Pompás kacsaszállítmányok
Aki nem tudta követni ezt a feszes napirendet, annak készséggel segített Csaba Ambrus órásmester az Egyetemi templommal szemben.
A Budapest folyóirat 1947. évi 4-5. számában hirdette szolgáltatásait emellett a Normafa vendéglő és penzió ("meleg folyóvizes szobák, híres magyar-francia konyha"), a János-hegyi kilátótoronyban lévő Balázs étterem ("autópark a toronynál"), akárcsak a szabadság-hegyi Majestic ("a kényesigényű közönség pihenő és szórakozóhelye"). "A Romániában is jól ismert" Fodor Istvánné ezúton tudatta, hogy a Váci utca 1-3. alatt "megnyitotta szalónját".
E hirdetések, akárcsak a nyári kalapmodellek - Karády Katalin fekete, Sulyok Mária pezsgőszín nyúlszőrt viselt akkoriban - akár arról is meggyőzhették volna az olvasót, hogy 1947 tavaszára minden a helyére billent Budapesten. Ez ellen tulajdonképpen nem is szólt más, mint Marcell Gyula cikke, Budapest gyomra a számok tükrében címmel.
"Mit és mennyit eszik Budapest?" - tette föl a kérdést a szerző, amikor az utolsó békeév adatait összevetette a háború utáni statisztikákkal. A számok magukért beszéltek. A fejenkénti húsfogyasztás 1938 szeptemberében 4,7 kiló volt, 1946 szeptemberében viszont csak 1,8 kiló. A zsiradékfogyasztás 1,38 kilóról 0,95 kilóra, a cukorfogyasztás 1,5 kilóról 0,38 kilóra, a tejfogyasztás 90,6 deciliterről 14,4 deciliterre esett vissza. Míg 1938 szeptemberében havi 12 tojást evett meg az átlag budapesti, 1946 júliusában mindössze 2-t, és szeptemberben is csak 5-öt. (Az 1946-47-es télnek - tudjuk meg a szerzőtől - három igen nehezen nélkülözött terméke volt: a tojás, a savanyú káposzta és a burgonya.) A lisztfogyasztás 40 dekával csökkent havonta - 7,83 kilóra -, ráadásul az adatok nagy minőségi különbségeket takartak; 1946 őszén még a kenyérfejadagot is csökkenteni kellett.
Akadt persze olyan élelmiszerfajta is, amelynek meredeken megugrott a fogyasztása. Jól gondolják: míg szárazhüvelyesekből, azaz főként babból 1938-ban 30 dekát ettek meg a budapestiek, 1945 decemberében 3,26, 1946 nyarán 2,18 kilót, és még szeptemberben is ráfanyalodtak 38 dekára.
Az adatokból kitűnik, hogy gyakorlatilag mindenből kevesebb jutott, mint amennyire szükség lett volna. A tejet elsősorban a gyermekeknek, a terhes anyáknak és a kórházaknak juttatták, és azt tervezték, hogy az ellátás javítása érdekében a főváros környékét a tehénállomány növelésével "tejövezetté" fejlesztik. Az 1946-os ősz jó paradicsom- és szőlőtermése enyhített ugyan a zöldség- és gyümölcshiányon, de - ahogy Marcell Gyula fogalmazott - "az őszi idény hamar végetér, és visszazuhanunk a bőség idejéről a szürke téli hónapok szomorúságába". A zsírellátáson az őszi "pompás vágott liba- és kacsaszállítmányok" segítettek, de ami a húsfogyasztást illeti, a hozzáértők nem is reménykedtek a gyors javulásban: "sem az állatállomány, sem a fogyasztóközönség vásárlóereje a fogyasztás fokozását ma még nem teszi lehetővé" - írta a lap.
Mindent egybevéve igencsak alultáplált volt 1947 tavaszán az átlag budapesti. Igen nagy hiányt szenvedett állati eredetű fehérjékben, így csak remélhette, hogy sikerre vezet "a mezőgazdaság új győzelmi hadjárata a jövő év sikeres ellátása érdekében". Abban az esztendőben aztán sok más is történt. Nem csoda, hogy húsz évvel később, amikor a folyóirat újabb cikket közölt Budapest gyomráról, már egy egészen más világ köszönt vissza a lapokról. Legközelebb arról mesélek önöknek.
