogyan járjunk el annak érdekében, hogy ne keltsük azt a hamis meggyőződést: zöld út áll a kábítószerezés előtt - nyilatkozta a képviselő a brit sajtóban.  

A párt szerint magánvélemény

 Egy kormányzati felmérés nemrégiben közzétett adatai szerint az Egyesült Királyságban mintegy 300 ezer kábítószerező teremti elő bűnözésből a pénzt ahhoz, hogy szenvedélyének hódolhasson. Ezek a bűncselekményeknek évente 16 milliárd angol font közvetlen kárt okoznak, s további 8 milliárdot az egészségügyi költségek és más társadalmi veszteségek miatt. A jelentés becslései szerint az országban mintegy hárommilliónyian illegális drogfogyasztók, és évente 749-en halnak meg heroin miatt. 

„A drogpiac legalizálása egyben azt jelentené, hogy a fogyasztók tiszta áruhoz jutnak” - írja a Sprout brüsszeli folyóiratban Chris Davies. A részletek kidolgozásra várnak ugyan, de a képviselő mintaként értékeli a holland példát, ahol italbárokban kínálják a hasist, s ennek ellenére nem növekedett a fogyasztók száma. 

A brit liberális párt egyelőre elhatárolódott Davies elképzeléseitől, a politikus egyéni nézeteinek minősítve azokat.

(eurohirek.hu)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.