De a Phönix-ház befelé forduló, magának való, elmélázó ház; emlékezik a régi szép időkre, és abból él.

1929-ben épült.

Újlipócia lassan száz éve épül folyamatosan: a Katona József utcában akad három egyemeletes, legalább százötven éves lakóház. Vidor Emil Palatinus-tömbjei 1909-esek. Az első világháborúig kiépült a Váci út felőli szegment nagyja, majd háború miatt szünet következett. Aztán a húszas évek végétől a következő háborúig kiépültek a legjellegzetesebb, hatalmas udvart körbefogó tömbök, a Szent István park és a Pozsonyi út nagyszerű házai, és folytak építkezések a hatvanas években is - például egy iskola az egykori tenisz- és korcsolyapályák helyén.

Mégis: a városrész egységes, jellegzetes, és a körút menti szomszédaitól meglehetősen elütő.

A Hollán Ernő, Katona, Pannónia és Wallenberg (alias Phönix) utcák határolta Phönix-ház nevét tulajdonosáról, a Phönix életbiztosító-társaságról nyerte. Az 1882-ben alapított cég életbiztosítási állománya 1928 végén 1 430 000 000 pengő volt, díjbevétele 68 400 000 pengő, szavatossági alapja 194 000 000 pengő, de ez a kutyát sem érdekli ma már, engem legalábbis biztosan nem.

A társaság egész Európában működött, foglalkozott élet- és járadékbiztosításokkal, nyugdíj-, baleset- és leánykiházasítási, családi és gyermekbiztosításokkal is. (Kár, hogy nem tudok jogutódról, szívesen kötnék egy leánykiházasítási biztosítást.)

Az épülettömböt Jónás Dávid és Jónás Zsigmond tervezte.

A testvérek közül Dávid 1871-ben született Pesten. Tanulmányait itt végezte el, majd Bécsben Fellner és Helmer műtermében komplettírozott. Zsigmond 1879-es, vele kapcsolatosan csak pesti tanulmányokról maradt fenn adat. Korabeli építészszokás szerint párban dolgoztak. (Általában a pár egyik fele volt a menedzser, a másik a művész.)

Ma is megtekinthető házaik közül említsük meg az Arany János utcai Goldberger-házat, amelyben a legutóbbi múlt rendszerben a valutás bolt működött, vagy a Dohány utcai Tolnai Simon-féle házat, amelyben az Egyetemi Nyomda volt, nem is tudom hirtelen, megvan-e még.

Az építészpárnak még tizenegy testvére volt, rögzítsük hát a derék mama nevét is, hisz az 1839-től 1918-ig élt Kollinsky Ida tizenhét év leforgása alatt tizenhárom gyerekkel örvendeztette meg derék kereskedő urát. Ráadásul a minőséggel sem lehetett baj; a családfából úgy silabizálom, hogy tucatnyi gyerek tisztes kort ért meg. Igaz, 1944-re már csak hárman maradtak; Lujza, aki Gabos Gábor zongoraművész nagyanyja volt, Dávid, aki 1951-ben halt meg, és Leonóra, akinek halálozási dátumaként épp ez a baljós év, az 1944-es van feltüntetve.

A Jónás gyerekek egyike, Szidónia, a Szudéta-vidékről idekeveredett kereskedőnek, Bächer Mórnak, tehát dédapámnak lett a felesége - innen tudom ezeket.

Nyilván ezzel is összefüggött, hogy a tönk felé föltartóztathatatlanul csúszó családom 1930-ban ide, a frissen épület Phönix-házba költözhetett - ha csak egy-két évre is. Mivel hatvan évvel később magam is laktam a házban, és mai pesti zugunk ablakai is a Phönix-házra néznek, mondhatni, több szálon kötődöm ide.

A hétemeletes, nyolc lépcsőházas épületben eredetileg két-két lakás volt egy-egy szinten. Ma három-négy. Úgy saccolom, lakhat itt vagy hétszáz polgár legalább, egy közepes falunyi nép.

