Az ezredes harmadik dobása

Földi László az MDF választási kampányigazgatója - jelentette be a párt vezetése keddi sajtótájékoztatóján. Az egykori hírszerző ezredes pályafutása ezzel újabb fordulatot vett - a titkosszolgálat és az üzleti élet után most a politikában lát majd el szervezési-operatív feladatokat. Földi László életének egyes állomásai hivatalosan egymástól eddig elszigeteltek maradtak. Pedig a jól látható kapcsolódási pontok egy magyar politikai szappanopera forgatókönyvét írják.

Magyar Európa Egyesület, földszint három, olvasom a budai rakpart egyik régi házának kapucsengőjén. Itt van most Földi László munkahelye. Az élet kényszerítette rá - magyarázza -, hogy uniós kapcsolatépítésbe, lobbizásba fogjon, úgy gondolta, hogy itthon - az előzmények miatt - nem sok babér terem neki, így baráti körével létrehozta ezt a szervezetet. (A Magyar Európa Egyesület honlapján az olvasható, hogy 2002-ben alapították magánszemélyek azzal a céllal, hogy mind a polgárok, mind az üzleti élet szereplőinek segítséget nyújtson az európai uniós tagság nyújtotta lehetőségek kihasználásában, azaz pályázatok írásában, projektkidolgozásban, szakmai információközvetítésben.)

Ami a hivatkozott előzményeket illeti: Földi Egerben született, és kamaszkorában még filmrendezőnek készült, de aztán mégsem művész lett belőle. Helyette az ELTE bölcsészkarán végzett, tanári diplomát szerzett. Ekkor ugyanis már azt fontolgatta, hogy belép a "szervezetbe", ahonnan kétszer is megkeresték - meséli -, végül meggyőzték, igaz, végső döntésében gyermeki lázadás is közrejátszott, apja ellenezte ugyanis, hogy kém legyen belőle. Karrierje az Információs Hivatal műveleti igazgatói székéig ívelt - Földi László azt mondja, élete egyik legnagyobb törése, hogy "kirúgták a kedvenc szakmájából". Úgy emlékszik, 1997-ben, amikor kihelyezett státusban volt az Amerikai Egyesült Államokban, az egész világ nyitva állt előtte, képességeit az amerikai titkosszolgálat is elismerte, az ottani kollégák is alapos felkészültségűnek ítélték meg őt.

Derült égből villámcsapásként érte tehát, hogy nyolc évvel ezelőtt váratlanul hazarendelték Washingtonból, és fegyelmivel, azonnali hatállyal elbocsátották. Ekkor került nyilvánosságra az 1995-ben indított Nyírfa fedőnevű akció, amelyért Földi volt a felelős. Az akció során a hírszerzők az ukrán-román határ térségében végeztek adatgyűjtést, elsősorban a szervezett bűnözést vizsgálták meg a korrupciós ügyeket, ám eközben - főként baloldali, illetve az akkori (MSZP-SZDSZ) kormánypárti - politikusokról és képviselőkről is begyűjtöttek ellenőrizetlen adatokat. Földit elsősorban azzal vádolták, hogy arra utasította az egyik munkatársnőjét, másolja át flopira a Nyírfa-ügy teljes, 1700 oldalas anyagát. A dosszié adatai, kiszivárgott hírek szerint, később valahogy hozzáférhetővé váltak az akkori ellenzéki (fideszes) politikusok számára.

Csintalan Sándor, volt szocialista politikus évekkel később azt mondta erről: a Nyírfa-dosszié ellenőrizetlen adatait felhasználva zsarolta egymást az akkori politikai élet több vezéralakja, aztán amikor már nagyon kínossá vált az ügy, kellett valaki, akire ráhúzták a balhét.

Az aktát természetesen titkosították. Földi és munkatársai ellen jogosulatlan adatkezelés és államtitoksértés gyanújával vádat emeltek. Két évvel később - már az Orbán-kormány idején - a volt hírszerző ezredest minden vád alól felmentették.

Földi az ítélethirdetés pillanatában a Defend Kft. tulajdonosa volt. Sokan úgy vélték, ezt a vállalkozást kapta jutalmul a Fidesz-kormánytól a "nyírfa"-információkért. (A Nyírfa-per másodrendű vádlottja Balogh János, az Információs Hivatal volt osztályvezetője, Simicska Lajos adóhivatali elnök tanácsadója lett, az adatokat kimásoló titkárnőt pedig az APEH egyik elnökhelyettese vette maga mellé.)

Jutalom, esetleg további megbízás volt-e vagy sem, az mindenesetre sokaknak szemet szúrt, hogy Földi saját tőke nélkül, hitelekből, egyik pillanatról a másikra vehette tulajdonába az 53 milliós alaptőkéjű, elsősorban bankbiztonsági feladatokat ellátó céget az akkor állami tulajdonban lévő Postabanktól. Amikor ennek hátteréről faggatták az újságírók Földit, mindig azzal tért ki: nincs mit csodálkozni, vállalkoznia kell, hiszen eredeti szakmájába úgysem tud visszamenni.

