Bandi, aki a nevedet ismeri, a hangodat is hallja, és azt is tudja: ki voltál. Éteri üzeneteid, tanításaid és a föld közelében élők melletti kiállásod nemcsak az egyedi színt jelentették, de évtizedekig hitelesítettek egy intézményt és kis közösségét, a Magyar Rádiót és falu rovatát. Rangot adtál a melletted állónak, a melléd sodródónak és annak is, aki csak épp e dicsből akart villanásnyit. Kővágószőlősről jött bölcsész voltál, költő, jegyzetíró, aki soha nem állt a tyúkszaros létrára - csak mert nem érdekelte. Megjelentél folyóiratokban, de az "elszálló szó" műfajában is olyan súlyt adtál a szavaknak, hogy - ha egyszer megérkeztek - azok pontosan találtak, ütöttek vagy simogattak. Szeretted a csendet és "társaidat": cigaretta, kávé, fröccs. Mindegyikből sokat. Fejben írtál, szépen, hosszú mondatokkal és olyan szóösszetételekkel, amelyek kizárólag rád jellemzőek. Nem szeretted sem az intrikát, sem a pletykát, sem a dörgölődzést, sem a hajbókolást. Gyűlölted a gyűlöletet. A többség visszahúzódónak, sőt: szinte elesettnek látott. Féltél, gyenge voltál, önmagadért - gyáva. De másokért makacs és szókimondó, mint aki nem ismeri a veszélyt. Pedig ismerted. Ötvennyolc évesen kaptad meg a viszszavonulás lehetőségét... Nem akartál hazamenni a faludba; sokáig nem tudtál talpra állni. Aztán újra írtál - vasárnapra. Arany tollad volt. Nincs már ki vezesse...

Buzás Andor