Afrika összehozta a Pink Floydot

Újra összeáll a Pink Floyd együttes a július 2-i, londoni megakoncertre. Bob Geldof jótékonysági akciója azonban a vártnál kevesebb bevételt hozott.

Százharmincháromezer boldog ember van most Nagy-Britanniában: ők ingyenjegyhez jutottak a július 2-i Live 8 szuperkoncertre a londoni Hyde Parkba. Minden idők legnagyobb telefonos lottójára (egyben jótékonysági akciójára) 1,27 millió jelentkezőtől kétmillió hívás érkezett be. Egy számítógépes program 66.500 szerencsés nyertest választott ki, akik a párjukkal együtt partizhatnak a királyi parkban - abban a boldog tudatban, hogy támogatják a Make Poverty History elnevezésű, az afrikai szegénység felszámolását célzó kezdeményezést.

A Live 8 Sir Bob Geldof szellemi gyermeke, ugyanúgy, mint a húsz évvel ezelőtti, hasonló célt szolgáló Live Aid koncert volt a Wembley Stadionban. Geldof ugyanazzal a bevált, de azóta felnőtt - sőt megvénült - gárdával próbálja az afrikai szegénységre felhívni a fiatal nemzedék figyelmét. Az ötlet bírálói szerint éppen ez lehet az oka, hogy a remélt, legalább ötmillió mobiltelefonüzenet elmaradt, és a befolyt hárommillió font nem fedezi a rendezés költségeit. A fellépők közül Sir Paul McCartney 62, Sting 53, Sir Elton John 58 éves, míg a The Who eredeti két tagja a hatvanas éveiben jár.

Sir Bob legnagyobb vívmányának azt tekintik, hogy sikerült - ha csak a londoni fellépés húsz percére is - újraegyesítenie a világ egyik legismertebb csapatát, a Pink Floydot. Ennek azért van "stratégiai" jelentősége, mert így nagyobb érdeklődést sikerül kelteni az Egyesült Államokban az ügy iránt. A Pink Floyd amerikai népszerűségét jelzi, hogy az 1973-as keltezésű Dark Side of the Moon album 1300 héten (!) át őrizte helyét a slágerlistákon, és 35 millió példányban kelt el. A The Times szerint Geldof "Cupidót játszott" Roger Waters, az együttes kreatív ereje és egykori osztálytársa, David Gilmour között. A basszusgitáros és a szólógitáros-énekes az elmúlt húsz évben nem beszélt egymással, de Geldof közvetítésének eredményeként fegyverszünetet kötöttek.

A most újra összeálló kvartett - Watersen és Gilmouron kívül Nick Mason dobos és Richard Wright billentyűs - ügyvédeken és faxokon keresztül kommunikált egymással azóta, hogy Waters beperelte exkollégáit, amiért 1983-as kiválása után is használták a Pink Floyd nevet. A cambridge-i diákokból összeállt banda alapító tagja és gitárosa, Syd Barrett nem vesz részt az újraegyesülésben. Barrett a hatvanas évek végén távozott a Pink Floydból és a popzene világából, miután LSD-fogyasztása idegösszeomláshoz vezetett.

London, 2005. június

David Gilmourt (képünkön) Bob Geldof meggyõzte, hogy béküljön meg társaival
David Gilmourt (képünkön) Bob Geldof meggyõzte, hogy béküljön meg társaival
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.