Vállalkozása aztán igen jól sikerült, a Defend néhány év alatt piacvezető lett. A versenytársai irigykedve figyelték, hogy az őrző-védő cég egymás után kapja a több száz milliós állami megrendeléseket, például a Magyar Fejlesztési Banktól, a Szerencsejáték Rt.-től, az APEH-től, a Bizományi Áruház és Záloghitel Rt.-től. Ám minden konkurens inkább csendben félreállt - ahogy akkoriban mondták -, nem kockáztattak egy rendkívüli adóellenőrzést esetleges Defend-ellenes fellépésükért cserébe.

Akkori ellenzéki (MSZP-SZDSZ) politikusok többször is nekifutottak annak, hogy hivatalosan tisztázzák a "törvényeken felül álló cégnek, illetve a Fidesz magánhadseregének" is nevezett Defend, Földi, valamint az Orbán-kormány kapcsolatát. Földi László második nagy ügye ugyanis már eléggé egyértelműen a Fideszhez köthető, és politikai színezetű volt.

1998 nyarán, nem sokkal az Orbán-kormány megalakulása után került nyilvánosságra, hogy az APEH akkor kinevezésre váró elnökjelöltje, Simicska Lajos korábban érintve volt több olyan cégben, amely aztán fantommá vált, adósságaival együtt. A rejtélyes Kaya Ibrahimnak 1995-ben, két évvel később pedig egy magát Josip Totnak nevező vevőnek eladott Fidesz-közeli cégek ügyéről Orbán Viktor váratlan bejelentése terelte el átmenetileg a figyelmet. A miniszterelnök azt állította, hogy a Horn-kormány idején törvénytelenül, titkos eszközökkel, közpénzen figyeltek meg fideszes politikusokat. Az ügyet parlamenti bizottság vizsgálta, ám másfél év alatt is csak annyi derült ki, hogy egy magánnyomozó - Czégé Zsuzsa, a sokat vitatott Xénia Láz Egyesület vezetőjének megbízásából - Pokorni Zoltán fideszes politikusról gyűjtött adatokat, aki sokat kritizálta a gyerekszervezet működését. Az erre vonatkozó egyetlen bizonyítékot, egy magnófelvételt, Kövér László nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter megbízásából Földi László vásárolta meg a magánnyomozótól, defendes számlával, másfél millió forint plusz áfáért. Földi ekkor azt nyilatkozta: azért vállalta el ezt a megbízatást, mert egy ilyen munka referenciaként is szolgálhat a kormány előtt.

Földi, úgy tűnik, hibázott, amikor a nyilvánosság előtt bevallotta, hogy Kövér Lászlótól kapta ezt a megbízást. Sokak szerint emiatt lett kegyvesztett a Fideszben.

Nézzük végig még egyszer: a hivatásos hírszerző Földit 1997-ben kirúgják azzal a gyanúval, hogy a Horn-kormány fideszes ellenzékének baloldali politikusokról szolgáltatott adatokat. Másfél évvel később, az Orbán-kormány hatalomra jutása után Földi újra előkerül, és megkap egy volt állami őrző-védő céget. (A Nyírfa-ügyben perbe fogottak közül pedig többen is a Simicska Lajos vezette APEH-nál tűnnek fel.) A Defendbe a következő években több száz milliós állami megrendelések "esnek be". Amikor az úgynevezett megfigyelési ügy egyre kínosabbá válik, a titkosszolgálatokért felelő miniszter Földit bízza meg, hogy valamiféle bizonyítékot szerezzen Orbán Viktor akkori miniszterelnök állításaira.

Földi László kérdésemre most elismerte, hogy a Defendnek "voltak politikai szálai". A Defend a Fidesz-kormány alatt "nőtt fel" - fogalmazott -, "a politika a Defend mögött létezett, a Defend kihasznált lehetőségeket és kapcsolatrendszereket, amelyeket mindig megszolgált". Földi szerint a mögött azonban, hogy a politika "belépett" a cégbe, nem párt, hanem tulajdonosi, azaz kormányzati érdekeket kell keresni.

Nézzük csak: az állam belépése a Magyar Postával kezdődött, mely 2000-ben tulajdonrész vásárlása után, pénzforgalmi tevékenységét bízta közbeszerzés nélkül a Defendre. Az akkori kalkulációk szerint ez a postának hoszszú távon veszteséget, viszont az őrző-védő cégnek mintegy 650 millió és másfél milliárd forint közötti jutalékot hozott. A Magyar Posta akkoriban kinevezett új vezérigazgatójáról, Kalmár Istvánról azt lehetett tudni, hogy korábban a Simicska Lajos vezette APEH elnökhelyettese volt, továbbá Orbán Viktor informatikai tanácsadója.