A polgár titulus nem a manapság megszokott cinikus szógyalázás, hanem pontos jelölés: nem gazdag, de megélő polgárok laktak és laknak itt; zömmel értelmiségi beosztásban iparkodók: tanárok, könyvtárosok, hivatalnokok, színészek, muzsikusok, hírlapírók, ügyvédek, orvosok, filozófusok, antikváriusok és becsületben megőszült nyugdíjasok. (Gábor Miklós és Tátrai Vilmos egykori lakosokra táblák is emlékeztetnek.)

A ház történetének első éveiben az alsó szinteken iskola üzemelt: az a zsidó elemi, amely 1940-ben a Hollán utcába, a mai zeneiskola házába költözött.

A házban számos bolt, üzlet, hivatal, egység működik ma is. Közülük kettőről tudom, hogy a kezdetektől, tehát immáron hetvenöt éve kontinuus. Az egyikről mindenki tudja ezt: a Pannónia és a Wallenberg utca sarkán lévő gyógyszertár berendezése is alig változott a nyitás óta.

A másikról már kevesebben tudják, hogy lassan háromnegyed évszázada nem változott a profilja: kezdetektől húst mérnek benne - a sarki hentes a háború előtt a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének húsboltja volt.

Működött még a házban fotográfus, aki a házban lakó gyermekeket ingyért vette le. Meg is van a kép, kinn lóg a falon, amióta az eszemet tudom, a három Bächer gyerekről.

Volt itt gyermekkocsi-szaküzlet, zöldséges, no meg tejcsarnok is. Ma már egy gyerek, mondjuk egy negyvenéves, azt se tudja, hogy az micsoda.

Én még jártam tejcsarnokba, ha nem is ebbe. Tejeskannával kellett oda járulni, abba merte bele a félliteres mericskével a tejeskannából az aszszony a tejet. Volt üveges tej is, kibillenthető papírkupakkal, és volt kakaó. De a kannás tej volt az igazi. Annak a mostani tej már nyomába sem érhet. Nem is iszom tejet, egy korty nem sok, de annyit sem ma már.

A csillaggal jelölt ház a nyilasdúlást viszonylag szerencsésebben vészelte át, legalábbis a Wallenberg utcai fronton lakó Marika, aki a harmincas évektől lakik itt, nem referált a környéken akkor mindennapos szörnyűségekről.

A lakások többsége ma hatvan-száztíz négyzetméteres, jó beosztású, variálható, világos. A csapokból Margit-szigeti termálvíz folyt, míg valakinek eszébe nem jutott, hogy ez túl jó és olcsó, és gyorsan meg nem szüntette ezt.

A Phönix-ház legnagyobb kincse, persze, a kert.

A többi újlipótvárosi tömb is kertet rejt magában, de az föl van szabdalva áthághatatlan kerítésekkel apróra, hiába lehetne gyönyörű park mindegyikben, akár szebb is, mint ez itt.

De ez egy ház, egy kerttel, aminek közepén még látszik az egykori szökőkút nyoma, ha tetejéről a szobrot már el is sétáltatta a valami csibészben manifesztálódó mellékvihara a történelemnek.

De a hatalmas platánok enyhet adnak, a rigófütty feledteti a Pannónia utcán hömpölygő kocsisor zaját; délutánonként kiülnek a padokra az öregek; nyugalom van, béke, csend. Hacsak nem csap valami orbitális zsúrt valamelyik csemete, vagy nem jön rá a kürtösre a gyakorolhatnék, vagy nem kezd ordibálni az egyik lépcsőháznak bolondja hirtelen. Mert bolond itt is akad, annak muszáj lennie itt is, minden pesti házban van bolond, legalább egy, de annyi biztosan. A városházán alighanem megbújik az alagsorban egy titkos osztály, egy bolondelosztó, amely gondoskodik arról, hogy minden pesti háznak meglegyen a maga bolondja.

Olybá tűnik: a magas hivatalnak ez az egyetlen részlege, amely zökkenőmentesen, hatékonyan, hibátlanul működik.