Mi ebben a különös? Hisz az ORF nevű porról köztudott, hogy pótolja a só- és a folyadékveszteséget, megfogja a hasmenést. A fejlődő országokban milliók életét mentették meg vele. A kísérlet azért érdekes, mert a por és az infúzió hatását egy philadelphiai kórház sürgősségi osztályán hasonlították öszsze. Ott tehát, ahol idáig a frissen felvett, kiszáradásban szenvedők karjába szinte automatikusan bekötötték az infúziót.

Ma már egyre több fekvőbeteg-osztályon ismerik fel, hogy a beteget nem kell okvetlenül megszúrni. Még az intenzív osztályon sem. Dr. Tamási Péter, a budapesti Péterfy kórház intenzív részlegének vezetője is ezt a gyakorlatot követi. Amikor csak lehet - tehát ha nincs csillapíthatatlan hányás, tudatzavar, illetve nem súlyos a kiszáradás -, ő is a fiziológiás folyadék bevitelét részesíti előnyben. Hisz az emésztőrendszerből csak az szívódik fel, amire a szervezetnek valóban szüksége van, a többi kiürül. Ugyanakkor az óvatlanul adagolt, vénásan "túltöltött" infúzióval igazi vízmérgezést lehet okozni, a fertőzésveszélyről nem is beszélve.

Vigyázat, nem a sokszor életmentő és azonnal ható injekciókról, az infúzióval beadott gyógyszerekről beszélünk! Csak arról, hogy a kevésbé megterhelő, "természetes" folyadék- és sópótlás nem hely- (kórház-) függő. A beteg állapota határozza meg, mikor melyiket választjuk - szigorúan orvosi javallatra.

Tim Spector, a londoni St. Thomas Kórház kutatója 1122 nő vizsgálata alapján jutott erre a következtetésre. 18 és 76 év közötti nők fehérvérsejtjében mérte a kromoszómák végein található DNS-szakaszok, az úgynevezett telomérák hosszúságát. (A telomérák minden sejtosztódásnál megrövidülnek.) Spector azt találta, hogy a fehérvérsejtek teloméráinak hossza a kor előrehaladtával egyre csökkent. Amikor figyelembe vett bizonyos életmódbeli tényezőket is, például a kövérséget és a dohányzást, drámai különbségeket észlelt a vizsgált személyek között.

A telomérák eltérő mérete alapján kiszámolta, hogy az elhízott nők biológiailag körülbelül 9 évvel öregebbek sovány társaiknál. A dohányosok átlagosan 4,6 évvel, az erős dohányosok viszont körülbelül 7,4 évvel idősebbek, mint az ugyanilyen korú nem dohányzó társaik. A kövérség és a dohányzás ráadásul egymást segítő hatással van az öregedésre, azaz a kövér dohányosok öregednek leggyorsabban. Egy hájas dohányos - sejtórája szerint - átlagosan 10 évvel öregebb, mint sovány, nem dohányzó társa. Az ismertetett felmérésnek ez az igazi üzenete.

További rossz hír, hogy az öregítő hatás sajnos végleges. A dohányzásról való leszokás vagy a fogyás csökkenti ugyan a telomérarövidülés sebességét, azonban az addig elért veszteségek már nem pótolhatók.

A telomérákat feltehetően a dohányzás és az elhízás következtében fellépő oxidatív stressz miatt keletkező szabad gyökök károsítják. Ezek az anyagok mutációt okozhatnak a telomérákban. Ennek hatására a sejtosztódás során a normálisnál nagyobb darabok válnak le róluk, azaz a rövidülés üteme megnő, ezzel párhuzamosan felgyorsul az öregedés.

Jó hír azonban, hogy Spector kutatási eredményei nem jelentik szükségszerűen azt, hogy egy elhízott személy közel 9 évvel korábban hal meg, mint sovány társa. Míg a telomérahosszúság és a sejtosztódás közötti kapcsolatot már alaposan ismerik, a megrövidült telomérák a több trillió sejtből álló élőlény teljes élettartamára kifejtett hatásáról már kevesebbet tudnak a kutatók. Elképzelhető az is, hogy a megrövidült telomérák csupán azt jelzik, hogy mennyi szabadgyök-támadás érte a sejteket, és önmagukban nem az öregedés közvetlen okozói.