Egy évvel később és egy évvel a választások előtt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) lépett elő a Defend főtulajdonosává. Simicska Lajos, miután 1999-ben elhagyta az APEH-et, a Magyar Fejlesztési Banknál lett elnöki tanácsadó.

Ekkoriban a magyar sajtó már egyértelműen célozgatott arra, hogy a Defend pénzt "visz ki" az államkaszszából.

A végjáték valóban elképesztőre sikeredett: 2001 novemberében látott napvilágot például az a hír, hogy egy szarajevói biztonsági céggel alapított közös vállalatot pénzszállításra a Defend Kft., így a Magyar Posta Rt. és a Magyar Fejlesztési Bank egy háborús bűnös múlttal megvádolt boszniai ökölvívó partnerei lettek.

Eközben a Defendet többször is alaptőke-emeléssel segítették ki állítólagos nehéz, veszteséges helyzetéből állami tulajdonosai, a Magyar Fejlesztési Bank például közel egymilliárddal szállt be az őrzés-védésbe.

Egy héttel a 2002-es parlamenti választások első fordulója előtt a Defend további egymilliárd forintos hitelt vett fel az MFB-től.

A választások után Földi László a volt szocialista politikus Csintalan Sándornak, egykori iskolatársának, régi jó barátjának adta át a Defend kisebbségi tulajdonrészét. A cég utoljára 2002 nyarán került a figyelem középpontjába, amikor is a Magyar Fejlesztési Bank új menedzsmentje rábukkant néhány korábbi aktára. Ezek ügyfelek, üzleti partnerek bizalmas adatait tartalmazták, az derült ki, hogy a titkosszolgálatok irattáraihoz, banki titkokhoz és adótitokhoz is hozzáférhetett a Fidesz-kormány idején a Defend.

A Defend ügyeit még vizsgálták egy ideig, de végül minden "elhalt", a cégnél végelszámolás kezdődött, Csintalant kivásárolta az állam, a Defend ma már egy kiürített cég.

- A választások után megüzenték nekem, hogy tönkre fogják tenni a céget - mondja Földi László. - A hatóságok és a konkurensek nekünk estek, újságírók hívtak fel azzal, hogy áruljam már el, milyen spekulációkkal menekítettem ki a pénzt, politikusok követelték, hogy mutassam meg a lehallgatókészülékeinket. Engem nem lehet azzal padlóra küldeni, ha bántanak, hiszen katona vagyok, háborúra képeztek ki. Önként adtam fel, mert láttam, hiába védekeznék, mentegetőznék, állítanám a vádak ellenkezőjét, ha én mondom, úgysem hiszi el senki. Ezért úgy döntöttem, kiszállok, naivan abban hittem, talán Csintalan megjelenése lecsillapítja az indulatokat, és ezzel megmenthetem a 2500 embert foglalkoztató vállalkozást.

Földi László ez idáig tehát a Magyar Európa Egyesületbe vonult vissza, ideje javát az európai kapcsolatépítés kötötte le. (Az egyesület alapítói között van például Urbán Zoltán, a Magyar Fejlesztési Bank 2001-ben volt ügyvezetője és belső igazgatósági tagja, továbbá dr. Bárándy György ügyvéd, aki Földit több ügyében is képviselte.) Arra a kérdésre, miért éppen a politikát választotta az újbóli visszatérésének színhelyéül, Földi azt mondja: nem ért egyet azzal, ami most a magyar belpolitikában történik, talán tud tenni valamit a kétpólusú háborúzás ellen, felkérték, megpróbálja, éppen ráér.

Földi bejelentett MDF-s kampányszereplését máris többféle pletyka kíséri, egyrészt, hogy a Fidesz például az elügyetlenkedett kazettaügy miatt ejtette, ezért pártolt át a Fórumhoz. Másrészt, hogy a Fidesz őt küldte kémkedni a másik jobboldali párthoz. Földi csak nevet ezeken, azt azonban megerősíti, hogy valóban nem ért egyet a Fidesz mostani politikájával.

- A hírszerzés volt a szakmám, a Defenddel belekóstoltam az üzletbe, a politika most a harmadik dobásom. Azt mondtam a megyei elnököknek: vagy sikert hozok, vagy megint elviszem majd a balhét.

Nyolc évvel ezelõtt váratlanul hazarendelték Washingtonból,  és fegyelmivel, azonnali hatállyal elbocsátották.  Ekkor került nyilvánosságra az 1995-ben indított Nyírfa  fedõnevû akció, amelyért Földi volt a felelõs.
Nyolc évvel ezelõtt váratlanul hazarendelték Washingtonból, és fegyelmivel, azonnali hatállyal elbocsátották. Ekkor került nyilvánosságra az 1995-ben indított Nyírfa fedõnevû akció, amelyért Földi volt a felelõs.
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.