Hamburger Mihály pályája úgy indult, hogy kommunista funkcionárius lesz belőle. De valamiben már a kezdet kezdetén különbözött a legtöbb ifjú aktivistától, akik jobbára ügyes alkalmazkodással építgették a karrierjüket. Benne politikai szenvedély lobogott, igazi politikusi tehetséggel volt megáldva, ami a Kádár-korban nem volt színtiszta áldás.

A történelem és filozófia szakos diploma megszerzése után egy évig pártmunkásként dolgozik, de 1967-ben visszakerül az egyetemre, tanársegéd a pesti Bölcsészkar filozófia tanszékén. Épp abban az időszakban, amikor Magyarországon is ébredeznek a diákmozgalmak, és az egész szovjet tömbben szabadabb szelek fújnak.

Hamburger a szélsőbalos csoportokkal nem rokonszenvezett, ezen a gyermekbetegségen ő már túlesett, de magával ragadják a szocialista reformmozgalmak, amelyeknek nemsokára véget vet az "emberarcú szocializmussal" kísérletező Csehszlovákia megszállása.

A fiatal kommunista tanár pár kollégájával együtt elítélte a katonai beavatkozást, és ezzel elindult az ellenzékiség felé vezető úton. Hamarosan eltávolítják az egyetemről, egy darabig nem is tud elhelyezkedni, de ekkor még sikerül valami szerény állást szereznie egy félreeső kutatóintézetben.

Itt azonban már főként ellenzéki tevékenységgel foglalkozik. A Szakszervezeti Kutatóintézet privatizált falai, amelyek között ma egy Business School működik, sokat tudnának mesélni a szamizdatok sokszorosításáról és az első kis terjesztő hálózatok működéséről.

Ezt a tevékenységet azonban nem csak a falak figyelték, így itt sem volt maradása. Hogy eltartsa gyerekeit, bármiféle munkát elvállal. Benzinkútkezelő, ipari tanuló intézeti nevelőtanár, segédmunkás. És közben tovább fonja-szövi a kibontakozó ellenzéki mozgalom szálait.

Szervező, ami egy ilyen képlékeny, formális szervezet és anyagi eszközök nélkül működő mozgalomban, mint a régi ellenzék volt, maga sem kis dolog. De Hamburger több volt ennél. Megvolt benne az a politikai tehetség, ami egy szabad viszonyok között működő párt esetében is ritka kincs. A politikai aktivizmusba nemcsak a nemes törekvések viszik az embert, hanem a hiúság is. Nem volt ez másképp az ellenzékben sem. Ráadásul az ellenzékiek többségének inkább a heroikus gesztusokra volt hajlama, mintsem a kitartó aprómunkára. Ezeket a motívumokat Hamburger nélkül talán nem is sikerült volna a közös cselekvés medrébe terelni.

Olyan ember volt, akinek egy kocsmában mindenki elsírhatta a baját. Egyaránt szót értett az értelmiségi primadonnákkal és az egyszerű szamizdat-terjesztőkkel; megtalálta a hangot a búsmagyarokkal és a világpolgárokkal. S ez az alkati adottságon túl nála politika is volt, nem fennen hirdetett, de annál szorgalmasabban gyakorolt politika.

A sors kegyetlen fintora, hogy az ellenzéki klikkharcok és mindenféle kicsinyes taktikázás következtében a szervezők nem hívták meg a nevezetes Monori Találkozóra, ahol pedig díszhely illette volna meg. Ez rettenetesen megsebezte. Elege lett az egészből, megragadta az első alkalmat, és szándéka szerint végleg külföldre távozott.

Addigra megrendült az egészsége, válságba került a házassága. Legszívesebben új életet kezdett volna, de ahhoz meg is kellett élnie. Kénytelen volt elfogadni a Szabad Európa Rádió által felkínált állást, s ezzel megint nyakig merült a magyar politikába.

Nem örült, de becsülettel végezte a dolgát. Ugyanabban a szellemben, amelyben ellenzékiként működött. Ennek a pár biztonságos évnek is vége szakadt, amikor felszámolták a SZER magyar adását.

Visszatért Magyarországra. Egy ideig az Esti Hírlapnál újságírósodott, de aztán, ahogy ez vele történni szokott, innen is kirúgták, még mindig politikai okból. Ekkor azonban a Szabad Demokraták vezetői, köztük is elsősorban Pető Iván, aki mondhatni politikai tanítványa volt, végre felismerték, hogy mit köszönhetnek neki, és megtették a Duna TV-t működtető közalapítvány egyik kurátorának.

Ebben a tisztségben, amennyire egészségi állapota engedte, lassanként megint magára talált. Azt csinálhatta, amiben a legjobb volt, kibékítette az összeegyeztethetetlennek látszó érdekeket. Neki köszönhető, hogy sikerült elnököt választani a Duna Televíziónál. Egyik politikai tábor sem örül a választásnak. De az, hogy legalább mind a két tábor mérgelődik, őt igazolja. Olyan elnököt még neki sem sikerült volna találnia, akit a Fidesz is, az MSZP is szeret.

Hamburger Mihály csalódott ember volt, de nem csalódottan halt meg. A temetésén ott lesznek azok a régi ellenzékiek is, akik rég nem állnak szóba egymással. Vagy ha mégsem, akkor ott lesznek a barátai, és ők sem lesznek kevesen.